Crown

27.Átkozott élet

Egy napja történt. Egy kerek napja, hogy megtudtam, túl hamar lesz vége, túlságosan is hamar. Nem akarok kimenni a szobámból, nem akarok senkivel sem beszélni, kereken egy napja. Láttam a szemükben, láttam a félelmet. Borzalmas volt! Némi szánakozó de mégis bíztató szó után amit elejtettek felém, mindenki csendben elvonult. Én voltam az egyetlen aki a nappali fehérségében, méginkább elfakult. Ott ültem, egy tarka pokrócba csavarva, és gondolkodtam. Fájt, hogy le kellett mondanom Peterrel a találkozóm, fájt, hogy lassan rá kell jönnöm, a szavak mögöttes jelentésére, fájt, hogy ennek véglegesen vége lesz. Egyetlen egy ájulással kezdődött, majd hívták a mentőket. Megállt a szívem, bevittek a kórházba. Kivizsgáltak, és megállapították a szívem és az érrendszerem olyan mind egy túlkoros öregé. Ma hajnalban haza hozztak. Már én sem tudom, hogy kerültem vissza a szobámba, mindha smirdlivel sikálták volna ki belőlem. Bőrömön érzem, a szánakozás, keserédes ízét. Csurdultig töltődött szívem, a véglettel. Nem azt mondom, minden megvilágosodott előttem, inkább minden egyszerűvé vált. Beletörődtem mindenbe. Már minek küzdeni? Villog a szemem előtt a szó, mi a köpcös féri száját elhagyta. Vörösen villódzik, akár a közeli pub szüntelenül rikító neoncsöveivel színesített bejárat. Szűnni nem akaró érzés kerített fogságába. Ez a megmagyarázhatatlan érzés, ami mindenem átjárja, és mégis tehetetlenségben szenvedek. Kétlem, hogy valaha is elmúlik. Majd esetleg a legvégén, amikor már minden világos lesz, és senki sem fog bántani. Ha egymagam leszek, nyugodtan, csendesen, csak a saját lélegzetvételem hallgatva. Majd lehet akkor megvilágosodik minden, és megértem a Föld hatalmas titkait. Rá fogok jönni, az emberek mért szeretnek szenvedni. Rá akarok jönni, miért jobb a haszontalan vég, mind a személyre szabott tökéletes élet. Lehet mosolyogni fogok, vagy esetleg egy halk kacaj is elhadja majd ajkaim. Vajon látni fogok bárkit, látni fogom őket, kik annyit jelentettek nekem, arcuk, mosolyuk elém kúszik majd. Vagy csak a rossz marad meg, fájón hörögve, a tüdőmet összepréselő érzés. Minden hibám a felszinre kerül, hallani fogom az összes lövést, az összes kiáltást mit én okoztam. Vagy csak eltűnök, szépen lassan az emlékek tengerében, elsüllyedek, magányosan, önszántamból, kifacsarva. Kócos hajamba beletúrok, majd megfordulok párnáim köt. A szoba szürkébe burkolódzik, sem a tiszta fehér, sem a mély fekete nem nyugtat most. Úgy érzem ez egy semleges állapot, csak lebegek, védtelenül, egymagam. Behunyom szemeim, most nem látok semmit mögöttük. Most nem villan fel egy kép, vagy szó esetleg egy egész látomás. Nem küldi agyam az inpulzusokat, csak lebegek. Mindha mindennem lecsitult volna. Már nem foglalkozik velem senki. Néha még megpróbálom előhívni, kéken izzó tekintetem, mindhiába. Mire érezném a szememet kellemesen égető érzést, azonnal eltűnik. Ajkaim cserepesen nyílnak szét, de a köhögés is fáj. Mély lélegzetvétel után, magam sem tudom, mi tevő legyek. Mindha a kissé áporodott levegő, új életet lehelne belém, de ez az érzés is pillanatok alatt elmúlik. Fázom, és mégis éget valami legbelül. Társaságra vágyom és mégis láthatatlan akarok lenni. Suhanó hangok ütik meg a fülem, lépteit nem hallom de ruhájával zajt kelt. Három erőtlen kopogás üti meg a fülem, tehetetlenül, és végtelen lassúsággal megfordulok, majd ismét oldalamra helyezkedem. Az egyetlen sötét foltot nézem a szobában, ami nem más mind az ajtó. Ismét három kopogtatás, de ezek már erőteljesebbek.
- Szabad- törik ki belőllem a szó, majd maró érzést hagy maga után. Az ajtó azonnal kitárul, a Nap sárgás fényét beeresztve a szobámba. A fényben, ezernyi porszemcs táncol vígan, édesen. Mindenki bejött ma a szobámba, táncra hívva az apró szemcséket, testük körül. Rámnéztek, hívtak enni, majd mikor már minden lehető dologra, amihez nem kell sok energia nemet mondtam, kiléptek az ajtón. Szemükben csalódássak, és némi kesergést láttam. Most vajon ki jöhetett be ismét, ki akarja látni a szenvedésem. Mikor Loki nyitott be, Thor azonnal kihúzta a szobámból, úgy mind valami vérebet a gazdája. Hallottam ahogy piszmognak az ajtóm előtt, és a Villámok istene néhány hangosabb "nem", "meg se próbáld", "pihennie kell" szavakkal ostromolja öccsét. Majd ismét benyitott. Már nem csak arca elé bukó fekete haját láttam. Sápatag bőre erősen húzódott arcéle körül. Szemei tűztől égtek, és erősen morajló algás köveket mosó tengerre emlékeztettek. Mikor megláttam arca feldult volt, és mérges. Mögötte lévő, nagy darab testvére dühösen mellkasán és hasán átfonta kezét, majd húzni kezdte. Thor tekintetében, volt valami merengő, mindha próbálna dűlőre jutni.
- Sigyn- hangja még mindig füstös, kánfor és vas illatát húzza magával. Hossú szőke haja a földet súrolja, hófehér köpenye betakarja, és mégis kilátszik kék ruhája, kezeit felém emeli, így sárgás kesztyűje betakarja látóterem-, gyere vissza- suttogja áhitattal mire tekintetünk összefonódik.
- Nekem már, mindegy- suttogom, majd egy éles köhögés hadja el sápatag ajkaim.
- Niflheimi otthonod vár- búgja kedvesen-, elszöktél, de el kell néznünk, gyere vissza s halj a trónon- lerántja rólam a takarót, amiért akaratlanul is görcsbe rándulok.
- Hogyan jöttél- kérdem erőtlenül. Érzem ahogy jeges csontos ujjai rákulcsolódnak bokámra.
- Nem csak a te férjed ismeri a világok közti átjárókat, Sigyn- élesen köhögni kezdek, a tüdőm ég, a légcsöveim mindha apró kis puzzle darabokból lennének összerakva. A gyomrom megfájdul, hányinegerem lesz, és forog velem a világ.
- Mióta megismertelek erről áhitoztál- gúnyt próbálok csempészni hangomba, sikertelenül.
- De nem gondoltam, ezzel elhagyod trónod- hangja vészkeltő, tehetetlenül leesem az ágyról, a fejem élesen koppan a padlón, majd húzni kezd. Megmozdítani is alig bírom a lábam, így lehetetlen lesz bármit is csinálnom azért, hogy elengedjen. Beszélni is keservesen tudok csak nem, hogy harcolni.
- Látni akarom- jut eszembe egy keserves ötlet.
- Mit akar az úrnó látni- teszi fel gúnyos kérdését.
- Lokit- suttogom az egyetlen nevet, ami remélem nem kerül kaszálásra.
- A férjed akarod látni, utoljára- kérdi nevetve. Válaszolni sem tudok, mert az egyik pillanatról a másikra, már az étkező felé vezető tágas folyosón koccan a fejem. Hajam a hátam alá csúszik, fájón felhördülök, majd oldalra billenti az előttem sétáló nő a fejét.
- Mit akarsz tőlem- hangomból az erő fokozatosan elszáll.
- Mióta Hela meghalt- mondja, majd meglátok egy hatalmas szőkét előttünk, rögtön megperdül, de ahogy felénk lép kissé megmozdítja kezét Deriton és azon melegében hátra esik-, minden megváltozott. A birodalmad önálló lett, anyád álltal tett fogadalom semmis, és te most ennek iszod a levét- felnevet-, trónörökösből halott- éles hangon felnevet maj elengedi lábam ami egy hatalmas csattanással ér földet. Élesen nyikordul egy szék, majd csak egy vörös hajzuhatagot látok, az előttem álló eldől. Valaki felkap, majd érzem ahogy sietősen lépdel előre. Felé fordítom fejem, Tony rohan velem egészen a folyosó végéig.
- Várj- suttogom, de ő azonnal meghallja-, vissza kell vinned, és segítened kell- megrázza a fejét.
- Az elmeháborodotthoz aki húzott maga után mind foxi a rongyát- hangja inegerült.
- De meg fogom tudni miért fogok meghallni. Tony én tudni akarom, miért ért el a vég ilyen hamar- a zseni mélyen belenéz a tekintetemb, látom ahogy jártatja szemeit köztem és a szoba másik végén lévő iszapbirkózókat megszégyenítő csata közt-,kérlek- suttogom.
- Nők és a női fortélyok- pöfögi mérgesen, majd elindul velem a szoba azon részébe ahonnan idultunk.
- Állíts lábra- motyogom.
- Megállni nem bírsz a lábadon- mordul fel mérgesen.
- Azért leszel te itt- elmosolyodom, olyan könnyen és egyszerűen jön ez a gesztus, hogy szinte kikívánkozik belőlem. A férfi megforgatja szemeit, majd segítsége jeléül, magára dönt, és átfogja vállam. Melegség tölt el, olyan mindha megtelnék élettel, és élni akarással.
- Dertion- szólítom nevét és mégis mindha nem az én hangom lenne. Erősebb és következetesebb a hang amit ajkaim mozgásával szavakat alkotnak-, Gylif húga, önkéntesen száműzött- az előttem heves pofonokat osztó Nat leszáll a nőről, majd akihez intézem szavaim leporolja magát és feláll. Tekintetében, harag és megvetés ül, hiába repedt fel szája és szemöldöke érzem ahogy végigméri minden porcikám, azt is érzem ahogy Vasember kissé megmarkolja a vállam, majd egy bocsánatkérő pillantással jutalmaz.
- Úrnő- hangjából csepeg a megvetés.
- Nép ellen nem tettél semmi kifogásolnivalót, de az uralkodó ellen igen- mondom még mindig azon a hangon, mit sosem hallottam magamtól.
- Olvasd fejemre bűneim- mondja majd lép egy lépést előre. Egy hírtelen mozdulattal, Steven és Bucky elém állnak, mind valami élő védvonal.
- A család titkát örzöd, mesélj- kijelentésem után mindenki Dertionra pillant. Szemem sarkábol látom Lokit aki a lépcső korlátjának nekidöntötte csípőjét, mellkasa előtt keresztbe fonta kezét és élesen engem szugerál. Sötét farmert és egy zöld pólót visel, valamiféle kedvtelenség csillan szemeiben, testtartása egyenesen elutasító.
- Apád és anyád, még akkor találkoztak mikor Odin békét teremtett a Kilenc Birodalomban. Gylif midgardi király, még Brynhild asgardi nemes volt. Mikor apád elkerült Asgardba, és megírta az Eddát. Asgardi útján mikor nem itta Odin minden egyes szavát, éjjelente anyáddal hált. Beszökött a házukba, mi nem messze volt a palotától. A szülők ellenezték a szerelmüket, hiszen egy midgardi hamar meghal, és egy asgardi több évezredig is élhet. Mikor nagyanyád Ida megtudta, anyád teherbe esett egy midgarditól, elment az esze. Fogta a nemesi életet, a fényűzést, Mindenek Atyna előtti hajlongástés elhajította magától. Anyáddal együtt az egyetlen átjárón mi összekötötte a két birodalma átmentek oda. Majd utazni kezdtek. Minden akkor kezdődött mikor nagyanyád leszökött Midgardra, s beleköstolt a midgardi életbe.Gyermeke fogant, és Odin kitagadta Asgardból, hiszen egy kecske nem való ünnepi asztal mögé. Kilenc hónap múlva egy gyönyörű, egészséges lánynak adott életet, nagyanyád feláldozta újszülöttjét Helanek. Teltek az idők és Odin haragja elérte őket, a lány apja meghalt,anyád apja elszökött szégyenében, és a Brynhild hatalmas erőre tett szert, minde évben, napról napra csak fejlődött. Nagyanyád, aki látta lánya fejlődését Mindenenek Atyjához fohászkodott, hogy eressze be őket Asgardba, mert Midgardon veszélybe kerülhetnek. Anyád túlságosan is kíváncsi teremtés, így erejét felhasználva nyitott egy kaput Asgardba. Azonnal híre ment egy ismeretlen boszorkának aki, az Ászok birodalmába merészkedett. Odin kiátkozta Asgardból, és így került halála előtt Helahez. Brynhild szerződést kötött a Halál istennőjével, méhében hordozott első gyermeke életére. Ami nem más volt, mind te, Sigyn életed árán is megvéded Helat. De ti sosem találkoztatok, és a testvérei megoldották kivégzését. Most neked is át kell élned azt min az istennő ment keresztül, megtörted az igéretet, meg kell halmod. Az úrnő Gylifnek adta anyád, és anyádnak ajándékozott Gylif téged. Nagyanyád átka megszűnt, és te fejlődni kezdté, még Gylif a holt király Nifelheimen uralkodott. Mikor háború fúrta fejét, boldogságukba, visszajüldte nagyanyádhoz, aki bosszút esküdött anyád ellen. Az első világháborúban svájci lakásukban éltek. Kilenc hónap múlva megrengtek a falak, jelezték jöttöd, Sigyn. Nagyanyád utolsó lehelletével, még Odinhoz fohászkodott, hogy vigyen le Helahez és őt vigye Asgardba, majd addja vissza az éveket amiket elvett tőle. De anyád látta anyja kezében a tőrt, mit a megszületendő lányba akar méllyeszteni. Varázslat segítségével megvédett téged, és önmagát is, addig amég Gylif el nem mentem értetek. Idekerültetek hozzám, a gyermek aki harcok árán született gyenge volt, már az is lehet haldoklott. Kapott Gylif egy tőrt mivel megölhete, hasadra fektetett, anyád imátkozni kezdett és gerincedbe süppesztette a pengét. Mindenekatyja lejött hozzánk, Gylift és engem az örök kárhozatra ítélve, miszerint sosem nyugodhatok, és anyád visszaküldte veled, az áldott gyermekkel megigérve, hogy egyszer elmegy érted és visszakerülsz Asgardba, az otthonodba. Anyád erejét örökölted, és az uralkodás jogát apádtól. Azon pár évszázadon még ott voltál nálunk, a Kőris fájának nektárával etettelek, és te igen erős gyermek lettél. Mikor visszaküldtek téged erre a helyre, már a kétezres évek elején jártunk, te lehettél három éves itteni számításban. Elvette Odin emlékeid, életed hosszát lerövidítette egy midgardiéhoz képest átlagosra. Mikor anyád megtudta apád lefejezted és a sárkány elé űzetted, sereget toborzott ellened. Mikor megtudta visszakaptad hosszú életed, dühe hatalmas lett. A legvégén, te adtad kezébe a tőrt, mikor házasságot kötöttél a Csínyek istenével. Sigyn te vagy anyád gyilkosa, férjed a Halál istennőjének gyilkosa, kettőtök bűne miatt fogsz meghalni- rámmutat, majd néma csend lesz a szobában. Hangja még megcsendül, a kristály poharakon, és kongva köddé válik. A kinti autók zaját is hallani. Élesen beszívom a levegőt, majd felnézek Lokira, ki visztont rámnéz, és bólint. A konyha falat támasztó Thorra is rápillantok aki óvatosan ismétli öccse mozdulatát. Körbenézek mindenkin, döbbenten hallgatják létezésem előképét, és sóvárogva néznek végig rajtam.
- Megaláztál, kihasználtad gyengeségem. Számon kértél tettemért, mit nem a korona ellen tettem. Törvényeket téptél szét tetteiddel, és a törvény maga az uralkodó. Én Sigyn Gylfison , Nifelheim jogos ura, száműzlek birodalmamból- a nő elmosolyodik. Háta mögött egy apró fekete folt kezd gyors ütemben szélesedni, köd omlik a padlóra, nyolc fekete paca száll ki rajta. Egyetlen suhanás volt az egész, hogy mindenki harci pózba álljon, röpke egy másodperc alatt. Tony mellettem hátat fordít a képnek és érzem ahogy felemel a földről. Látom ahogy hátra néz, majd vissza rám, mire én ismét elmosolyodom. Olyan mind gyermekkoromban, valahogy, mindig elsőnek az én érdekeim nézte, mindenben. Bárkivel voltam, ha ő a közelben volt, mindenki tudta azonnal elvisz ha gond van. Egy saját pánik szobát kaptam a ház pincéjében, ami rózsaszín, és még tévé is van benne. A nyolc fekete folt, testet ölt, ugyanazok a kék szemű férfik lesznek, mind a római vakáción. Lassan körbe veszik Dertiont. A nő kiáltozni kezd, de valamiféle elnylt zajként hallatszik csak hangja. Egyike a volt kilenc tanácsosnak felém repül, intek fejemel, majd ő is elmegy. A köd lassan száll fel a helységben.
- Nifelheim bukni fog, ha te urakodsz- mondja majd hallok egy éles kés suhintásához hasonló hangot, és eltűnik a ködben Nifelheim. Akaratom ellenére összeesem. Tony mellkasához dőlve kapkodom a levegőt, mikozben ő szorosan fog. Minden forog körülöttem, szédülni kezdek. Combomba markolva próbálok úrrá lenni légszomjamon. Könnyek tódulnak szemeim elé, majd behunyom őket. Érzem ahogy valaki felkap.
- Mit csinálsz- hallom Thor kemény hangját közvetlen melőllem.
- Megátkozom, hogy ne tudjon migardon meghalni- morogja Loki, majd behunyt szemeimen keresztül, látom ahogy zöld fénycsóvák járnak körbe. Koponyám legtetejétől húz egy egyenes vonalat államig, jéghideg ujja olyan mindha penge élességű lenne. Hallom ahogy mormol, és érzem ahogy mindenem lassan zsibogni kezd.
- További ötletek- teszi fel a kérdést Tony, mire résnyire nyitom ajkaim.
- Meg fogok halni- suttogom szárazon.
- Le kell rólad venni a fogadalmat- mondja Loki majd érzem ahogy letesz a puha párnák közé. Lehúzza ujjamról a gyűrűt, majd hallom ahogy valamivel koccan a két tárgy.
- Szóval ezért jártál a haditéren, testvér- mondja Thor kissé örömittasan.
- Elvetted Angrabodától a fülbevalót- kérdem, de még légszomjtól küzdve is hallom, a féltékenységet hangomból. Csak nem tudom mire ez a nagy érzelem kinyilvánítás tőlem.
- Nyílt házasságban élünk- mondja nemes egyszerűséggel Loki.
- Ez a gazfickó megfogta az Isten lábát- mondja Tony némi örömmel hangjában, mire nincs válasz, csak én próbálok felnevetni, sikertelenül.
- Nem akarok semiről sem tudni- morgom, majd lassan kinyitom a szemem-, ne bénázz már- motyogom dühösen.
- Nem akarsz te meghallni- mondja Thor örömittasan.
- Senki sem akar meghallni- vágja rá Steven mérgesen.
- De ha láttátok volna az ágyban párák közt- mondja az istenség komoran.
- Thor én nem tudom mihez fogok veled kezdeni, ha nem hogyod abba az ostoba úttalan fecsegést - morogja az orra alatt Loki dühösen. Összeráncoltja homlokán a bőrt, annyira koncentrál. Még sosem láttam így!
- Ki fogott rajtad egy gyűrű- teszi fel a kérsdést ismét Tony, mire már páran felnevetnek.
- Add ide azt a vackot- motyogom erőtlenül.
- Tudod hova kell menni- korhol határozottan a fekete hajú férfi. Még ahoz is fáradt vagyok, hogy megforgassam a szemeim de megteszem.
- Látom rajtad a gyűrű, hunyd be a szemed. Gondolj arra akihez menni akarsz, vagy lásd magad előtt a helyet, vagy az embert, ha kész akkor koccantsd össze a gyűrűket és megnyílik az átjáró- aprót bólint. Néma csend telepedik ránk, s mégis megfertőződik éles szuszogásokkal. Hallom ahogy csendül a gyűrűr, a mellettem álló férfi fekete haja táncot jár körötte a keletkező hideg fuvallat miatt. Rámnéz, bólint, felvesz.
- Nem tudom, mikor jövünk-, mondja majd a fényes átjáró felé siet velem.
- Ha bántod, vagy nem hozod vissza én megkeresleg, és annak nem lesz jó vége- hallom Thony hangját. Dühös, és mégis óvó hangját. Mondani akarok valamit de torkomra forr a szó. Köhögni kezdek, élesen fájdalamsan, érzem ahogy az engem cipelő férfi keze megfeszül körülöttem.
- Hogy, tudnál bántani Bádogember, azt sem tudod hova viszem, a nagyra méltatott gyámlányod- mondja Loki némi kimértséggel hangjában.
- Mért akarsz segíteni- kérdem rekedten, könnyeim kicsordulnak szememből, megpróbálom szívverésem lassítani.
- Mert a jövedölésnek nem azzal lesz vége, ha meghalsz- suttogja. Jéghideg mellkasának nyomom forró fejem, majd hagyom had vigyen tovább az átjáró felé.