Crown

23. Életfogytiglan

Sziasztok! Hozzta egy kis útmutatót Dőlt betű: látomás
Normál betű: valóság
Ajánlom figyelmetekbe.
Kellemes időtöltést!
Nette Moon

Élesen becsapódva érkezem a földre, aminek köszönhetően beverem a fejem. Felnyögök a fájdalomtól, de mozdulni nem tudok a rám esett plusszsúly miatt. Artikulálatlan nyögés hadja el szám, majd lassan összefolyik a sötét terem szilulettje előttem.
Csukott szemmel épp ésszel nem tudom felfogni hova kerülte. Minden olyan vilgos és vakító, lassan kinyitom a szemem, mire önmagam tükörképével kerülök szembe.
- Drágá végre felkeltél -hallom Deriton rezes hangját mitől kiver a víz.
- Hol vagyok- kérdem suttogva a saját tükörképem bámulva. Vörös hajam fakó és élettelenül hull alá hátamra tapadva csüng akár egy hatalmas mócsing. Arcom vékonyabb mind eddig volt, állkapcsom körvonala teljesen kirajzolódik, hófehér koszos és néhány helyen heges bőröm alól. Szemeim beesve, fakón bámulják megkopott önmagam. Szemeim körül lila karika húzódik, jelezvén alvásra lenne szükségem. Testtartásom eltér az eddigitől, meggörnyedve állok, egy hófehér lepelbe burkolva. Kezem kiemelem a lepel alól, csont és bőr vagyok.
- Jó helyen jársz édesem, gyere fürödj meg, nagy nap ez- suttogja szavait a nő olyan titokzatosan, hogy meg se merem kérdezni mi ez a nagy nap. Meztelen talpam égeti a jéghideg talaj amin járok, minden egyes lépés egyetlen hosszadalmas és fájó gyötrődés. Tiszta kék körülöttem a terem, még a talaj feketébe burkolódzott. Sosem jártam még itt, de egyetlen ablak sem engedi, hogy kinézzek. Hatalmas gyertyatartókon ég ezernyi gyertya, szétszórva a teremben. Egyetlen lélek sincs körülöttünk, csak én és az ki pótanyámnak vallja önmagát.
- Hát mi lett veled királynő- hallom az egyik szőke hangos nevetésést fejem felett.
- Tudod jól, nem ezért vagyunk itt- korholja le a másik ugyanolyan hangú válasz.
- Többet ártott mind használt- hangja csalódott és ideges. Futás lépteinek eröltetett nyomatékai csapja meg fülem, majd egy ajtó nyikorgó éles hangja vágja szét az eddigi semmitmondó szavakat.
- Nincs időnk veszekedni- korholja a két bent lévőt a másik, majd érzem ahogy felvesznek a földről.
- Gyere- morogja valakire az ki engem fog.
- Hova visztek, ha szabad érdeklődnöm- kérdi Loki egy fájdalmas felszisszenés után. Vajon mi történhetett vele.
- Neked nincs semmi közöd ehez- förmed rá az egyik majd hangos erős léptek indulnak meg valamerre.
- Ne aludj el a vízben Sigyn, nehogy megfulladj- a hangok a víz tetejéről érkeznek. Tüdőmet égeti a légszomj, szemeim kitágulnak, majd érzem ahogy két erős kéz kihúz a víz alól, és azonnal rámterít egy törölközőt.
- Dertion-suttogom a nő nevét ki megmentett a vízbe fulladástól, majd hagyom talpra állítson.
- Boldognak kéne lenned, beteljesedik -hangja kíváncsi és reményteljes.
- Nem értem miről beszélsz- suttogom magam elé.
- Gyere egyél, hosszú az út amég célba érsz- a nő elindul előttem, hosszú haja száll mögötte. Isteni illatok szállnak felém, a kedvenc ételeimet őrzik ezek az ínycsiklandó illatok.
Dulakodás hangja hallatszik körülöttem, érzem ahogy óvatosan letesznek, majd kemény léptek rohannak el mellettem. Megpróbálok fennmaradni, mozgásra bírni testem de nem sikerül. Valami nehéz tárgy esik le mellém, érzem ahogy súlya alatt megremeg a talaj.
- Mire volt ez jó-hallatszik a korló hang, mire valamit húzni kezdenek.
- Nem láttad az illúzióit- kérdi megdöbbenve a másik szőke.
- Túl sokat kérdezett- vágja rá a másik sietősen.
- Ezért kellett leütni- kiált fel a legelső hang.
- Mi lesz akkor ha eltűnik, vagy elszökik- kérdi az kinek a leglágyabb a hangja a három főnix közül.
- De, ketten kellettetek hozzá- hallom ahogy az első jól szórakozik a másik kettőn.
- Egymaga nem bírt vele- megy a vádaskodás.
- Pisisek- morogja az első. Érzem ahogy felvesz majd lassan magával visz. A fejem ismét sajog, hányingerem egyre elviselhetetlenebb. Valami érdekes érzés kerít magához, félelem és kétségbeesés keveréke ez mi nem hagy nyugodni.
- Olyan békés- suttogja a leglágyabb hangú testvér.
- Ne nézd az arcát, csak bűntudatod lesz- mondja a két egyforma hangú férfi egyike.
- De mi ezzel csak jót cselekszünk, nem- kérdi megrökönyödve az ki engme hordoz.
- A jó sosem elég jó- suttogja a másik. Valami végleges van a hangjában. Valami olyan amitől végigfut rajtam a hideg, megremeg a lelke. Egyre feszültebb lesz körülötte a levegő. Érzem ahogy nem hagy nyugodni a tudat , hogy bármit csinálhatnak velem. Nem tudok semmire sem gondolni, csak erre az érzésre.Erre a mindent átölelő kíváncsiságra, ami bőröm alá csúszik és nem enged szorításából. Mégis ott bújkál a félelem, mi lesz ez után, mi lesz ha ismét mozogni birok. De ott van a nagy kérdés, miért kerültem megint ebbe az állapotba. Olyan ismerős ez az érzés, csak nem tudom mikor éltem át, a kóma borzalmas pillanatait régebben.
Mindha élnék, olyan jó érzés volt enni. Megnyugodtam, és csak evés közben jöttem rá mennyire éhes vagyok.
- Hatalmas nap ez a mai, Mindenek atyjára- kiált fel örömittasan.
- Dertion, mi ebben a napban ilyen örömteli- kérdem őszinte kíváncsisággal hangomban, mire ő felém fordul.
- Édes, drága Sigyinem végre beteljesedik- hangja izgalomtól és örömtől mámoros, ami engem is mosolygásra késztet-, gyere fürödj meg kígyóméregben- mondja ezt olyan áhitattal, mindh az élet gyümölcsét adná nekem. Pára száll fel, víz halk loccsanása hallatszi, egyre melegebb van. Ugyanaz a hófehér medence kerül szemem elé mind amibe megmártóztam uralkodásom kezdetén, aranyszín lépcsőfokokkal, és a benne áramló hófehér méreggel. Kerekített sarkai azóta sem változtak, az émelyítő édeskés illat ami a medencéből száll fel még most is hívogató. Lassan lépkedem a lépcsők felé, ahogy lábam a vízbe ér, forróság vesz körbe, majd lassan belemártózom a víz szerű anyagba.
Tűz pattogását hallom a távolból. Egysíkú ritmusosság vesz körbe ahogy lassan haladunk. A feszültség ami a levgőben van, átjárja tüdőm és átterjed rám. Mozdulnuj nem tudok, de szívesen körbenáznák. Éles hang éri el fülem, jéghideg légáramlat borzolja fel érzékeim, majd hallom ahogy felkiált valaki. Ez a hang körbekering majd lassan eltemet.
- Laufey fia, Mindenek atyja örökbefogadottja, Thor testvére- egy mély hang kiáltja ezeket a szavakat. Dübörgés, tapsolás és kiáltások hangja hadja el a termet. Rengetegen lehetne bent, páncélok koccannak, néhány korsó koppan, majd ismét csend.
- Gylif lánya, Mindgardon nevelt, Égők testériségének tagja- a mély hang mikor kimondja ezeket a szavakat, valami felizzik bennem. Érzem ahogy körbevesz valami erő, mintha egy buborékba tettek volna bele amit energiával töltöttek.
- Gyönyörű vagy- kezdi halkan az előttem sétáló nő, majd állam alá nyúlava vezet tovább.
- Hova viszel- hangom kíváncsian cseng. Kedvesen elmosolyodik, majd kilép előllem. Asgardi palota díszes folyosóin járunk.
- Édesem még nem is láttad milyen szép vagy- nevet fel a nő majd lágyan maga után húz. A két katona megfagy mozdulatában ahogy elmegyek. Eddigi lépésükben megálltak, majd ahogy elsétálunk mellettük már nem a folyosóval szemben állnak, elindultak tovább. Sietve maga mögött húz, majd a kertbe kiérve, egy hatalmas tükör áll előttem.
- Ez csak látomás- mormogom magam elé mind valami megnyugtató szöveget. Eddig itt a fenséges szépségű kert volt, nem valami hatalmas tükör ami kitakarja előllem a látképet. De amit benne látok az is csodás. Hófehér ruha van rajtam, szív alakú felső, háromnegyedes új, hosszú uszályrésszel ami arany színbe vált át. Hajam felkontyolva, és alászurtak egy fátylat. Egyegy tincs két arcom két oldalán begöndörítve pihen. apró kis kristályok övezik a hajam, még egy apró tiart is kaptam. a tiara is arany színű még a gyöngyök benne kékek.
- Gyere nehogy megvárasd- mondja kedvesen, mire szívem szerint elrohannék.
- Ez csak egy látomás- mondom a nő szemébe, mire felnevet.
- Ez egy látomás amit megkaptál, de jól tudod minden látomásnak jelentősége van. Vajon miért nem tudsz felkeni- kérdi érces hangján.
- Mert bevertem a fejem- válaszolok azonnal dühösen, mire csak megrázza a fejét.
- Gondolj vissza olyan esetre mikor ugyanilyen dolog történt veled- hamiskásan elmosolyodom, majd villámként csap belém a válasz. Mikor a toronyban voltunk, és éreztem a körülöttem lévők cselekedeteit és mégis valamiféle látomást láttam.
- Olyan békés- hallom ahogy egy nő kedves hangja suttogja ezt felettem-, vajon álmot lát?
- Megérdemli, bármi is történik benne- hallok egy kemény férfi hangot.
- Meg kell tennünk- kiáltja el magát az egyik főnix kétségbeesetten.
- Ez két isten élete- kiáltja kétségbeesetten, egy mérges nő.
- A Kőris is ezt akarná- mondja az a férfi aki titulusom mondta el.
- Ránk fognak támadni- kiált fel mind a három főnix.
- Miért szólnánk bele abba mi nem ránk tartozik-kérdi egy rikácsoló, éles hang, mire a tömeg elnémul.
- Mert ha ők ezt megteszik, lehet a mi életünk is jobb lesz-hallom a szelíd szavű főnixet.
- Két isten életét teszed mássá- mondja ugyanaz a rikácsoló hang.
- Az egyik még nem isten- hangját megemeli a legmélyebb hangú.
- Az asgardiak ezt még megbüntetik- suttogja valaki. Mellettem egy éles, és annyiszor hallott hang köhögni kezd.
- Kötözzétek meg őket- kiált valaki a tömegből.
Arany vértbe öltözött katonák állnak a hatalmas ajtó előtt. Mikor meglátnak, ha lehetséges még feszesebben állnak, majd lassan az egyetlen eszköz felé nyúlnak ami elválaszt engem és azt amit Dertion annyira vár. Kiegyenesedem, majd lenézek önmagamra. Ajkaim résre nyílnak döbbentségemben. Kezeimen kötelek éktelenkednek. Az ajtó kitárul előttem, a tróntermet látom, rengeteg embert állítottak útszakasz mellé. Az úton, hófehér szírmú virágok díszelegnek, az emberek az egyik oldalon teljesen ismeretlenek, még a másik oldalon mind ismerős. A jobb oldalon vigadnak még a bal oldalon, a szívemhez legkedvesebb oldalon, pókerarccal, némán állnak. Hideg érzés fut végig rajtam, majd megérzem ahogy valaki óvatosan megemeli kezem és övére helyezi. Oldalra nézek, a döbbenettől hátratántorodom. Loki csak egy mosolyt küld felém majd lép egy lépést. Ellenkezni nem tudok és utánna teszem meg ugyanazt a mozdulatot.
- Mi történik- suttogom neki, miközen folyamatosan balomat bámulom. Kihalt szemükből az élet, sápadtan, életuntan állnak, akár az agyagkatonák. Nem érzem, hogy ők lennének, nem érzem azt mit szeretnék. Nem érzem a szeretetüket.
- Ez az esküvőnk- suttogja a férfi, mire megpróbálom elhúzni kezem kezből de nem sikerül. Arcára nézek, nem mosolyog, inkább csak elfogadja ami vele történik. Döbbent arccal tanlmányozom, a kissé meggyötört arcot.
- Ez csak egy illúzió- kiátok fel, de egyik oldalamon még mindig szobrok állnak a máskon örvendeznek. Senki sem figyel ránk. Ahogy nemet int fejével, van benne valami végleges, valami kimondatlan. Nem csak ahogy haja táncol a zöld köpenyen és az arany berakáson rajta. Ez valami olyan amit még tőle sosem láttam, és most azonnal kimerem mondani, nem is akarom.
- Nem kedves, ez maga a valóság- dörmögi, majd ujjamon megforgatja a gyűrűt. Babonázva nézi azt az ékszert amit ő húzott ujjamra. Szívem szerint behúznék neki egyet, egy akkorát, hogy orra vére is eleredjen.
- Mégis, melyik valóság és melyik látomás- követelem a választ hangomból mégis kihalt valami. Arca értetlen.
- Nem tudod elkülöníteni- és ott az él a hangjában. Az a mogorva, én mindent tudok hangsúlya épp most nem hiányzik.
- Na idefigyelj, hercegecske. Nem miattam vagyunk ekkora szarban, hanem a te elfuserált döntésed miatt, követelem, hogy húzz ki ebből a pácból- megingatja a fejét.
- Sigyn, van ami nem megváltoztatható-suttogja. Lenézek kezeinkre, ott övén is a kötél. Nincs menekvés.
Légmozgást érzek magam körül, lábdobogást, és halk mantrálást. Megpróbálom megmozdítani a kezem, de nem érzem egyetlen testrészem sem.
- A kilenc birodalom színe előtt-hallom valahonnan a víz alól.
A trón üres, és előtte Thor áll, harcidíszben. Mereven néz maga elé, olyan mindha nem látna minket. Szemében nem tükröződik semmi, mintha egy bábú lenne.
- Mi lesz ez után- kérdem hisztérikusan, majd azonnal megállunk.
- Összeadnak minket- maga elé nézve beszél.
- Meg akarom ölni mindd- vészjósló hangom hallatán kissé mindha fellélegezne.
- A habitudos még a régi- nem tudok ránézni de hallom hangján ahogy mosolyog.
- Meg se szólalj, de készülj fel ha egyszer felkelek, én megesküszöm rá, hogy elküldelek a pokol bugyrára- morgom vészjóslón.
- Vagyis magad mellett akarsz tatani- éles nevetése átszakítja a köztünk lévő teret.
Felkiáltok, majd megpróbálok felülni, sikertelenül. Szemeim hiába próbálom kinyitni nem látok, mivel előtte valami lepel van.
- Felkeltek- kiált egy hang. Megpróbálok megmozdulni, mindent elkövetgek, hogy kioldjam kezeim, és az itt lévőket egyesével saját kezűleg megfojtsam. Érzem ahogy bal kezem kikötik. Ökölbe szorítim a kezem, majd ütök, érzem ahogy valakit eltalálok.
  - Egyszerre mozognak- hallok egy meglepett kiáltást mellőlem.
- Most- diadalmas rikkantására felkapom a fejem, majd érzem ahogy egy hideg kéz csatlakozik az én kezemhez. Valami puha anyaggal csavarják körbe kezem és kezét. Érzem ahogy keze elhúzódik az enyémtől majd mégis visszaesik.
- Jönnek- hallom az egyik főnix hangját. Az energiamező mindha megszünne.
- Hova küldjük őkegt- kérdi a másik főnix.
- Mentek ti a pokolba- morogja Loki az orrom alatt.
- Egyszer majd rájöttök mi csak segíteni akartunk- hallom a három főnixet. Csatakiáltás hallatszik a háttérből, valami élesen suhan előttem, kioldódik a szemkötőm. Egy hatalmas hófehér terem közepén állok, előttem egy hatalmas dimenziókapu. Épp hátranézek, de máris löknek. Ordítva veszem tudomásul, hogy Loki a kezemhez van kötve, és épp egy felhőkarcoló mellett húzuk el. Loki tekintetében is ugyanúgy kiült a pánik mind az enyémbe. A férfi egy hatalmas sárkánnyá próbál változni de azonnal visszaváltozik. Behunyom a szemem, képzeletben átveszem azt a ruhát mit birodalmamból kaptam. Felnézek Lokira, ő is ezt tette. Egy könnycsepp legurul az arcomról. Szemeim kékre változtatom, majd látom ahogy egyre közeledünk a földhöz.