Crown

37. Átok arra aki megteremtette és megtette!

Bázisban sétálva elfog a félelem. A szuper képességekkel rendelkezők kör alakú börtönébe lépkedve oldalamon egy macskaléptűvel, félelmetes. Mintha engem hoztak volna, a neoncső nekem sercegne, egyetlen hideg ágy nekem lennének előkészítve. Óvatosan villódzik előttem a fénysugár, fény,fém,fény s megint fém. Valaki ül bent, hiszen a riasztó élesítve van. Apró sárga körfoszlányok lepik el az adott cellát amilyen gyorsan jön olyan gyorsan el is múlik. A szuper biztonságos épületben még senki sem rohant le minket. Mekkora fogás lennénk, az őrült, őrjöngő hálátlan Bosszúállók nevelte kölyök, és az asgardi, aki le akarta igázni a Földet pár nap alatt. Egy árva lelket sem látok, nem hogy talpig felfegyverzett ügynököket. A kamera vörösen villogó apró köre jelzi az épület megfigyelve.

- Ne legyél ennyire midgardi kedvesem- suttogó hangja hallatán meglepődés csúszik fel a tarkómon, majd érzem ahogy végighúzódik testemben.

- Eddig bírtad, a csendet- kérdem hökkent hangon. A mellettem sétáló megy tovább még én megállok.Megköszörülöm a torkom, megfordul. Zöld palástja mereven száll lábai mögé. Arany színben pompázó vértjén megcsillan a fény. Kinyitom a szám majd ismét hirtelen becsukom. Nem érzem úgy, hogy erre tudni akarom a választ, azt sem mit tennék akkor ha úgy történne ahogy folyamatosan mondom.

- Ajkaid mozdulnak, és te mégis hallgatsz. Mi nyomja ennyire a szíved-hangja nem csepeg gúnytól. Kutakodó tekintettel méri végig arcom.

- Minket most senki sem lát- halkan teszem fel a kérdést.

- Senki sem lát és senki sem hall minket. Nem akartam, nagyobb feltűnést kelteni mind amit a helyzet érdemel- bólintok.

- Ez a helyzet- felhúzza az egyik szemöldökét, amint meglátja ahogy beharapom az ajkaim. Fel kell tennem ezt a kérdést ha bele is veszek. Mert itt az utolsó lehetőség, én nem akarom azt csinálni amit ő. Nem akarom elvenni azt amit mindig is üldözött, védett. Amire úgy tekint mind léte egyetlen egy pontjára, amire ha rágondol boldog, és önfeledt lesz tőle.

- Úgy érzed belekényszerítesz ebbe a helyzetbe? Akkor felteszem nem látod át ezt az egészet. Semmi gond, hisz Midgardihoz képest így is elég éles ésszel születtél- felém sétál, olyan közel hogy érezzem a jeges érzetet amit ő okoz, a hideg kisugárzást ami csak tőle jön-,Figga hozzád járt le, hogy őt kit boszorkányok neveltek, átadja valakinek a tudását, itt. Még engem Asgardban téged Midgardon nevelt varázslatra. Hiszen ő tudta amit mi nem. Tudta ha lámpást gyújt bennünk mi egymásra találunk- hangja merev nem remeg. Ő mereven áll még én félénken felnézek rá majd a düh és félelem vegyszerezte szívemmel megfogom a csuklóját. Bőre hófehér és jéghideg, kíváncsian néz, hol engem hol a kettőnk közt lebegő kezét, várja a reakcióm és én várom az övét. Hosszú néma pecek lesznek mozdulatlanságunk szemtanúi, lomha és lassan éledő tekintetek válnak szabaddá ahogy egymásra nézünk.

- Olyan hihetetlen- töröm meg a saját érzésem miként élesen felé akarok hajolni-, felfoghatatlan, hogy ez meg lett írva, hiába harcolok ellene, nem törik meg ez az álom.

- Amit te álomnak nevezel, az valóság-hangja rideg. Valahol már biztos unja ezeket a folytonos folyton futva megtett eszméim. Miszerint amibe ő nevelkedett, és amibe én is kaptam belátást csak álom. Holott koronát hordok, és épp harcba indulok.

- Tudod a én türelmem olyan mind egy gyönge üvegpohár. Ha sokszor koccintod az asztalra egyszer eltörik- kezét húzná maga mellé, de hirtelen mozdulok tenyerét arcomra fektetem.

- Valaha, ebben az életben, szeretni fogsz- mert ez a kérdés ami nem hagy, nem ereszt. Valaki mellett leélni az életem aki nem szeret, aki nem úgy néz rám mind egy egyenjogú félre. Ha csak leszek neki, és lassan megőrülünk egymás mellett vajon akkor is ezt az elképzelhetetlen érzést fogom érezni amit ő ad nekem.