Crown

29. Ébred-és?

Érzem ahogy jéghideg ölelés vesz körül. Kellemes kamilla illat kavarog körülöttem, valaki halkan matat mellettem. Fáradtnak és elgyötörtnek érzem magam. A fejem mellől jövő nesz egyre élesebb lesz, kinyitom a szemem. Látásom homályos, apró kerek kis fekete foltok táncolnak előttem, körkörösen. Táncuk bódító, bele is szédülök. A krémszín csempe megmutatja ki is kutat a fali szekrényben. Egy szőke, rövid hajú nő, harci ruhában, élesen dobálja maga mellé a szekrény tartalmát. Megmozgatom ujjaim, kinézek a hatalmas ablakon, amin már csak a madarak látnak be. Este van, minden olyan sötét kint, midha a közvilágítás felmondta volna a szolgálatot. Felemelem a kezem, a víz halk hangot ad ki magából, majd nemes egyszerűsséggel visszaejtem a vízbe. Vízcseppek cikáznak körülöttem, a víz éles hangot ad ki mi visszaverődik a kád falán. Meglett az eredménye, a szőke nő másodpercek alatt mellettem termett. Oldalra nézek, döbbent tekintetébe süppesztem az enyém.
- Nat-suttogom rémülten, mire elmosolyodik.
- Ezt most meg kell innod- mutat felém egy poharat mire értetlenül nézek rá. Leguggol hozzám, majd felém nyújtja az átlátszó folyadékot tároló, műanyag poharat. Remegő kezekkel elveszem tőle, majd ajkaimhoz emelem. Bűzös szaga van, kén és ecet elegye érződik belőle. Oldalra sandítk, ő csak kikerekedett szemekkel néz, majd vesze egy mély levegőt. Lehúzom a löttyöt, végigégeti nyelőcsövem, majd a gyomromba landol.
- A poharat kerested- kérdem a hófehér műanyag tárgyat forgatva.
- Remélem mindél hamarabb meggyógyulsz, szükségünk van mindenkire- értetlenül nézek rá. Nem mond semmit. Kezem megfogja kihúz a kádból, majd megvárja, hogy rátámaszkodjak és kilépjek a vízből. Csepeg belőlem a víz, aprfó kis vízfoltokat hagyok magam után ahogy lassan elindulok az ajtó felé. Testem súlya nehezedik lábamra, furcsa mégis andalító érzés húz magához.
- A nappaliban kész csatatér van- kijelentése után eszméletlenül elkap a hányinger. Szédülni kezdek, és borzalmasan hasogat a fejem. Megpródülök majd két hosszú lépéssel a vécé előtt gugolva adom ki magamból mindazt ami eddig a gyomromban volt. A fehér eszközbe ürített gyomortartalmat lehúzom, majd leülök elé.
- Szerintem fogat mosok, megfürdök és...-keresnék valamiféle törölközőt vagy ruhát de nem találok semmit. Segédkérően Fekete Özvegyre nézek, mire a szennyes kosár tetejéről előhúz egy adag friss ruhát és két törölközőt. Lerakja a márványkőre a holmikat, majd bólint és kimegy. Egy igen alapos fogmosás után, úgy döntök lezuhanyozok. Ahogy a forró víz a bőrömet éri, fáradtság felülketekedik rajtam.

- Az embereknek mindig meg kell tanulniuk szenvedni- kellemes női hang vesz körbe. Dallamos hangját jó eső érzés övezi, szívem körül. Elmosolyodom tudat alatt, vagy már tudatosan magam sem tudom.
- Ez így van mindenkivel- hallom saját hangom. Lehetek olyan öt éves, csak hangom alapján, vékony, törékeny, őszínte hang ez mit hallatok önmagamból.
- Tudod mit nem kell megtanulnia senkinek sem- kérdi. Mindha szórakoztatná önmagát kérdéseivel, holott mind egytől egyig már rég hallottak, mind ahogy tanító jellegű is mind.
- Nem- hallom töprengő gyermekhangom.
- Az önmegtartóztatást, azt mindenkinek meg kell tanulnia- nesz hangja üti meg a fülem-, mennem kell gyermek, de még vissza fogok jönni.

Kipattannak szemeim, a víz mindha forróbb lenne, a levegő fülledtebb és én könyyebb. Saját súlyom mindha a töredéke lenne annak ami eddig volt. Nem érzek semmiféle nehézséget, fájdalmat, csak a békés semmit. A semmit, ami most kröbevesz, ködfátyolt képez körém, és kopogó hangja érdekes játékot játszik az üres szobában. A vízsugár alá húzódom majd, végignézek karomon. Hófehér, és olyan tűnékenynek látszik, de mégis erő duzzad benne. Régi sebek hegei úzódnak rajta, lila erek és könnyed vízréteg esik le róla. Egyetlen egy hosszas seb van a hátamon, amit eddig nem tudtam mikor kaptam. Kétszer hallottam életem első történetét, és soha többet nem akarom meghallani. Nem azért mert olyan fájó emlék, ami belűröl mar ketté, és nem találod meg sosem darabjaid. Egyserűen, csak kellemetlen. Önmagam gyöngébb és feláldozhatóbb mivoltját hallgatni. Olyanok védtek meg akkor kiket sosem ismertem mindeddig. Mindkét istenség, holt már és mégis nekik köszönhetem, hogy ide kerültem. A hatalmas és ártatlan kötődésem miatt kerültem a toronyba, vagy esetleg már tudtak rólam. Ezt nem tudom, sőtt ezt csak egyetlen ember tudja. Bármikor kérdeztem a Bosszúállokat, mindig azt mondták egyhangúan, az elején nem épp gyermekbarát életük miatt nem akarták elfogadni a feladatot, de mégis megoldották. Valahogy, én sosem láttam ennek a gyermekbarát világnak a másik oldalát, annyit tudtam sokat utaznak. Aztán a H.Y.D.R.A. ellepte a bázis környékét. Bent ragadtunk, több gyerekkel és fegyvertelennel, még kint hatalmas harc dúlt. Aznap este eldöntöttem soha többet nem akarok félni, és tétlenül álldigálni. Tony mondta szép dolog, ezt hallani egy tíz éves szájából de nem engedhetik meg. Tizenegy évesen már nem csak a stresszlevezető atlétikára jártam, de alapvető önvédelmi oktatásokra is. Ahogy nőttem úgy tanultam meg a fegyverhasználatot és az önvédelmet. Tizenhat évesen már nem ismertem félelmet, tizennylc évesen mindenki úgy védett mindha porcelánbaba lennék. Ebbe az évben találkoztam Aaronnal, és ebben az évben vesztettem el őt. Huszonkét évesen úgy érzem magam mind egy nyafogó kölyök, akinek a hatodik születésnapján elmoromogtt kívánsága valóra vált, és királynő lett. Csak épp ez nem az a tündérmese szivárvánnyal és pici szökkenő birkákkal, ez a véres valóság, ahol harcolsz majd elesel, és ha tudsz felkelsz mert nem akarsz meghalni. Jéghideg fuvallat érinti halántékom, mire kipattannak szemeim. A vizet elzárom majd kilépek a párába. A hajam felkötöm, vizesen egy hatalmas kontyba. Nézegetem a ruhákat mire elmosolyodom, teljesen az én ízlésemhez mért ruhák, és a kedvenc kötött szürke kardigánom. Frissen, ezernyi gondolattal agyamban kilépek az ajtón. A folyosón már hatalmas hangzavar uralkodik. De mindenek előtt a cipőt veszem fel amibe majdnem felbuktam. Lassan lépdelek, a tárgyalóterem felé. Hatalmas ablakok mellettem kétldalt, még mahagóni színben pompázik a padló. Mikor kitolom az üvegajtót magam előtt, azt sem hallja meg senki sem. Egy nő vörösen izzó ujjbegyekkel mered maga elé, mellette Kapitány vállszéles terpeszben mered ugyanabba a pontba mind a mellette álló. Körülbelül három lépésre Bucky és Özvegy néznek farkaszemet a helység középpontjával. A hatalmas asztal mellett ül Loki ő az egyetlen aki észrevette jöttöm. Thor mellette három székkel kapaszkodik az egyik támlájába, hófehér székhuzat, és az ő ujjpercei is egyre kifehérednek. Vasembert nem látom sehol sem, de a lift halk csengéssel megérkezik. Egy éles levegőlöketet érzek magam mögül, majd kicsúszik lábam alól a talaj. Szállok, Steve feje felett, egészen a több méterre lévő falhoz. Ahogy becsapódom, úgy tolom el magam a kissé berepedt faltól. Megfordulok, kiengedem a hajam majd hagyom had éledjen fel bennem a kék fény. Égnek a szemeim, majd meglátok egy melegítőbe öltözött férfit. Csodálkozva néz rám, majd egy másodpercen belül mellettem terem, aztán megint a szoba másik felében pillanatokon belül. Lépek egy lépést, érzem ahogy tekintetembe fúrja övét, cselekszem. Kezeim felemelem majd szétfeszítem ujjai, térdre borul előttem.
- Ruth engedd el- mondja Steve szelíden.
- Rossz kölyök, nem szabad köpd ki- krákog közbe Tony-, megtámadta had szenvedjen- a nő akinek vörös fény izzik tenyeréből felém rohan, bizsergő érzés veszi körbe halántékom. Kellemetlen, tudatos, bántó szándékú kényszer ez, ahogy megérzem ő is a másik mellé esik.
- Barátok- mondja teljesen nyugodtan Nat, mire felhúzom a szemöldököm.
- Mondhattátok volna hamarabb- morgom az orrom alatt majd elengedem őket, csupán egy apró kézlegyintéssel.
- Mégis mikor- hallom Loki kételkedő hangját.
- Nem ismerted fel Maximoffékat- kérdi Tony nevetve.
- Nem volt időm- hatalmas vigyorral fején oldalra bök. Tekintetemmel követem kezét, kitágult pupillákkal látok nem messze tőlem térdelni, azt kit elhagytam a Jégóriások birodalmában. A férfi arca lilás színt ölt, eddig ült mostmár térdel előttem.
- Megmondtam, hogy ismerem és ő is ismeri Sigynt- kiált fel diadalittasan Thor. Felpillantok a Villámok istenére majd bólintok. Arcán mosoly terül el, némi büszkeséggel vegyítve.
- Úrnő- hebegi halkan az előttem térdelő. Akaratom ellenére is körbenézek, döbbenet és némaság fogad. Tekintetükben, testtartásukban látom, számukra csak most tudatosult, én valójában már nem ide tartozom. Olyan kíváncsi lennék mi zajlik le most mindegyikőjük agyában, mire gondolnak, vagy esetleg csak döbbentségük ködébe zárkóznak. Visszanézek a férfira, ki életét adta értem, és ezért halála után örökre szolgám lesz.
- Állj fel- hangom azonnal megváltozik, ahogy hozzá beszélek. Magabizosabb és keményebb lesz-, mesélj.
- Mikor Jöttünheimbe elvesztettem, visszatértem birodalmába. Több hónapos készültség után, mikor úgy gondoltam visszatér otthonában, nem jött vissza. Nemrég jártam ott, hol elvesztettem önt. Új élet kelt, s most királyok nélkül él a nép, várva a boldogság fagyos perceit. Ahogy visszatértem Nifelheimbe, a foglyok eltüntek, és ön még nem ült Skarabeusz trónján. Az őrök strázsálnak trónja előtt, és néhánynak még így is nyoma vész. A kilencek, kikérdezték őket. Egy fekete hajú nő buzdítására kerültek Midgardra az elítéltek. Mikor megbizonyosodtunk róla ön, is itt van azonnal elküldtek a királynőnkért. Harcba kell állnunk, és vissza kell szereznünk az ezer főből álló szökevényeket-végignézek mindenkin, döbbent tekintetekkel találom szembe magam.
- Mit tudsz még- kérdem inkább meggyötörve mindsem kíváncsian.
-Jöttünheimi lakosok több mind fele Surtur miatt itt lézeng Midgardon. A birodalom egyik része várja vissza a királyt, még a másik örvend szabadságának- egy szúrós pillantást küldök Loki felé, mire bólint-, Asgard pusztulása óta, a népe itt él Mindgardon-,itt Thorra nézek aki bólint-, a megmaradt emberek fele a lázodozókhoz állt.
- Szóval csak midgardi segítséggel tudunk győzni- megdörzsölöm orrnyergem majd megfordulok-, a S.H.I.E.L.D. készen áll-nézek itt szét a teremben, még Vasember bólint Kapitány megacélozott állal néz rám. Vajon mi történhetett.
- Maradék embereim, jó katonák és harcra készek- hallom Thor hangját mire bólintok.
- Loki- fordulok itt az istenség felé mire mindenki kérdőn néz rám, még az is kinek nevét kiejtettem-, vannak szövetségseid- hárman hördülnek fel egyszerre a kérdésemre.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan- köpi a szavakat Tony Loki felé.
- Neki is joga van kiállni önmagáért- a fekete hajú feláll majd bólint.
- Egyetlen egyel akarok végezni- bólintok, majd szétnézek a teremben.
- Egyszóval, mikor kezdjük a csatát- kérdem kíváncsian.
- Még meg sem gyógyultál- hallom Loki hangját.
- Majd kicsattanok az energiától- mondom, mire legyint.
- Amég nem indítanak csatát mi sem idnulunk ellenük- mondja Kapitány megfontoltan.
- Csak álltok és vártok- bólint. Kinézek az ablakon, minden olyan sötét.
- Lenne egy kis feladatod ma estére Ruth- Natasha hangja kizökkent gondolatomból-, első téli bál lesz- ajkaimat eleresztem.
- Már- kédem hisztérikusan.
- Egy év eltelt, igen. Az előző évi karácsony miatt úgy döntöttek beépített ügynökök is lesznek bent. Elég nagy port kavart az ablaktörős vérengzésed. A rend, és a rózsaszín köd kell, hogy látszódjon. Senkit nem érdekel az sem ha három féleképp tudsz megölni bárkit puszta kézzel, a politikusoknak az kell, hogy kigúrt vagy dekoratív hősöket lássanak, a távolból dolgozni.
- Ha már a dekoratívságról beszélünk- kezd bele Loki pimszul.
- Senki sem osztott lapot- vág vissza a nő azonnal.
- Mikor kéne ott lennem- kérdem fáradtan.
- Két óra múlva- bólintok.
- Visszaküldelek- fordulok meg majd gyűrűimmel kinyitok egy kaput.
- Nem tart velem-kérdi hebegve.
- Majd, én is érkezem- meghajol, majd átlép a dimenziókapun. Köd gördül ki, mikor bezáródik mögötte. Sóvárogva nézem azt az apró kis foszlányt, majd megfordulok.
- Kövess- mondja Tony és én utánna eredek. Sebesen robogok a lift felé, utolsó pillantást vetek mindenkire. Az ikerek egymást babusgatják, Steve és Bucky valamin nagyon piszmognak, Nat és Loki véres farkaszem párbajt vívak, Thor csak mered maga elé, mind aki mindjárt elbóbiskol. Tekintetünk találkozik, bólintok mire halványan elmosolyodik, majd sietek tovább a milliárdos után. Ahogy bezárul előttünk a lift ajtaja, ő azonnal felém fordul.
- Nem muszáj eljönnöd- mondja nyugodtan.
- Mi a baj- kérdem mosolyogva.
- Azon kívül, hogy mindenki bálozgatni akar miközben több ezren vannak akik a sarkunkban loholnak és nem tudjuk miért. Semmi- orrát kicsit felhúza, majd egy fáradt gimasz kiséretében megfogom a vállát.
- Ha hiszed, ha nem ki kell kapcsolnod. Az én népem jobban fél tőlem mind ahogy képzelnéd. Lehet ide lettek csábítva, de remélem ez is olyan lesz mind a börtönlázadások. Meglátják az őröket, és elmenekülnek. Tony, ők lehet embereknek tűnnek, de már rég nem azok, ösztönből élnek, nem tudják felfogni minek mi a következménye. Egy zsák molylepkét is tudsz irányítani- vállán fekvő tenyeremre fekteti tenyerét majd bólint.
- A mai estén, fel kell fegyverkezz, én itt hagylak- abban a másodpercben kinyílik az ajtó. Egyetlen egy hófehér és kék ruha áll előttem. Ahogy kilépek a liftból az azonnal be is zárul. A ruha valami elképesztő. Szív alakú felseje A szabással van párosítva. Jól látni ahogy bal oldalt igen nagy vonalban fel van vágva, körülötte az anyag égkék színű. Körbe sétálom, a lenge kék anyag ami mellette van a hátához van varrva, négy kék csipke húzódik le onnan, úgy mindha vízesést formázna. A cipő terén sem panaszkodahatom, egy égkék srasszköves magassarkút viselke majd. Gyönyörű, de nem praktikus, ahogy a ruha sem, én ebbe bele fogok őrülni. Felveszem, majd sebesen combomra rögzítek egy pántot, mibe egy tőrt és egy psztolyt rejtek. A bokám felé is helyezek egy fekete bőrpántot, amibe két tőrt dugok. Szerencsére van olyan hosszú a ruha, hogy eltakarja. A tükör elé kopogok, mire látom egy kis asztalra mndenféle csatt ki van helyezve. Kétoldalt befonom hajam majd hátra tűzöm. Az így is kissé hullámos tincseim hagyom szabadon. Egy igen egyszerű és gyors smink után késznk titulálom magam. Elindulok a lift felé.