Crown

14. Ősi

- A negyedik bomba is felszerelve- mondom bele a levegőbe, majd látom ahogy a kis fej villogni kezd. A kezemben szorongatott vészjelzőt megnyomom, és a fülemre szerelt adóvevő azonnal sípolni kezd-, mind a négy bomba felszerelve, ti készen vagytok-kérdezem feszülten.
- A tíz rab a helikopterekben, én meg itt várom a következő parancsot- hangja pattanásig feszül Lanc-nek. Szétnézek, majd becsukom a szemem. Önmagammal állok szembe, akit itt hagyok, ezt tettem minden bomba elhelyezése után, oda állítottam önmagam. Túl nagy a csend a raktárba, ez vagy csapda vagy túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy észrevegyék a merényletet, amit ellenük terveztünk. Mondjuk brilliáns ötlet volt a Kapitánytól, hogy még ők a S.H.I.E.L.D.E.-t ostromolják addig mi robbantsukl fel a főhadiszállásukat, és amit a Kapitány parancsol az úgy is lett, hárman a pilótával együtt eljöttünk és épp a legprecízebb hadműveletet hajtjuk végre. Csak tudnánk, hol lehet a vezérük, vagy mi a következő lépésük, ha bármelyiket megtudnánk azonnal kevesebb gondunk lenne. De ha jól emlékszem, akkor már egy poloskát ráraktak a rendszerre, ami miatt hozzáférnek több információn kívül a megfigyelőkamerák képeire is, amég ők engem a szállásról néznek, addig az itteniek azt látják nem történik semmi, midnezt köszönhetem Peter Parkernek és Tony Starknak. Szegény Petert csak úgy behívták, semmi zokszó nélkül, viszont ő még csak lát de nem találkoztunk. Most nem a kitudja honnan kapott, és miből készült ruhámban vagyok, most a régi jól bevállt fekete ruhát húztam magamra.
- Két őr feléd tart- hallom Tony hangját, majd magam is meghallom a cipőtalpuk koppanását a betonon. Hologrammom magam mellé állítom még én mögé bújok. Mikor meglátom a két férfi ruháját és arcát, azonnal magamra szeparálom, némi kékes fény kiséretében, de rajtam van, az szürke overáll amit viselnek és a hozzá illő kabát, valamint bézbólsapka. A jobb oldali férfi, alacsony, tömzsi testalkatát hosszúkás arcát, íves orrát és összenőtt szemöldökét húztam magamra, hogy ne vegy észre a hasonlóságot fejemre toltam a napellenzővel ellátott fejfedőt. Még el sem sült a fegyver de máris megéreztem oldalamban a golyót, egy dolog miatt borzalmas a kivetülés, nem fogja fel a feléd szálló lövedéket, legalább ezt is megtapasztaltam. Az adrenalin miatt alig hallok, és a karom borzalmasan fáj, lenézek bal kezemre a vér lassan átitatja a felsőmet, hangok szűrődnek körém, látom ahogy az egyik férfi valamilyen készülékbe beszél.
- Jól vagy- kérdi a magasabb tag, még én csak felszisszenek. Cselekednem kell mindél előbb.
- Betörők, a bejárat felől- morgom magam elé, majd a földre esek. Itthagytak, semmi zokszó nélkül, szép kis bajtársiasság mondhatom.
- Lance, a bejárat felől mindjárt érkezik két őr, meneküljetek- a fülemben hallom ahogy dobogni kezd a vér. A szívem is hevesebben ver, apró táncoló kis fekete foltokat látok magam előtt, el fogok ájulni. A legjobb stratégia, ha legalább a saját állapotommal tisztában vagyok.
- Hol vagy- kérdi ingerülten, lehet csak kérdő vagy esetleg bosszankodó a hangja, és csak én érzem úgy, hogy ingerültnek kellene lennie, csak egyetlen biztos dolog van, kérdez valamit.
- A padlón, úgy döntöttem itt az ideje a sziesztának- nyakam megmozdítom, akkor látom, alattam vörös tócsában izzik vérem, fantasztikus, még ez is. Cipőtalpak miatt remeg mindenem, lehet nem csak a cipőtalp lehet, a fájdalom teszi de remegek. Persze, ha valamelyik hőst küldik, most nem fekszik a vérében, nem kell a társának azon gondolkodnia, hogy menjen vagy maradjon. Ha nem életm volna bele magam a nyereség édes ízébe, és kitapasztalok egysmást a hologrammokról, használatukról és fejlesztésükről, lehet nem lőtt karral feküdnék, egy másik férfi alakjában a padlón, miközben elkap az álmosság szédítő szele.
- Érted megyek- mondja, és hallom ahogy elindul a helikopter propellerje.
- Az kéne még, majd kijutok- hangom élettelteltebb mind ahogy ezt gondolnám.
- Lanc indulj el, Ruthért mindjár ottvannak- hallom Kapitány hangját is, a fülembe rakott adó-vevő miatt.
- Merről jön, vagy jönnek- kérdezem kótyagosan.
- Mielőtt elájulsz változz vissza- a háttérben hallom ahogy rálőnek a gépre, a gép hangja miközben emelkedik mégis megnyugvást ad.
- Kérdeznék valamit- kezdem halkan, nyöszögve-, mióta fáj ennyire ha valakit karonlőnek- érdeklődöm de semmi válasz. Fekvő helyemben szédülni kezdek, ismét táncolni kezdenek azok a fránya kis fekete foltok a látásom megzavarva ezzel, a karom sajog és valaki épp most léptett rá a bal tenyeremre. Fel se szisszenek, egy másik a hónom alá nyúl és úgy kezd húzni, fejem lebicsaklik, ahogy megpróbálok felnézni, csak a lófarokba kötött hajam himbálódzik előttem, fantasztikus visszaváltoztam.
- Boszorkány, Istenemre mondom, hogy ez a némber az!- hallom vonszolóm döbbent hangját. Megmondanám neki, ki a boszorkány és mit csonáljon ezzel a mondatával ha leírja, de nem teszem, helyette ismét szédülni kezdek, táncot jár előttem a szürke beton. Hátam mögül hatalmas dörely rázza meg az épületet.
- Ha ez a boszotrkány, amaz a férje- egy másik férfi hangja zökkent ki kábulatmból, és erős koncentrálásomból, hogy ne végezzem ki a reggelim magamra és a padlóra egyaránt. Valami élesen puffan nem messze tőllem, egy hang felkiált.
- Megöllek- ordítja valaki majd hallom cipőjének kopogását, a fegyver dörrenését, leejtenek a földre, arrcal a padlóra esek, orrom is belefájdul ebbe a mozdulatba.
- Ruth, tarts ki- hallom a fülemben Peter hangját, kedvesen csengnek szavai, mégis látom magam előtt ahogy idegeswen katintgat a gépen.
- Újra hallom a hangod, Pókica- motyogom inkább a földnek mindsem neki. Pilláim elneheülnek, éles sípoló hangot ad ki valami magából, a robbanószerkezeteknek van ilyesfajta hangjuk, fegyverdördülés, valaki rámesik, megnyekkenek a súllya alatt, szemeim könnybe lábadnak ettől a hírtelen jött érzéstől. Ég az arcom, és fáj a karom, alig birom nyitvatartani a szeme, éles, katonás léptek sokasága tobzódik a padlón, ezzel átadva nekem a rezgéseit. Nagyot nyelek, behunyom a szemem.