Crown

19. Zsigeri ösztönök

Mindent érzek, ahogy áthúznak néhány kavicson, ahogy néha belémrúgnak, hallom ahogy taszigálják egymást, és számomra érthetetlen kódnyelven beszeszélnek. Hirtelen megállunk, fejem az óriás lábához ütközik, éles fémfuratok horzsolják meg fejbőröm majd amekkora lendülettel nekiszálltam akkora lendülettl rúg fejembe. Ismét szédülni kezdetem, és a fejem sajog, majd szétrobban, de kiyitni szemeim nem tudom. Lehet ez az állapot a kéken izzó szemeim miatt van, nem tudtam elájulni, és most egy igen érdekes dolog történik velem, valahogy így tudom elképzelni a kómát is. Valami megáll mellettünk, hallom ahogy halkan súródik a hó alatta, érzem ahogy puhán mozog alattam a talaj, és a végén hallom ahogy a ló fújtat.
- Mit hozztatok- kérdi egy rideg, kemény női hang. Nem csak érzem de hallom is ahogy kettéválik az óriások serege, és valami hatalmas elindul felém.
- Ez mi, ez egy midgardi- kérdi rosszalóan, már gúnyosan.
- Nem volt arra senki más- hallok egy mély morgó hangt mellőlem.
- Megteszi, csalinak jó lesz- mondja majd érzem ahogy valaki ruhám nyakánál fogva felemel, és rárak valami hideg, merev anyagra.
- Menjetek- mondja a nő mostmár mellőlem. Óriások léptétől mozog körülöttem minden, majd egy szempillantás után érzem ahogy suhanunk. A nő néma, még én mozdulni sem tudok. Pilláim próbálom nyitogatni, de nem tudom a szememre kötött anyagtól nem megy, vagy erre is képtelen vagyok. Amien hírtelen elindultunk olyan hírtelen állunk meg, a nagy lendülettől leesem a mostmár szánnának titulált valamiről, hagos nevetés, ismét valaki felemel, a vállára dob és elindulunk.
- Mit hozztak- kérdi egy igen ismerős hang valahonnan melőlem. Enyhe remegés fog el, a hang hallatán.
- Tedd le- mondjha a jeges hangú nő, mire lábamál fogva meglendít. A fejem hamarabb találkozik a talajjal mind a testem, ha felkelek én bizonyára mindet megölöm!
- Oh, hát ennél jobbat nem is kaphattam volna- légáramlat vesz körül, majd érzem ahogy szemeim fedő kendőhöz nyúl és óvatosan lehúzza rólam. De még mindig nem látok semmit.
- Mért világít a szeme kéken, rikkat fel már, lágyabb hangon a női szó-, azt hittem midgardi-lemondó hangjába érzek valamiféle kíváncsiságot.
- Angrboda, lehet midgardinak vélted, de mégis mit keresne egy ilyesfajta semmirekellő lény Niflheimben- teszi fel az ingerült kérdést a férfi hang, ami annyira ismerős, hogy már lassan minden egyes porcikám azon gondolkodik ki is lehet ő, és minden egyes idegszálam szomjazza a kérdést.
- Honnan tudjam, egy elszökött rab, vagy esetleg- egy kis szünetet hagy-ő az- rikkant fel diadalittasan- ő az új királynő akiről hallottam- kérdi nevetve-, szegény nyomorult- éles nevetése belenyilal dobhártyámba, helyesbítek ő lesz a célpont a többi csak járulékos veszteség.
- Én nem nevetném ki- kezdi higgadtan egy hang, ami ismét merengő érzetet kelt bennem.
- Asgardi, neked itt szavad nincs- morogja a nő vészjóslóan.
- Hozzánk csatlakozott- mondja a másik férfi, aki mellettem guggolt, lassan feláll, testével megkeveri a levegőt és hallom a hó ropogását talpai alatt.
- Nekem nem színpatikus- komor hangon mondja Angrboda.
- Megölni- mondja a rideg férfi hang. Hanos léptek, remegő talaj, egy halk nyögés, és egy éles puffanás, a nő károgás szerű nevetése.
- Vele mi lesz- kérdi rikácsoló hangon.
- Vigyétek meleg helyre, öltöztesd át, szépítsd ki- mondja a férfi, mire bennem megfagy a vér. Próbálok mozogni, rúgkapálni, kezem mozgatni, esetleg kinyitni a szemeim, de nem sikerül.
- Mi a terved vele, uram-kezdi a nő hízelgő hangon.
- Ő lesz a csalim- válaszolja, mire felemelnek, és hangos puffanó léptekkel elindulnak velem.
- Még, hogy nekem kell mindenféle riherongyot átöltöztetnem- kezdi a nő mire érzem, hogy egyre feljebb megy az a bizonyos pumpa. A kinti hidegből lassan meleg lesz. Ajtó nyílik, léptek dörömbölését veri vissza a fal, majd érzem ahogy áraknak egy puha ágyra.
- Mehetsz- utsítja a nő, a lényt feltehetőleg óriást aki idehozott.
- Mit is adjak rád, szűzies nő látványát kell keltened, hogy sikerüljön a nagy terv- morogja, mire megérzem ahogy lehúzza rólam ruháim. Némán dolgozik, anyagot húz le rólam és anyagot húz rám. Bennem egyre nagyobb a düh, és egyre inkább kényelmetlenül érzem magam. Ahogy velem végez, és már a cipőt is rám adta, hajamhoz lép, lassan fésülni kezdi, majd szorgos újaival fonja. Hangos kopogás töri meg a néma csendet, amibe néha belefúródik a tűz ropogása.
- Kész vagy vele- kérdi a férfi hang, mire nincs válasz- had nézzem- kezdi komoran, és érzem megint hideg auráját, némai léptei a levegőben is utat tőrnek maguknak.
- Megfelel- nincs válasz, vagy lehet csak egy néma választ adott a férfi-, uram- kezdi a nő hízelgő hangon-, ha te leszel itt az uralkodó, én leszek ki melletted uralkodik- mondja a nő hízelegve, és érdekes susogás szerű anyaghang hallatszik mellőlem, én ehez nem vagyok elég eszméletlen.
- Öltözködj- morogja a férfi kinek szavai fülem mellől handják el ajkait, jéghideg újait végighúzza kezemen, majd már csak az ajtó csapódását hallom. A nő éles léptei halmozzák be a körülöttem lévő teret, minden erőmmel azon vagyok, hogy tudnám életre kelteni testem.
- Tudod sosem értettem, minek akar ő a köd birodalmába portyázni. Nem volt értelme, a kis királyokat kellett volna minden erejével leigáznia de mégsem ezt tette, hadvezérnek kiáltott ki, majd mindig Niflheim birodalmába ment. Keresett valakit, és amikor meglátott sosem látott megkönnyebbülés suhant végig arcán. Gondoltam mindez azért mert, Skurge hatalmát a te segítségeddel fogjuk leigázni. De eddig még sosem utasított vissza- tenyerét hozzávágja az ágytámlához, ami egy roppanással leesik a földre-, nem tudom ki vagy, de én őt nem adom! Ő csak az enyém- örjöngi őrül hangon-, és leszek a királynője és biztosíthatlak téged akkor foglak megölni ha már nem lesz szükség rád. Este, a sötétben, a sarokban bújdosva, megleplek- szavait felém sziszegnek, szívem szerint felnevetnék. Én nem a sötétben fogok veled végezni, szivi, ezt biztosítom. Ajtó nyikorog, majd élesen becsapódik. Csend vesz körül, a tűz hangát sem hallom, mégis fortyogok legbelül. Hirtelen, kinyitom szemeim, ahogy ez megtörténik a lábam is tudom mozgatni, fantasztikus. Felülök, mire azonna szédülni kezdek. Egy fával díszített szobában ülök, hófehér puha ágyneműn, előttem a kandalló, miben a parázs pirosan izzik. Körülüttem semmi más mind egy sima elejű szekrénysor, és a szépítkező asztal van. Semmi cicoma, semmi dísz, minden barna és hófehér. Mikor fejem már nem szédül, és úgy érzem saját súlyom is elbírom, felállok. A gardrob felé lépkedem, ami teljesen üres, csak egyetlen fekete köpeny árválkodik felakasztva benne. Mikor vállaimra veszem, és hajam kihúzom alóla, akkor érzem meg a fonásokat hajamba. Sietve előre húzom, mind két oldalon öt-öt tincs lóg, amin néhány helyen vaskarikák lógnak, vagy arra van ráhúzva a hajam. A türös asztal elé lépek, mire kikerekedik szemem, ez tényleg átöltöztetett. Vállaimról lehúzom a köpenyt, mélyen dekoltású babarózsaszín ruha van rajtam. Vállaimra lecsúsztatva pántja, fodros, néhány helyen virágmintával díszített, belül bundás, A vonala mégis tökéletesen kiadja alakom. A cipőm valamiféle szép aprólékos munkával kidolgozott rózsákkla hímzett bőrből készült. Azonnal nem érzem a hideget, düh és szégyen suhan át rajtam, mire ledobom magamról a fekete anyagot és rohanni kezdek. Szemeim kéken izzanak, és nem látok semmi mást mind a haragot, ami teljesen elvakított. A rövid fából készült folyosón néhány helyen hó hullott de, és ezeken a réseken jön be fény, a szűk helységbe. Előttem fehérre festett, öt fokból álló lépcső fekszik, mögötte hatalmas hófehér fény. Innen kissé hűvös szellő lengedez, ami megborzongat, de nem érzem jeges érintését. Halk léptekkel felsétlok, majd az első nagyobb hókupac mögé bújok. Kinézek mögüle, egy páncélba öltözött órás őr kémleli az előtte elterülő tájt. Halk lépteim alattis megroppan a hó. Lábam alatt megint a föld, négykézlábra ereszkedve. Egy hatalmas kékes óriás megpillantott, de mire kürtjébe fújhatott volna, tekintetébe mélyesztettem tekintetem, és holtan esett össze. Őrségváltás lett volna, úgy látom, ugyanolyan ruhájuk miatt, és hasonló kürtjük álltal. Egy keskeny ösvény a hóban, egyenesen vezet valahova, fújtatok akár a bika miközben, érzem ahogy a hideg szél táncot jár ruhámmal és hajammal de nem érdekel én csak rohanok tovább. Elsiettek egy vörös folt mellett amiből hosszas vékony skarlát színű vonal húzódik a hegyek felé,  a hideg végigfut gerincem mentén. Egy gőzölgő kéménnyel ellátott kunyhót látok meg, minek elejére egy hatalmas sárkány koponya szerűságet rögzítettek. A magas tetőt hó fedi, nincs terasza ajtaja azonnal a kinti télbe vezet, falait nem fedi semmi, csak a kő. Nagy élet lehet odabent, hangos zene, éles füttyszó zsivaj szerű elegye kering felém.
Bingó!
Gyors léptekkel indulok meg ismét a megadott cél felé. Bennem forr a düh és a tetrekészség édes émelyítő vágya zsibog bennem. Ahogy a sík területen lévő kis utat végigjárom, benyitok az épületbe. Forróság hömpölyög ki, némi füstszaggal, na meg persze az elmaradhatatlan alkohol és cigarettaszag émelyítő illata. Lenézek, lépcsőn kell lesétálni, ahoz, hogy bekerüljek a medve barlangjába. Gyors léptekkel elindulok, lépteim nyomán megreccsennek a deszkák. Rengeteg asztal mégtöbb szék, a bal oldalt egy bárrész, ami mögött hemzsegnek a szeszesitalok.
- Én mondom, érdemes volt Midgardról áthozzni ezt a szokást- kurjant fel egy férfi majd belefeledkezik az előtte álló nő kebleibe. A nő igen gyéren öltözött, izzadság csillan rajta, haja nyakához tapad úgy simogatja a férfi fejét. Egy másik részen, az egyik férfi italt kér, még a másik fegyverét tölti. A nagy tömegbe, semmi mást nem látok, csak részeg embereket, és nőket kik saját testüket árulják.
- Ezért mondjunk hállát urunknak- hallom a fejem felől Angrboda jeges hangját. A tömeg felüvölt, és hagos éljenzésbe kezd, felnézek, mire meglátom a fejem felett fából összerakott pódiumot.
- Ma még vigadunk-kezdi el az iserős férfi hang, aki annyiszor meglátogatott-, holnap már harcra kész várjuk sorsunk, hogy vérrel átírjuk Jöttünheim jövőjét- ordítja a férfi mire mindenki tapsolni kezd. Nem bírom tovább, a legtávolabbi szegletbe küldök egy kivetülést, mire azonnal meglátom ki beszél. Fekete haja vállát súrolja, most nincs rajta zöld szín, csak aranyban és feketében tündököl, sisakja rajta díszeleg. Arca komoly, nem mosolyog, tekintetéből hatalomvágy terül szét, mit csak az lát ki ezt a tekintetet jól ismeri. A mellette álló nőn, vérvörös ruha van, tökéletes alakjára tökéletesen simul, ébenfekete haja elterül vállán és egészen csípőjéig ér, úgy néz a mellette állóra mindha saját tulajdona lenne, de mikor Loki ránéz máris megváltozik tekintete, meghunyászkodóra. Egy kéz elkapja derekam, mire a hologrammom eltűnik.
- Boszorkány- ordítja fel a helység legeldugottab sarkából egy riadt hang, mire felnevetek. Hologrammok százait állítom, bárhova ahova csak gondolom, még a nemrégiben látott emelvényre is. Lassan sétálok az emberek közt, kik jobban félnek tőlem mind a tűztől. Erről csakis tekintetük árulkodik. Nem óriások ezek, nem is midgardiak, szemük élettelenül csillog, némelyiknek hófehér tekintete van.
- Laufeyson lopod az előítéleteimet- kiáltom el magam majd megfordulok tengelyme körül. Túldíszített emelvényen áll, mögötte szőrmével kirakott trón lebzsel, mellette egy apró szék, ami gondolom a nőnek van kirakva. Díszes oszlop kép toldalt, mit egy-egy tündér tart.
- Az alku- kezdi halkan, a díszes  korlátnak támaszkodva. Mindha élvezné a káoszt, lehet nem is élvezi kívánja, akár drogfüggő a kokaint.
- Nem volt semmiféle alku, asgardi- ordítok rá dühömben.
- Parancsolsz- kérdi ingerülten, körbemutat a tömegen,   nőt háta mögé tessékeli, majd sebes léptekkel elindul felém. A tömeg szétválik útja előt, és engem is szabadon hagynak.
- Elraboltattál, átöltöztettál, és most azt kell látnom holtjaimmal kötsz egyességet- ordítok rá, mire ő közelebb lép, és már fel kell néznem rá, mert ez nélkül nem tudok szemébe bámulni.
- Az egyességünk, ami úgy szólt segítünk egymásnak uralomra kelni- mondja mindegy emlékeztetőként mire felnevetek és lassan sétálni kezdek előtte.
- Ne próbálj nem engem nézni- morgom az orrom alatt de meg se mozdul, na egy előnye van ennek a ruhának az is kárbavész-, az alkunk halálra ítélt volt. Úgy kerültem trónra, hogy neked ahoz semmi közöd nem votl. Úgy uralkodok, hogy neked ahoz semmi közöd sincs. Na monst, ha nem engedsz vissza és nem engeded el embereim, itt nem csak holnap lesz vérontás- mire végzek mondanivalómmal ismét előtte állok, már lángokban álló kék szemekkel, nem néz szemeimbe de nem is néz rájuk inkább a tömeget kémleli.
- A boszorka- hallom a nő hangját, mire első mozdulatommal, egy holtat felé küldök, had küzdjön meg vele.
- Látom, te sem tétlenkedtél amég elváltunk- morogja a fekete hajú férfi, még mindig egy helyben állva, miközben én a holtakat irányítva ölök meg mindenkit lassan.
- Mennyi ideje is mentem el-kérdem, de nem figyelek rá, egy sikoly egy morgás, kard csattan fegyver dörren a háttérben.
- Fél éve- morogja.
- Szép munka Laufeyson-dicsérem, de a következő mozdulattal, mindent megállítok körülötte. Aki még élt földre esett, a holtak közé, csak ketten állunk, már szemébe nézve, és ebben q szempárban ezernyi dolgot felismerve, még ő az enyémbe ezernyi dolgot kutat.
- Most mit fogsz csinálni- kérdi gúnyosan.
- Nem tudom téged , hogy érint szülőhelyed de engem csak tölt- kezdem kedvesen, ő bölcsen halgat-, tudod azon tűnödtem, ki is raboltathatott el- óvatosan a kezeimre nézek, hiányoznak róla a gyűrűk remek.
- Eltűntél, miközben én ott voltam Midgardon- kezdi panaszosan-, Asgardba nem mehettem mert Thor uralkodk, így jöttem ide. A régi népemhez, a jogos birodalmamba, amint látod nélküled tettem meg ezt a hatalmas utat- kezdi gúnyosan.
- Most megdicsérjelek- kérdem nevetve, mire arca azonnal megváltozik, nem erre számított, és ezt nem is takargatja.
- Nem kérek se dicséretet, se tiszteletet, csak hűséget- tisztán ejti ki szavait, parancsolva, már útasítva.
- Mondták már, hogy jó humorista lennél?
- Nem humorizálok Sygin- fenyegető hangjától nem tud mefélemíteni.
- Komolyan mondom, engedj el, és élj a csajoddal vígan itt a jeges birodalomba, de többet ne rabolj el se engem, se népem bármely tagját- ordítok rá, mire ő azonnal előrántja tőrét.
- Ne merészelj velem így beszélni- dühöng.
- Ki vagy te- kérdem nevetve.
- Uralkodód- ordít rám, mire én ajkaim beszívva bólogatok.
- Most kéne nevetni- mutatok itt a földre, mire ő nekem támad. Aranyszín karvédői csattannak csontomnak csapódva, szirákat szóró szemmel néz rám, miközben hatalmas léptekkel tol hátra. Erőt veszek magamon, de így sem tudom legyőzni, isten vagy hogy mondják. Élesen nekitol a falnak, mire a körülöttünk lévőkön elvesztem az irányítást, mindenki lassan felkel, hallom ahogy moralykik a tömeg.
- Megszégyenítelek- morgja vészjóslón.
- Azzal már elkéstél- értetlenül néz rám mire késztetést érzek arra, hogy szembeköpjem-, levetkőztettél és felöltöztettél, barom- morgom fogaim közt préselve a szavakat.
- Egy nővel, örülj nem én tettem- mondja semleges hangon.
- A barátnőd ugye tudod, hogy egy kicsit kettyós- kérdem miközben egyre inkább nyomja kezeim a  testem mellett, szorosan falhoz-, ha el akarod őket törni jó úton jársz.
- Asgardi vagy- kezid úgy, hogy azt mindenki hallja.
- Nifelheim úrnője vagyok- kezdek neki szónoklatnak, de belém folytja a szót.
- Vérszerződést kötöttünk, szóban megállapodtunk-  hallom traktáló hangját, mire gúnyos fémosolyra húzom szám.
- Te még hiszel a gyerekmesékben- neki se kell több kezeim elengedi, nyakam megfogja úgy emel feljebb egészen feje felé.
- Sygin Gylfison mi egyességet kötöttünk az istenek birodalmában, Odin előtt, és most kötelességed ezt az egyességet betartanod- ordítja mibe beleremegek. Lassan minden homályosodni kezd előttem, a nő a lépcsőkön mosolyogva megáll és néz, mindenki a kibontakozódó kis vitánkat nézi.
- Ugyan, haddjuk ezt- mindezt úgy mondom közben a fekete hajú nőt nézem-, te csa bele akarod írni a neved a lények tudatába, hogy tudják mekkora uralkodó is vagy. Nemhiába találsz ki egyéb meséket, gyerekről, koronáról. Tudod te, hogy kell az emberben reményt kelteni, hiszen nem vagy más mind a csínyek istene- morgom az orrom alatt. Körülöttem a levegő megfagyott, torkom szorító kéz egyre inkább erősödni kezd. Utolsó erőm bevetve, egy hatalmas kék fényben úszó csóvát engedek szabadon. Az előttem álló hasamra feketeti fejét, és érzem ahogy grimaszba torzul arca, reménykedve ő nem ájul el, egy hatalmas csattanással mindenki a földre esik. Keze lejebb húz, szemeim csukva tartom, még mindig a földön felett lebegek.
- Nem szabad, hogy alábecsülj, Sygin- kezdi dorgáló hangon.
- Dögölj meg Laufeyosn- köpöm a szavakat felé. Nyakam elengedi, érzem ahogy dőlök, viszont a földre nem esem le.