Serendipity {Vmin}

13. Talán...

Ajánlott zene: Tooku - cover (link lent!)

Jimin kábán közelített a szobája felé, még mindig a korábban hallottak hatása alatt érezve magát.
Egyszerűen nem bírta megemészteni, hogy mindez megtörtént a vele egy házban élő fiúkkal. Hiszen a Kim tesók mind kedvesek voltak, mosolygósak, empatikusak... Miközben Seokjinnak tizennégy évesen már a testvérei gondját viselnie, és figyelnie rájuk, hiszen - Namjoon későbbi elmondása szerint - a nagyanyjuk általában el volt foglalva a saját színes társasági életével. Ők pedig, hárman, ha nem is anyagilag, érzelmileg egymásra voltak utalva. Namjoon tizenkét éves volt, már elég idős ahhoz, hogy megértse, mi történt, mégis elég fiatal ahhoz, hogy az egész kis világa önmagába dőljön a szülei elvesztése miatt. Taehyung szerencsére legalább elég fiatal volt ahhoz, hogy ne emlékezzen sokra az esetből, mégis az egész életét azzal a tudattal kellett leélnie, hogy neki nem volt meg a legalapvetőbb emberi jog az életében: a szülői feltétel nélküli szeretet.
A fiú tompán érezte csak a keze alatt a szobája kilincsét, ahogy azt lenyomta, hogy bejuthasson a helyiségbe. Jimin a padlószőnyeget bámulta, miközben elsétált az ágyáig. Még felnézni sem volt ereje, mégis rákényszerült, amikor két zokniba bújtatott láb került a látómezejébe.
- Tae - suttogta a fiú, ahogy a tekintete feljebb csúszott az alakon.

Taehyung kényelmetlen arckifejezéssel, görnyedt háttal ült a másik ágyán, Jimin egyik plüssét a mellkasához szorítva. A fiú lesütötte a szemeit és úgy ült ott, mint egy meghunyászkodott kiskutya.
- Sajnálom... - nyögte ki, még mielőtt a szőke hajú bármit is mondhatott volna.
Jimin értetlenül meredt a legjobb - és egyetlen - barátjára.
- Tae...
- Nagyon haragszol, amiért hazudtam neked? - kérdezte megsemmisülten a fiú, mire Jimin egy nagyobb lépéssel bezárta a kettejük között lévő távolságot, és a mellkasához ölelte a tini fejét.
- Hogy tudnék rád haragudni...? Nem mondhattad el, és Tae... Én nagyon sajnálom a szüleidet.
Taehyung kibontakozott az ölelésből, hogy meg tudja törölni a szemeit. Jimin eddig észre sem vette, hogy a fiú sírni kezdett.
- Tudod, hogy nem szeretem, ha sajnálnak, Chim - ellenkezett Taehyung, de a másik újra köré fonta a karjait. Taehyungot sírni látni rosszabb volt, mintha ő maga lett volna szomorú.
- Tudom. Csak most. Csak ma, oké?
Tae megveregette Jimin hátát, ahogy meghallotta, hogy a fiú hangja is remegett.
- Rendben. Egy napig elviselem.

***

Másnap mind együtt ebédeltek. Kivételesen mindannyian otthon voltak egész szombaton, ezért arra gondoltak, hogy valami különlegeset készítenek. Tae és Jimin együtt próbáltak összehozni egy csokitortát, amiből hamar egy lisztdobálással és nevetéssel teli jelenet lett. Namjoon a kisasztalnál olvasott a helyiségben, míg Jin és Jisoo a lelküket is kitették, hogy a többi étel tökéletes legyen.
- Kim Taehyung, nehogy visszadugd a lenyalt ujjadat újra a csokikrémbe, vagy eheted meg az egészet magad! - kiáltott fel Jin felesége, amikor meglátta, mire készül a tini. Taehyung azonban nem hogy elszégyellte volna magát, egyenesen felcsillantak a szemei a fenyegetésre.
- Hé, várj, ezt én sem gondoltam komolyan! Akkor nem ehetsz később a tortából, ha megint belenyúlsz - javította gyorsan ki magát a lány, mire mindenki felnevetett.
- Chimmy úgyis kilopna neki egy szeletet, akárhogy is próbálnád megállítani - mondta Namjoon, fel sem nézve a tudományos magazinból.
- Akkor ő sem kap - tette keresztbe a karját Jisoo.
- Jó, majd kóstolgatok kiskanállal, jesszus - forgatta a szemét a megzsarolt. - Azt azért mégsem engedhetem, hogy Chimmy ne egyen a desszertből.
Taehyung egy széles vigyor kíséretében kivillantotta a fehér fogait, és a szőke hajú fiú egy pillanatra megszédült a másik látványától.
Tae tincseit elvétve fehér liszt tarkította, amiből egy nagyobb foltban az arcára is jutott. A mosolya miatt a fiú szemei vékony félholdakká záródtak, miközben a szempillái finoman az arcbőrét verdesték.
Jimin elmosolyodott, ahogy a pillantását egy kicsivel több ideig a másikon felejtette, mint ahogy azt illendő lett volna.
Mikor végre észbe kapott, és újra elfordította a tekintetét, Namjoon szemével találkozott a pillantása. Csupán egy röpke másodpercig nézték egymást, majd mindketten valamilyen semleges dolgot kezdtek el tanulmányozni; Jiminnek azonban mégis egész éjszaka az járt a fejében később, hogy csupán a véletlen műve volt-e az összenézésük, vagy az orvos talán sejtette, hogy mi járt a fejében.