Crown

36. Mocsári szörny

Bucky elment valami Wakanda nevű helyre segítséget kérni. Steve és Tony egy új technikát próbálnak ki. Thor és Loki elkérték a gyűrűm és eltűntek. Nat elszivárgott, Bruce önkéntesen elzárkózott újfent rátörő dühkitörései miatt. Valamiféle Űrlorddal ebédeltem, és egy mosómedve el akarta adni a hófehér karikagyűrűm. Igen okos lény, és rendkívül ravasz. Ennél furcsábban nem telhet egy vasárnapi nap. A nagy semmittevésemben ismét elővettem a telefonom. Végiggörgettem az e-maileim, megnéztem a hírfolyamot, és most a számomra újfent kijött albumokat hallgatom. Gondolataim mégis szétszórtak. Érzelmeim tengerébe fulladozva próbálok kikecmeregni a szárazföldre, mindhiába. Két nappal ezelőtti látomásom kínoz, a csók amit kaptam gyötör, az érzés ami a bőröm alá férkőzött majd leszaggatja rólam a húst. Tépődöm gondolataim közt, hol ajkamat érintem hol szívem fogom esetleg fejtetőmön keresem koronám. Anyám minden nap minden egyes órájában ad magáról jelet, hol a tenger furcsa jelenségeitől hangos a sajtó, hol az égen játszódó képződményekkel van teli az internet. Görgetem a telefonom, údjonságoktól hangos médiát olvasom. Néha meglátom magam, valaki fél tőlem, valaki istenít. Egyre több cikket olvasok magamról, kivágott videofelvételek, ahol több évvel fiatalabb önmagam látom, és a legfrissebb felvételeket. Ahogy a parkban sétálok a közeli erdőben gyakorlatozom. De ezeken a képeken nem én vagyok. Mióta itt lézengek Midgardon ki sem tettem az orrom ebből a házból. Mind a házi őrizet, egy túlszuperált, mindennel felszerelt házban. Vajon ki lehet az aki a kiköpött másom, a S.H.I.E.L.D. mért engedi napvilágra ezeket a képeket. A harc már a kompromisszum kimondása előtt szentségként lebegett fejünk felett. Tudjuk, mindannyian akik szem és fültanúi voltunk Rán kritériumainak, ezt nem lehet semmissé tenni. Várjuk az első lépést, azt a pillanatot amikor lépnünk kell. Éles kopogtatás üti meg a fülem, leteszem magam mellé a telefont az ágyból sem tudok kimászni máris benyitnak. Hosszú nyurga alakja végighúzódik a szobán, barna haja kócosan meredezik, barna szemeibe nyílt örömet látok. Behúzza maga mögött az ajtót, a kilincsre akasztott táska ráesik a lábára, felnevetek meglepett arca láttán.

- Ezt te sem gondoltad komolyan- mordul rám Peter, mire én megvonom a vállam.

- Én,nem mondtam, hogy gyere-pislogok rá nagy szemekkel, mire karba fonja maga előtt a kezét.

- Jönnöm kellett, hírt hozta-kissé mérgesen szól.

- Ki kért meg rá- förmed a pók szabásúra. Megrémült arccal néz rám. Azonnal megrázom a fejem, kiugrok az ágyból és szorosan megölelem-, kissé paranoiás vagyok manapság- morgom az orrom alatt szégyenlősen.

- Nagy teher nehezedik ránk- suttogja.

- Nem akarom, hogy rátok is ez kihatással legyen- nem akarom elereszteni, de ő sem próbálkozik ezzel.

- Ki kéne próbálnod az új technológiát hármunkon már kifogott- kissé hátra húzom a fejem majd abban a másodpercben felemelem a szemöldököm.

- Hármótokon- morgom az orrom alatt.

- Wanda, Pietro és én, most rajtad a sor- rám kacsint.

- Mindent bevetettetek ellene?

- A saját hálómba csomagolt vissza. Most rajtad a sor- bólintok.

- A zabigyerek- morgom az orrom alatt. Megrázza a fejét, elkomorodik. Megsimítom a vállat majd rámosolygok.

- Olyan rég nem csúfolnak már minket, közösen- suttogja.

- Itt lenne az ideje egy kis hamburger evésnek- teszem a hasamra a kezem.

- Azok voltak ám az igazi péntek esték- hangja nosztalgikus.

- Mindig én húztam ki azt az apró segged a bajból- egyszerre nevetünk fel az emlékek tengerében. Elindulok előtte, mire valami fehér húzódik végig karomon.