Crown

20. Nász

A hideg teljesen körülölel, egy erős jéghideg szorításban. Kinyitom a szemem, minden olyan megfoghatatlan körülöttem. A szürke ég, a hódombok, és a lassan szálingózó hópihék, egy értelmet nem nyert látképet adnak. Felülök, mire meglátok magam előtt két hoszas nyomot a hóban, szánnyom. A távolban füstöt pöfékelnek  kémények, ezzel sötétszürkévé festve az ég alját. Fantasztikus ezek ki hozztak ide megfagyni. Csak tudnám hol vannak a gyűrűim. Szélsebesen felállok a jéghideg talajról, majd leverem magmamról a havat. Még mindig abban a rózsaszín, mélyen dekoltált ruhában hevítek. Nem akarok sem megfagyni, sem visszamenni a farkasverembe. Megpördülök tengelyem körül, majd a velem szemben hatalmas hegycsúcsok iránába indulok, dideregve. Csak egy barlang kéne és aztán valahogy megoldanám. Az ismeretlen tályon hol viharsebesen fúj a szél hol csak a hópihék esnek szüntelenül a fejem felett. Egyetlen pozitívuma van ennek az egésznek, a lábnyomaim eltakarja. Hűvös szél borzolja fel hajam, végignézek kezeimen lassan fakóbbak lesznek mind a hó. Nem hiszem el, mi a terve velem. Csak az alkunkat hozzta fel, és azért harcolt, elszántan. Mit a fenét akarhat, úgy látom elég szépen elvan a kis birodalmában, mind holmi kiskirály. Gondolom, mivel nincs egy uralkodó, mert Laufey ott állt nifelheimi első túrámon Loki mellett, így szétszedték a birodalmat. Csak nem tudom, mért jönnék én a képbe, mind valami szende szűz. Inkább segíségem kérte volna, lehet még át is gondoltam volna. De, az embereim lopja, betör birodalmamba. Ha valahogy visszajutok, emeltetek valami védvonalat a birodalom köré, néhány harcos elitéltet rávetettetek, és ők fogják védeni a birodalamt. Meg fogom változtatni a Köd Birodalom minden egyes nemtetsző törvényét. Ez így nem működhet, kárhozottak lelékt lopja, mert tudja jól ők nem halnak meg ismét, akár a zombik, csak kettévágásukkal lehet őket elpusztítani. De még ha segítséget sem akart volna kérni, akkor is mi a fenét keres ő az én birodalmamban. Átkozott!
Ő a szerződés szeritn gondolta ezt az egészet, fogadni mernék. Szerinte ő uralkodik velem, és nekem most kutya kötelességem segíteni neki. Vérem felpezsdült gondolatim során, majd hítelen megfordulok, de lépni nem bírok bele ütközök egy mellkasba. Hátratántorodom, majd automatikusan ütök egyet. Egy fekete és hófehér rongycsomag fekszik előttem, erősen vakargatja tarkóját.
- Úrnőm- kezdi herzsíkelő hangon, mire belém fagy a vér. Az ismerős hang, akit megölettek mikor én képtelen állapotban feküdtem, az asgardi aki ide került. Az a hadvezér aki az asgardi tanács egyik embere volt, mikor elmentünk megvitatni hol is lehet a király.
- Parancsolsz- realizálom a megszólítást. Féltérdre ereszkedik fejét lehajtja, és egy nagyot sóhajt.
- Szolgálatára várok- kitágulnak szemeim, majd megpróbálok nem felröhögni, ez egy abszurd helyzet.
- Nem értem- nyögöm ki a két szót némi hezitálás után.
- Önért haltam, mostmér önért élek- ajkaim résre elnyitom, majd olyan hírtelen be is zárom őket, nyelek egy nagyot.
- Szóval, ha nem téged öltek volna meg...- de nem tudom befejezni a mondatot.
- Ha nem engem öltek volna meg tegnap reggel, akkor nem térdelnék ön előtt parancsára várva- vállát megfogom, mire ő szemeimbe néz. Fekete elvadult olajosan csillogó tekintet, ugyanaz a sebhejes arc, csak ruhája változott. Fekete palástot visel, fekete vértet, és hófehér bőrből készült lábbelit.
- Mesélj el mindent- mondom neki, mire ő bólint.
- Mikor Asgardból Niflheimba kerültek, engem akkor apja nem hívatott, ott hagytak a porban. Ahogy felkeltem, azonnal mentem a palotába mentősereget szervezni. Kiértünk a Biföstre, mire hatalmas csobbanással, besett valami a folyamba. Azonnal kihúztuk őket, ott feküdt mindenki, ki önnel ment, kivéve maga. Három hétig nem keltek fel az újonnan érkezett harcosok, nem tudtak velük a gyógyítók mit kezdeni, aztán önmaguktól életre keltek ismét. Lementek Midgardra, és onnan imét önért. Teltek a hónapok, de senki se jött vissza, majd hosszas idő után Thor herceg, Lokival. De ők se maradtak soká, mikor megtudtam, hogy Odin Mindenek atyja kersésére indulnak, szívesen mentem volna velük. De Loki lelkökött a Szívárványhídról, így kerültem Jöttünheimbe. Egy kis idő után rámtalált, ennek a birtoknak a királya, magához vett és így kerültem a városba. Egy hatalmas csatára készültünk, miről én cak annyit tudtam, a mellettünk lévő király ellen szervezi. Hamarab ütöttek rajtunk, hatamas véres csatát nyerve. A sereg élén Loki volt, úrnőjével Angarbodával. Mikor meglátott feltette a kérdést, ő vagy a halál. Őt választottam. Hűen szolgáltam, megépítettem, a kis várost mit ön is nemrég látott. Mikor idetért, és nyugvását lelete, mert már a fele birodalom az övé, mindig ment Niflheimba. Emberekért, információkért és önért. Bármit mondott magának, önt kereste mindenhol. Már a palota kapujánál voltunk mikor ránktámadtak. Ketten tértünk csak vissza, aztán kapott az alkalmon, és meglátta merre fut. A harmadik alkalommal, a dimenziók közti résen átvágott, és óriásokat küldött, úrnőmért. A töbit már maga is tudja- aprót bólintok, majd hátrébb lépek.
- Most hol vagyok- teszem fel a költői kérdést.
- A hegyekhet fog innen jutni, ki a fenyveseken át, Skurge birodalmába.
- Hol van most Loki- kérdem egyre ingerültebben.
- A központjában, Jütth-ben- mondja. Összecsapom tenyereim majd felnevetek.
- Vigyél engem vissza Jütth városába, rálesek a nagy uralkodóra- morgom. Feláll, rámteríti köpenyét, és elindul előttem. Nem tudom, hogy az újonnan szerzett információk emésztgetése miatt, vagy ténylegesen a távolság miatt, de gyorsan visszaértünk a városba.
- A várost négy hídon lehet megközelíteni, hét központi út visz a Jégpalotába, és megannyi apró kis utca nyílik belőllük. Mi most a déli részen vagyunk, itt épp most folyik őr váltás- mutogat az elém táruló látkép felé. Hatalmas fallal van körbevéve a város, mégmagasabb őrtornyok, óriások sétálnak köztük, szétnézve, hol a város felé hol ki a hegyek irányába. Gyorsan szedjük a lábunk, de az előttem álló mégis teljesen nyugodt, velem ellentétébe. Szívem majd kiszáll helyéről.
- Mi van ha észrevesznek-kérdem.
- Városok közt szabad átjárás van, és ez a legkissebb gondjuk háborúra készülnek, mit a birodalom másik felével fognak leharcolni. Önön is olyan ruha van, mi nem más mind itt készlt kelme, rájuk veszélyt így nem jelentünk. Az én halálhírem ahogy tudom még nem jutott el hozzájuk-mondja, majd bevár és együtt sétálunk.  Felnézek a fagyos óriási falra, ahogy egyre közrlebb haladok csak akkor látom a gyáraj pöfékelő kéményeit, mik lustán emelkednek a város felé. Minek nekik fűtés mikor tökéletesen elvannak ebben a hatalmas hidegben. Nem úgy mind én, már alig vároh, hogy tüsszögni és köhögni kezdjek.
- Mégis, hogy te most meghaltál miattam-kezdem, de rájövök nem ez a legjobb kérdés-, te miattam haltál meg- kérdem erőtlenül.
- Úrnőm, én már asgardi találkozásunkkor megkedveltem. Thor a kezét nekem ajánlotta- itt ért valami hidegzuhany.
- Hogy mi a ménkő- ordítok fel hisztérikusan.
- Ha én most élnék és ön azt választja Asgardba telepszik le, férj és feleség lennénk- szemöldököm felsalad a homlokomig.
- Mért fontos ennyire ez a házasság- kérdem fogcsikorgatva. Nem hiszem el, más lány akár ölne érte, hogy helyesebbnél helyesebb pasik akarják a kezét, de én nem ilyen vagyok. Ha szeretek csak szívből, ha házasodok akkor két akaratból csak, ami az enyém és a választottamé, ez sosem önös döntés, vagy valakinek az elhastározása, ezt csakis önmagunkba játszhatjuk le. Akinek nem engedik a szabad választás, olyan mindha madarat fosztanának meg szárnyától és kényszerítenék szárnyalásra.
- Tudja, ez csak a midgardiak írták át, a többi birodalomba ennek nagyon fontos következményei vannak- legyintek, kinyitnám szám, hogy válaszoljak, de inkább el akarom felejteni mindsem ezen gondoljodnu, egy éles fejrázás után gyorsabban kezdem el szedni a lábam mire ő is gyorsít.
- Erről ki is tud- teszem fel a kérdést ami még tudatomban motoszkál.
- Thor király, Sif harcosnő tudott, és persze Loki- az utolsó név hallatán valamiért kirázott a hideg.
- Mikor érünk a palotájába- kérdem ridegen, de mégis suttogva. Több óriás is sétál felénk, néhány előttem veszi fel emberi alakját. Kofák sorakoznak a hosszú úton, kelmékkel, élelemmel és fegverekkel.
- Ez a város piac rész, itt minden nap ilyen vidám- kezdi az előttem sétáló hangosan, jókedvűn, legalább el tudunk vegyülni.
- Mikor érünk a palotához- ordítok rá, élesen, ingerülten mire néháyan ránk néznek. Az előttem sétáló megforul, lehajtja fejlt, majd nagyot nyel.
- Úrnőm- kezdi hebegve, szétnézek a tömegben, néhány őr kardot rántva sétál felénk, ez kell nekem már csak ez.
- Betolakodók- ordítja egy gyermeki hang és körülöttem minden felfordúl. Mellettem rohannak, egyre több katona közeledik felém és én csak állok valamiféle anyagok mellett és megpróbálok kiutat keresni.
- Hogy hívnak- kérdem még a mellettem állót kinek szemei nem mutatják gondolatait, testtartása még mindi feszes, csak fejét engedte le.
- Mogol- aprót bólintok majd kihúzok egy tőrt tegezéből.
- Életem és vérem, igaz- nézek rá mire ő bólint. A tömegbe nagy léptekkel indulok majd feyverem fejem felé tartva, csak azért hogy lásson, rohanni kezdek előre, néhány lényt felborítva. Léptek mögöttem, kiabálás mellőlem, de én csak rohanok, mikor már úgy látom kevés ember van körülöttem az egyik ruhás standról leemelke tetszőlegesen pár ruhát és a jobb oldalt lévő úton befordulok. Az első kapubejárhoz sietek majd nekisimulok a falnak. Kis idő múlva léptekelt hallok mellőlem, a ruhákat ledobom, majd felkészülök mindenre. Két kéz szorít magához, mire fejem azonnal hátra rándul de csak egy erős mellkasnak ütközöm. A hírtelen jött érzés miatt megszédülök, de észhez nem kaphatok, mert máris a földön találom magam, egy csizma lép mellkasomra. Lassan felnézek, hosszú fekete palást, arany sisak, holló színű hajkorona, hófehér bőr és jeges zöld szemek.
- Hát itt vagy, kedves- kezdi eszelős hangon, amiért végigfut rajtam a hideg.
- Levennéd a lábad rólam- morgok rá, de ő nemmel int.
- Ha nem teszed azt amit mondok- morgom vészjóslón.
- Ha nem teszed azt amit mondok-kezdi-, megöletlek a katonáimmal, vagy saját kezűleg választom el fejed nyakadtól, Sygin. De még az is lehet, kedves férjed után küldelek most- felnézek rá, megpróbálok nagy levegőt venni, de lába nem engedi. Szemébe még ekkora távolságból is látni valamiféle elvetemedett érzést, mit sötét lelkében szőtt állmatlan éjjleken.
- A férjem megölted- ordítok rá, ha játszunk játszunk.
- Veled is ez a tervem- morogja. A lucskos, koszos földön fekszem kiszolgáltatottan, agyamba ezernyi terv pörög és még mindig nem csináltam semmit, ezaz Ruth így tovább.
- Szóval meg akarod szerezni birodalmam- kezdem halkan.
- Meg- vágja rá azonnal.
- Meg akarod szerezni képességem- folytatom hezitálás nélkül.
- Minden vágyam mióta megláttalak a fényes Asgardon- harsogja.
- Tudod mit nem szerezhetsz meg tőlem- kérdem nevetve. Tekintete ide-oda jár, hallom ahogy mellé sétál valaki, de nem vagyok rá hajlandó felnézni, csak egy valakit figyelek. Vele már ezetnyi szócsatát megvívtam, és rengetegszer volt lehetőségünk végezni egymással de még nem twttük meg. Valamiért úgy érzem, ez a találkozás végleges lesz, valami most eldől vagy bukik.
- Mit nem szerezhetek meg tőled, Sygin- kezdi ingerülten.
- Elősször is még mindig Ruth, másodjára azt mit magamban hordozok- lábát leveszi mellkasomról, ajkait résnyire nyitja, és én magamban nem tudom, szidjam vagy dicsőítsem tervem. Azonal felhúz a sárból, karom erősen szorítja, mire én egy diadalmas mosollyal nyugtázom zavarodottságát.
- Mit hordozol te magadban- ordítja, mire én mégszélesebb mosolyra húzom szám. Háta mögé nézek legalább tíz óriás áll mögötte, úrnője mellette és én előtte.
- Ezt- szabad kezem lendítem, a hírtelen jött mozdulatot tökéletesen kicselezi, majd megpördít, és nyakamhoz egy tőrt szorít.
- Hazudsz- morogja fülem mellett.
- Nem is olyan rossz mi- sóhajtok fel fáradtan.
- Megöllek- mélyeszti nyakamba a tőrt és érzem ahogy kiserken vérem.
- Inkább foglalkozz a háborúddal- érzem a végem.
- Mit tudsz te a háborúmról- ordítja el magát, mire csilingelni kezd fülem. Felemelem tenyerem, hogy ő is tökéletesen lássa a piros csíkot benne.
- Annyi dologra rá tudtam jönni felőlled amióta te ezt belevésted tenyerembe- hangom akadozik, érzem ahogy minden izma megfezsül és az éles eszközt is mélyebben nyomja nyakamhoz.
- Mind például- kezdi eszelősen.
- Mind például, ha meg akarnál ölni már rég nem itt beszélgetnénk-eldobja fegyverét, majd mind két kezét nyakamhoz szorítja.
- Túlságosan nagyra becsülöd magad, holott én vagyok a Csínyek istene- kezdi komoran.
- Lehet átjátszottál, de nem gördítettél még elém nagy akadájt!
- Ott voltam koronázásodon, a tíz tanácsosod egykeként, felvettem alakját, miután megöltem. Ott voltam minden egyes nap, láttalak a trónon, hallottam mit mondtál, fagyos tekinteted ami ezernyi érzelmet sugallt, mindig belémmélyesztetted. Láttalak futni, láttam mikor minden a palotádat építgetted. Éreztem a félelmed, amikor megláttad az őröket, akaratlanul is de mindig megmozdítottad lábad, emlékszel. Vagy arra, mikor az egyik őr lázongás miatt levitt a börtönbe. Én okoztam a lázongást, én vittelek le és vagyok aki segített neked mikor nem kaptál segítséget. Kígyók a motívumokban, amik lassan mozognak, emlékszel arra az egyetlen zöld kígyóra, ami a kapudon virít, emlészel-e a mintákra mi a tisztaság termében van, saját farkába harapó kígyó, láttad vajon mikor minden este benéztem hozzád, érezted ahogy lejjebb ment a hőfok. A dadás mikor szépen kidekorált még uralkodásod elején, meglátott. Behódolt. Ott voltam veled, miközben itt vívtam csatát, most kötelességed velem lenned, miközben birodalmad élén te állsz, és azt a hologgrammot én ültettem trónodra- megfagy körülöttem minden, az összes hang elcsendesült, csak az ő hangja szól dobártyámban, akár egy dal amit folyamatosan meghallgatok.
  - Mit akarsz tőlem- kérdem nyersen, minde egyes szavam torkomra ég, ahogy a kéz is mi fogja.
- Segítséget, empátiát, lehetőséget, hatalmat- nem tudok válaszolni, hatalmas tenyere egyre erősebben fogja nyakam. Tenyerét megpróbálom letépni nyakamról, sikertlenül. Fekete foltok táncolnak előttem, szédelegni kezdek, nem kapok levegőt. Fejem előre bicsaklik.
Érze ahogy kivagyok kötözve egy székhez, hideg vesz körbe, fázom. Lassan megmozdítom kezem, majd fejem felemelem. Kinyitom szemeim, de nem látok semmit sem magam körül, minden sötét, egy tárgyat se tudok kivenni ebbe a hatalmas sötétségben. Vajon ez látomás.
- Végre felkeltél- hallom a férfi morgó hangját, majd pár hangosan koppanó lépés után térdemen érzem jéghideg kezét.
- Gyermektelen vagy, hazudtál- kijekentése után elmosolyodom. De azért bevette.
- Honnan veszed- kérdem rebegve.
- Elmédben kutattam, nem voltál férfival- na jó ez maga a valóság, ha éátomás lenne egy bizonyos láttam már érzés kapna rl, és nem a mindent elpusztító düh, amit legbelül érzek. Megőrjít!
- Te belenéztél a fejembe- ordítok rá.
- Hazudtál nekem- kedzi ingerülten.
- Mik vagyunk mi, basszus, mondd el mik vagyunk mi, hogy nem hazudhatok neked Loki- kiabálok vele, mire érzem ahogy megmozdul körülöttem a levegő.
- Harcostársak, uralkodók és mondhatni jegyesek- felköhögök. Arcomba borul haja, érzem ahogy fülem mellett beszél. Fülemben zúgnak szavai, agyamba égetve munden egyes érzékem álltal kapott információt.
- Mik vagyunk- kezdem hisztérikusan.
- Beláttam, csak akkor érem el veled célom, ha megteszem ezt a drasztikus lépést- kezdi nyugodtan-, amég te elájultál felhúztam újadra a zálogot, mi már bebizonyítja, mi ketten...- közbevágok.
- Mi lesz a barátnőddel- köpöm fel szavaim.
- Addig volt rá szükségem, még a te képességed nem áll szolgálatomra- morogja.
- Te megőrültél- kiáltok fel, fájdalmambamn, mikro úgy érzem valami éles dolgo megvágja karom. Az érzés hamar elmúlik mijor megérzem, hogy ujjamon megforhat valamiféle karikát. Ez a hideg érzet jobban fáj mind bármi mád ami eddig velem történt életem során.
- Nem, uralkodni akarok, és uralkodni is fogok. De ehez kell a te segítséged, minek nekem az, hogy az én ivadékom legyen a Kilenc Birodalom ura, ha én magam is lehetek az, a te segítségeddel- kezdi, majd hírtelen érzem ahogy jéghideg iszamos tenyerét állam alá csúsztatja, ezzel felemelve fejem.
- Honnan veszed, hogy segítenék neked.
- Köteleznélk- morogja.
- Mert ez eddig mindig sierült- kezdem nevetve.
- A jegyesem vagy nem beszélhatsz így velem- ordítja el magát, majd érzem ahogy meglök. Székestül mindenestül felborulok.
- Én ezt sosem akartam- orítok rá.
- Akarom a hatalmad, azt is akarom ami a fejedben van. Vétek lenne nem beismerni, mennyi kiválló harcotól tanultál, tökéletes lennél mind hadvezér. Angraboda száműzetésre került, az őreim halálos sebet ejtettek rajta. Mostantól, neked lesz kötelességed mind az mit eddig ő tett. Férjed leszek ha tetszik ha nem- karjaim zsibognak alattam, fejem lüktet, látok egy les sárga fénycsóvát, majd hallom a ajtó becsapódását. A sötétben és némaságban, lassan hullani kezdenek könnyeim.
Ez nem lehet igaz!