Crown

12.Midgardi szív

Tony a páncéljában ül, a wiskys pohár mögül méreget, Steve mind mindig áll és szorosan mellkasa előtt összefont karjain dobol újával, és ott vagyok én.Koszosan, harci vértben amit még Asgardon kaptam, és teljes ellentéte a két modhatni higgadt embernek, hajamba folytonosan beletúrok, szám rágom, topogok álló helyemen, tekintetem hol Tonyn hol Steven landol.A toronyban most nagy a csend, túlságosan is nagy.A több órás vita, számonkérés és könyörgés után, amit mi hárman lefolytattunk, most meditatív állapotban állunk egymás előtt.
- Szerintem, még beszélnetek kéne egymással, csak a lányotok és csak azok akik egész életedbe melletted voltak- morogja Bucky majd elindul lift felé.
- A lányunk, aki már felnőtt és mégis másokat hibáztat-kiált utánna Tony,mire én szúrósan ránézek, összevont szemöldököm mögül.
- Mondja ezt az a férfi, aki már több éve eltitkolta előllem, azt, hogy titokban külömböző lények lesik minden léptem, és ezért nem mehettem ki tizenhat éves koromig a házból este nyolc után-kiáltok én is a Tél katonája nyomába.
- A te javad szolgálta-szelíd hangon szólalt meg Steve, már túl szelíd és túl meleg hangon.
- Igen, igazad van, mert ugye minden kiküldetésemre jöttél úgy, hogy én nem tudtam róla. Apropó kivéve Rotterdamban, mert ott volt velem Vasember, és túl feltűnő lett volna két kisérő.Végülis azt is jól kitaláltátok, ugyebár, Tony azért jött mert fejlesztéseket mutatott be az ottani hatóságnak, én meg küldetésre mentem, az időutazós akta visszaszerzése miatt, miközben épp megöltem életem első áldozatát, Tony megmentett egy repülőgépet az elkerülhetetlen baleset elől.Ott se voltak démonok, Olaszban valami izék voltam, valami Mifelhoppok...
- Muspelheimek- vágott közbe Thor, miért szúrósan nézek rá.
- ...na akkor azok, fogalmam sincs.De az is inkább a H.Y.D.R.A. jóvoltábol, mindsem valami másik világ emberei.Világ életemben katonának neveltetek, de sosem zavarodtam még így össze mind ebben a pár hétben.Egyetlen egy nap kiderült minden, mind valami rossz tündérmesében.Bele kell törődnöm, abba amit tanultam csak a világ töredéke, valami másik világhoz tartozom, amit jóformán nem is ismerek.Kiakasztó ez az egész, és még csak most jön a java, azt mondjátok, hát én kérek elnézést, hogy élek.Várjatok csak, mégsem mert Odin élesztett újra mind valami orvos, és én itt vagyok, talpig retekben, és vérben.Elegem van, perpillanat utálok mindenkit-nagyokat pislogva nézek körbe.A két istenség csak csendben, egymás mellett állva nézik az élő közvetítéses komédiát, még a másik két férfi, akik gyerek korom óta nevelnek, komor tekintettel néznek végig rajtam.  Fekete folt a hófehér nappaliban, fekete pont közünk két férfi életében.
- Ha megbocsájtasz, én közbe szólnék,ebbe a hatalmas szóvitába-Loki hangja édes, hízelgő.Testtartása már nem az a merev, inkább megdőlt, előre hajló, úgy néz rám.
- Mondd el annak akit érdekel, mert én épp magasról teszek rátok- rivalok rá.Sarkonfordulva, elindulok a szobám felé.Puffogva várom a liftet, és mérgelődve nyomom meg a gombot ami a szobámba visz.Bevágva magam után az ajtót, megpróbálom lebogozni a páncélom és mindent ami rajtam van.A tükör előtt kicsavarodva, fűzöm ki a páncét ,még lábbelm azonnal le tudtam venni.Morgolódva húzom le a fémből készült anyagot, és lerakom az ágymara.Az anyagot amit alá kaptam, összehajtogatva mellé rakom, és befordulok a fürdőbe.A zuhanyt megengedve azonnal aláállok.A forró víz égeti a bőröm, lemossa rólam a koszt és a vért.A vért ami belőlem származik, és én gyógyítottam meg a sebet amiből jött.Miattam halt meg Shif is.Mit tettem?Meghalt értem, mikor nem is ismert, feleslegesen cselekedett, és otthogyta a fogát.Megalt miattam, miközben alig ismert, meghalt értem, miközben láttuk egymás szemében az ellenséget, és ő adta az öltözetet is ami most ágyamon pihen.Nem is ismertem, egy harcos volt, akitől tanultam, egy harcos votl aki megtanított arra, hogy kell csapatban dolgozni.Mindig is egymagam intéztem az egyéb piszkos kis munkákat, és erre mindig is büszke votlam, egymagam kiikatani akár száz embert fél óra alatt, nem kis teljesítmény, és mindezt annak köszönhetem, hogy a legjobb mestereim voltak, akiket a családomnak modnhatok. Mit mondtam nekik, utálom őket, és mindezt azért mert dühömbet nem tudtam másként kifejezni. Utálom ezt az érzést, utálom, hogy tehetetlen voltam láncraverve, utálom azt amit a szemükben láttam mikor megláttak a palota kövén vérben és sárban. Féltettek, dühösek voltak, és mégis elveszettek, emberi érzelmek mind,de mégis ez mind miattam. Becsaptam őket, az álcámmal, becsaptam őket azzal amit tudok, és becsaptam őket akkor is amikor elmentem Asgardba. Azt modtam nekik nem bánom, mert tudtam ezt akarják hallani, holott én nem akartam odamenni. Hazudtam nekik, és nem ezt érdemlik, szemükre vetettem több apró hibájuk, miözben ezernyi jót elhalgattam. Teljesen kifordultam magamól, eddig sosem sikerült kihozzni a sodromból, de most megtörtént. Önmagamat nem tudtam kontrolállni, és ezért mindent rájukzúdítottam. A vizet elzárva kihúztam önmagam a gondolataim tengeréből. Hajamat és magam is törölközőbe csavarom, majd kimegyek a szobámba. A gardrobhoz sietve, kiválasztok néhány ruhadarabot és visszamasírozok a fürdőbe. A fürdő száraz kövein állva átöltözöm és hajamról is lehúzom a turbánt. Az ajtót kinyitom majd kirobbanok a fürdőből, gyors léptekkel indulok meg a nappali felé. De a szobám összképét egy fekete ruhás, zöld köpenyes, férfi zavarja.
- Te meg mit keresel itt-nézek vele farkasszemet, miközben ő feláll az ágyamról.
- Azért küldtek szóljak, elmentek a ti nagyra tartott építményetekbe-nagyot nyelek majd a hátam mögött polcról leveszek egy tollat és felé dobom. A tárgy leesik válláról, és ő kérdően néz rám.
- Kíváncsi voltam, hogy te vagy az vagy sem-megvonom a vállam-, és mért nem mentél el-kérdezem arcába bámulva, de ő ígysem változtat fizimiskáján.Nem mond semmit, csak felemeli a jobb csuklóját-, nem látom okát mért nem mentél el-megrázom a fejem, és legyintek felé.
- Mert ha a két karkötő egyike nem érzékel emberi hőt, akkor a másikkal együt felrobban.
- Felrobban-kérdezem kíváncsian, ő bólint-, és hol van ez robbanós karkötő másik fele-nézelődök a szobában körös körül, de nem látok sehol semmien féle karkötőt.
- A karkötő fürdőhelyiség ajtaján lóg-mondja higgadtan, és látom az arcá a győzelem sápadt színét.
- Tudod nehezemre esett elhinni, hogy kimenekítettél mikor a víziód azt mondta, hogy otthagysz-morgom majd felcsippentem a karkötőt és megfordulok.
- Azt akartam, hogy küzdj-mondja némi rémülettel a hangjában, ahogy látja közeledő alakom.Ő sem rest, hátrállni kezd.
- Azt akartad, hogy küzdjek, mind a midgárdiak vagy mind egy asgardi-kérdezem, gúnyosan.
- Mind egy midgardi, akkor még nem tudtam, hogy miféle vér csörgedezik benned-hangja nem remeg meg miközben ezeket a szavakat mondja. Jól hazudik. Az ajtó halkan kattan a háta mögött, ezzel a hanggal együtt a délutáni napfényes folyosó is szemem elé tárul.
- Azt mondod nem tudtál semmit, és csak azért mondtad, hogy bízzak benned. Nevetséges, mindig túlgondolom amit mondasz mert tudom, bened öngyilkosság megbízni. Gondoltad te már a legelején, hogy milyen vér csörgedezik bennem, vagyis lehet egyben biztos is voltál. De ez most nem érdekel, Asgardban mikor eltűntük előtte, még mi ketten mindha harcoltunk volna. Fogadni mernék az csak egy elterelő hadművelet volt. Csak azt nem értem, miért vártál addig amég meg nem próbáltalak elaltatni-duruzsolom, és közben lassan sétálok felé még ő gyorsabban hátrál.
- Mikor visszaszállt rád az álom kék színe, az a szín beragyogta a környéket. Azután már apád házában keltünk fel-szemeim közte és a mögötte lévő ajtó mögött cikázik. Mindha megérezte volna mit nézek, mikor nekiütközött háta a falnak azonnal a kilincsért nyúlt, és a hátsó lépcsőkházba iramodott. Nekem sem kellett több, rohantam utánna. Talpunk alatt zengett az épület, én az ő nyomában, még ő rohant előre. A sötét folyosón meglátom a fényt, ahogy kivágódik egy ajtó. Lábfejemmel kirúgom azt és rohanok tovább Loki után.
- Őrült midgardi- hörgi,majd ismét megfordul és így velem szemben van.
- Mikor mondtad el annak a félholt férfinak, hogy hol gyúlésezünk majd?Vagy, te akartad így? Mi a következő lépés, Loki-kérdem kicsit őrült hangon.
- Nen értem miről beszélsz-hangja megtelt méreggel, arca értetlenséget tükröz.
- Ne hazudj, meg akartál minket öletni-ordítom, és magam előtt lengetem a karkötőt. Loki nekidőlt a falnak, amihez hozzá is préselődött.
- Mért nem hiszel nekem-kérdi nyugodtan, és hangjában mégis van valamiféle sóvárgás.
- Ki foglak nyírni! Érted? Meg fogsz halni, mert miattad majdnem meghaltam-hangom nem változott az előzőhöz képest. Képébe ordítom a szavakat.
- Mért börtönöztettem volna be magam, mért láncoltattam volna le magam, mért kínoztattam volna meg önmagam az apámmal, ha titeket akarlak eltenni lábalol- ő sem fogja mostmár vissza hangját, őrjöng, akár ey dühödt oroszlán.
- Egy vízió volt az egész amit rámküldtél, ez nem lehet igaz-ordítok még mindig, mind egy őrült.
- Ennyi energiát még beléd se fektetnék Sygin-újaim közül kicsúszik a karperec, majd a földre rogyok. Hajamba túrok, és többszörösen is véghezviszem ezt a műveletet. Nem hiszem el, nem fér a fejembe ez az egész. Egy olyan mesébe keveredem amit nem én rendeztem, aminek a forgatókönyvét már rég eladták, és a felét elégették, na és ott jön a színészi intró , vagyis ott jövök én.
- Ez lehetetlen-dölöngélek előre és hátra, és ismét előre és hátra. A karperecet felveszem,majd leülök a földre és magam el bámulok. Ez lehetetlen, épp ésszel felfoghatatlan ami velem történt pár napja. Nem a fogvantartás vagy a bánásmód, az már megkaptam itt is.
- Mondd el-keresem a hangom de nem találom-,követelem, hogy mondd el amit tudsz erről az egészről-dörmögöm, de nem nézek rá, csak a padlót bámulom.
- Aktinek Odint új életet ad, külömböző erővel is felruházza, így lett a képességed olyan hatalmas mind az enyém, de ezt édesanyádtól örökölted .Aki ereiben uralkodói vér csörgedez, az sosem fog meghátrálni vagy meghunyászkodni. Aki megtanulja ezt kontrolálni és összeszedett, megfontolt marad, ő lesz a legerősebb-mondja, minek a felét sem értem, nem azért mert külömböző nyelven mondja minden szavát, azért mert nem akarom felfogni.
- De ez mért velem történik- felnézek rá, könnyfátylas tekitetem mögül nézem őt. Nem látok sajnálatot a szemében, sem szánalmat, csak a szokott merev tekintettel néz, csak most nem maga elé hanem engem.
- Nyugodj meg, most az a legmegfelelőbb ha megnyugszasz és higgadtan átgondolod-hevesen megrázom a fejem.
- Összevesztem a legfontosabb két emberrel az életemben, amiért fél évig meditáltam azt egy nap alatt megtudtam. Eddig csak addig jutottam el, hogy három évesen leraktak a S.H.I.E.L.D. elé de a nő arcát nem láttam. Ezt is akkora előrelépésnek éltem, hogy már mámorosan éreztem miatta magam. Aztán felkerültem Asgardba, ott tudták csak meg, hogy képes vagyok többszöröződni. Meghalt Sif, Istenem miért kellett neki meghalnia, mit csinált-könnyeim utat törtek maguknak, nem próbálok erősnek maradni, félek, dühös vagyok és csak most érzem mennyire fáradt.
- Gylfi elmondta meg akar ölni, hogy egy korcs nem érdemli meg az életet,nem vagy megfelelő a királyi vérhez, hogy csak egy ballépés vagy halhatatlan életében-hevesen rázom a fejem jobbra és balra.
- Nem vagyok utód, én csak egy chicagói lány vagyok akit elhagyott az anyja. Nem vagyok más mind egy kiképzett ügynök aki semmi máshoz nem ért mind a küzdelem. Én Ruth McAdams vagyok én nem Sygin, a földről származom és nem valami ködös világból-könnyeim áztatják az arcom, mindenem remeg.
- Meg kell barátkoznod a tudattal ami létezésed veszi körbe, Sygin-dühömben felpattanok, remegő lábaimmal két lépést teszek majd öklöm a levegőbe lendítem.
- Ruth vagyok Loki, Ruth-mormogom sírástól rekedt hangomon. Az öklöm felé lendítem de nem találok célt, csak súrolom fekete vértét és az elveszett erő amit a mozdulatba fektetek nekidönt. Mellkasom mellkasának, miközben akár egy gyermek úgy sírok-, én ezt nem bírom-prüszkölöm, majd ismét hangos zokogásba kezdek. Egy hideg érintés fogja meg derekam, majd egy másik a hátamon landol.