Crown

34. Mor

Ahogy kinyitom a szemeim minden homályos körülöttem. Az ég kék mellettem a fű zöld és nem értem miért látta, azt amit. A Csínyek istene megbabonázott és túljárt az eszemen fogadni mernék. Érzem ahogy megmozdul talpam alatt a föld, lassan körülnézek. Mindha egy ólom ruhát adtak volna rám olyan nehéznek érzem magam. Mozgásom lassú viszont fejemben röpködnek a gondolatok. Talpam alatt dobog a föld, fülemben hallom ahogy lüktet a szívem, és a számban valami kesernyés íz tódul. A következő pillanatban nekicsapódom valaminek, a szám megtelik forrósággal, már a kesernyés íz jobban érződik. Kiköpök némi nyállal kevert vért, és megpróbálok feltápászkodni a ház falától. Mozgásom akár a lajháré, és mégis legbelül valami arra késztet rohanjak, meneküljek. Nem látok senkit, de mégis valaki a falnak csapott. zúg a fejem, ég a tüdőm, nem tudok kiegyenesedni.

- Királynőm a lányod- a férfi mindha mellőle beszélne de nem látom. Hangja mély, akár egy óriásé. Mind mikor Utgardrban voltam hallottam ezt a hangot.

- Hozd - nő hangja mély és fagyos. Csupán a hangját hallottam és mégis különös érzés kapott el. Vajon ilyen mikor valaki meghallja a szülőanyja hangját. Valaki belekap hajamba majd érzem ahogy húz maga után. Kapálódzom, megpróbálok erőt venni magamon de nem sikerül, mozgásom lomha. Hagyom, hogy ez a valami húzzon. Fejbőrömnél érzem kezét,néha jeges érintése belső kézéle hatalmas körülbelül akkora lehet mind a fejem, biztosan óriás. Valamit tennem kell, túlságosan kiszolgáltatott vagyok. Ujjaim mozgatom de nem érzek bennük semmiféle erőt, jóformán a lény tart nem én magam. Így járni sem tudok, nem hogy harcolni. Fogalmam sincs mi lehet ez, a varázs mellékhatása vagy valami teljesen más. Fogalmam sincs mi ez csak annyit tudok úrrá lett rajtam, mind valami bacilus a gazdatesten. Behunyom szemeim önmagam sem tudom miért, talán egy jelet árok, valamiféle felsőbb áldást amivel túltehetem magam ezen az egészen. Várok és egyre inkább érzem ahogy az óriás léptei a levegőt megkavarják, ahogy erősebben fogja a hajam, lépteire nem figyel így majd minden lépésénél hatalmas sarkát a hátamon pihenteti. Érzem ahogy a düh és némi adrenalin végig fut rajtam. Kipattannak szemeim, a ház egy ismeretlen részén vagyok. Mindenhol műszerek, de nem látom őket csak hallom és érzem. A földre teszem a kezem majd koppantok egyet a hideg anyagon. Egy nő áll többen fekszenek körülötte, mindenkinek egyenletes a szívverése, kiéve annak aki hoz. Kissé gyors és ütemtelen hangot ad ki az a hatalmas izomtömege magból. Megmozdítom a lábam, rúgok egyet a levegőbe. Érzem ahogy mindenem átjárja az erő. Hirtelen mozdulattal elkapom a karját. rángatózni kezd, felém fordul és csuklómra szorítja ujjait. Az én kezem már rég bőre alatt matat ami miatt felordít. Elvigyorodom érzem ahogy forró cseppek pottyannak arcomra. A lényt lábszáron rúgom mire ismét felordít és elrúg magától, hajam elereszti s mire rájön mit csinált már késő vörös loboncom után nyúlnia. Guggolva csúszok pár métert majd ismét felállok. Dobbantok így az eddig is óriásnak titulált jöttüni oldalán meglátok egy tőrt. Gyorsan mozgok, nem tudom honnan jön ez az erő, de most ahogy emberi mivoltom levetettem érzem tele vagyok erővel és haraggal. Fejem oldalra hajtom majd várok, várom a másik fél támadását, hogy ővé legyen az első csapás, s majd ezt én ellene fordítsam. Mert néha a legjobb fegyver a védekezés. A színtiszta védekezés, amit ugyanakkora lendülettel kimérten, átgondolva adsz vissza ellenfelednek mind amekkora erővel ő sújt le rád. Harci kiálts hevesebb szívverés. Egyetlen apró lépés némileg megemelkedett pulzussal. Az utolsó lépést alig éreztem mindha meg sem történt volna, csak a saját képzetem játszana velem. De mégis, élesen ott villog a hatalmas lény jobb oldalán a női alak ezen a fekete képen. Kifújom a levegőt, érzem ahogy dobog lábam alatt a föld, arcomat égeti a tűz heve a győzniakarás oltalma ami az óriásban ég. A jégóriások remek harcosok, és óvakodni kell érintésüktől ha önmaguk formájában vannak. Morgom magamnak csak gondolatban, úgy csakis én halljam. Itt az orrom előtt áll, egy lélegzetételnyire, akár bőrének jegességét is érezhetném, kissé ázott illat, de nem foglalkozom vele, baljára nyúlok, kipördülök karjai közül, majd ugrom. Oda szúrok ahol legpuhább a bőr, ahol leghamarabb el lehet érni a szívet, abba a bizonyos pontba ahol egy szúrással mindennek vége lehet. A számára tőr számomra kard nagyságú tárgy teljesen testébe hatolt, az óriás térdre rogy felhördül, majd feláll. Felé fordul felnevet, forró folyadék táncol ajkain. Belenézek szemeibe a jól ismert karlendítések sorozatával örök álomba küldöm.