Serendipity {Vmin}

42. Hetek

Ajánlott zene: Johan Hoogewijs - Letter to the Cause és Birdy - Ghost in the wind (link lent!)

Jungkook kimerülve dőlt le a hideg ágyneműre az idegen szobában, még azzal sem bajlódva, hogy megemelje a takarót.

- Kifárasztott a hazaút? - mosolygott rá az anyja. A fiú még mindig hihetetlennek találta a fekete szemekben olyan nyilvánvalóan csillogó szeretetet. Hiszen alig ismerték egymást néhány napja.
Jungkook némán bólintott.
- Nyugodtan aludj egy kicsit, minden más megvár itthon - vett ki a nő a szekrényből egy másik takarót, és terítette azt a fiúra, csak hogy annak ne kelljen felkelnie az ágyból.
- Köszönöm - motyogta Jungkook, mire az anyja nyomott egy puszit a homlokára, és kiment a szobából.

Az ajtót résnyire nyitva hagyta maga után, így a nappaliból beszűrődő halvány fény megvilágította a helyiséget. Jungkook bőre égett, ahol az anyja szája hozzáért, magával hozva a késztetést, hogy megdörzsölje a helyet, de a fiú mégis visszafogta magát. Nem akarta, hogy eltűnjön az érzés. Egy pillanatra lehunyta a szemét, abban reménykedve, hogy rögtön elnyomja az álom, de néhány másodpercen belül be kellett látnia, hogy ez sajnos nem így lesz. Túl idegen volt a hely, túl hideg, ő pedig elért a fáradtság azon pontjára, hogy az alváshoz is kimerült volt.

Körülnézett a szobában. A sötét polcokon mangák és gondos sorba rendezett akciófigurák voltak kitéve, az íróasztalon tankönyvek és íróeszközök feküdtek, a falakon sportcsapatok és lánybandák poszterei lógtak. A plafonon fluoreszkáló fényű csillagok adtak halvány fényt.
Pont olyan hely volt ez, amilyennek Jungkook egy tinédzser fiú szobáját képzelte. 

- Mizu? - kukucskált be a nyíláson Yugyeom, amikor meglátta, hogy a testvére ébren fekszik, és besétált a szobába. - Nem tudsz aludni?
- Nem nagyon - vallotta be egy szégyenlős grimasszal Jungkook. - Pedig álmos vagyok.
- Én is - roppantotta meg a nyakát a másik. - Szerintem én is lefekszem egy kicsit, holnap úgyis suliba kell mennem.
Jungkook bólintott, rápillantva a saját ágya melletti alvóhelyre, amin szépen megágyazott sötétkék ágynemű feküdt.
Yugyeom azonban a saját ágya helyett a testvére mellett emelte meg a takarót. A fiú egy kicsit megkönnyebbült az érzéstől, ahogy a másik bebújt mellé, magával hozva az összes testhőjét, és az izmos karjait, amik rögtön megtalálták az utat az ő dereka köré. Jungkook hátát kellemes melegség járta át, ahogy a másik hozzányomódott.
- Kényelmes? - kérdezte a fiú, mire ő csak hümmögött egyet. Hogyne lett volna kényelmes az ikertestvére mellett feküdni?

Mindketten elnémultak, és Jungkook alig néhány perc alatt azon kapta magát, hogy a kellemes meleg, a másik egyenletes szuszogása és a tudat, hogy nem volt egyedül, teljesen ellazították. Már csak annyi dolga maradt, hogy lehunyja a szemeit.

*

Eleinte Jungkook és az apja, ha csak tehették, elkerülték egymást. A férfi mindig kedves volt vele, mindig mosolyogva köszöntötte őt, még ha a fiúnak napokba is tellett, hogy a köszönésnek titulált bólintását elmotyogott "sziára" cserélje. A másik nem sokat volt otthon, így Jungkook többnyire komfortosan érezte magát a lakásban, aminek a felfedezésébe épphogy csak belefogott. Sokszor nem tudta, melyik tárgy mire való, hogy mit foghatott meg engedély nélkül. Még azt is nehezére esett kitalálni, hogy fürdés közben melyik flakont kellett magára kennie, vagy hogy hogyan csinálhatott meleget a hideg vízből a tusolóban, de nem volt elég mersze ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket feltegye. Éppen elég kínos volt, hogy a pálcikákat sem tudta rendesen használni, olyan ritkán kerültek a kezébe korábban; így az anyja a gyerekkori gyakorló-pálcikáját kereste elő a fiók legaljáról, aminek a két fadarab része egy mesefigurás szilikonnal összefogva könnyítette meg számára az evést. Valahonnan azonban el kellett indulnia.