Serendipity {Vmin}

8. Az elhagyatott

Ajánlott zene: Gunnar Madsen - Anna (link lent!)

Az arca sajgott, a karja közel érzéketlen volt, és alig bírt ráállni a bal lábára. Jungkook utálta, hogyha segítségre szorult, most mégis tűrnie kellett, hogy Lisa támogassa őt a pincébe menő lépcsőn lefelé. Ami még ennél is jobban zavarta, hogy valaki képes volt kezet emelni rá. Habár többen támadtak rá egyszerre, Jungkook mégis fortyogott a dühtől. Próbálta magát azzal nyugtatni, hogyha egy az egy elleni küzdelemről lett volna szó, akkor ő kerekedett volna felül, de valahol mélyen ő is tudta, hogy ez hazugság volt.
- Mi történt? - kocogott oda hozzájuk Hoseok. Jungkook forgatni kezdte a szemét az aggódó hangnemre.

Mintha számítana bárkinek is, hogy ő visszajön-e a Telepre, vagy meghal valahol az egyik sikátorban szétverve. Most már azzal sem kellett törődnie, hogy miatta Jimint vonnák felelősségre. Már nem volt ki miatt tartania magát. Jungkook sok mindent utált ebben a pillanatban, de Jimint gyűlölte a legjobban. A fiú nem csak másoknak, magának sem szerette soha bevallani, hogy mennyire fontos neki a hyungja közelsége. Nem kötötte őket vér, nem voltak testvérek, de még csak barátok sem. Jimin mégis tartotta érte a hátát, és annyi éven keresztül biztosította, hogy Jungkook életben tudjon maradni... Ha akart sem tudott volna nem kötődni a fiúhoz.
Amikor kiskorában egyedül volt, mindig arról ábrándozott, egy nap hogy fogja őket kijuttatni innen. Ő, Jungkook, a kisgyerek, akinek sikerült kiszabadulnia a gengszterek közül, aki kitűnő harcos és mindenki fél tőle, ő, aki porig égette ezt az egész dohos és undorító helyet, aki díjat kapott emiatt, akire Jimin is büszke lehet. Jungkookot mindenki annyira nagyszerűnek tartotta volna, hogy ő lett volna a legfiatalabb nyomozó egész Dél-Koreában, aki minden bűnözőt elkapott volna, felismerte volna a hamisítókat egyetlen bankjegyből vagy ecsetvonásból, aki vett volna egy lakást magának és Jiminnek, és aztán megtalálták volna őt a szülei, amikor híres nyomozó lett, és tévéműsorokba hívták őt, hogy szerepeljen. És az anyukája sírt volna, amikor először látta volna, és szorosan a karjaiba zárta, Jungkook pedig hagyta volna, de aztán persze megmondta volna a szüleinek, hogy ő képes mindenre egyedül is, ő egy különleges gyerek, de azért persze babusgathatják őt, csak vegyék komolyan.

Sajnos Jungkooknak valójában fogalma sem volt, hogyan juthatna ki a Telepről. Az egyetlen megoldás, hogy kiszökjön külföldre, lehetetlen volt, amíg kiskorú volt, még ha hamis papírokat tudott is volna magának szerezni. Arról pedig természetesen szó sem volt, hogy fiatal nyomozó legyen. Tizennégy volt, kevés egy gengszterhálózat megdöntéséhez. Kit akart átverni? Még ahhoz is kevés volt, hogy egy nála néhány fejjel magasabb férfival elbánjon. Úgyhogy Jungkook kezdett beletörődni a dolgokba, és egészen addig működött is a dolog, amíg Jimin valahogy ki nem jutott. Jiminnek sikerült. Pedig a fiú csak néhány centivel volt magasabb nála, csak néhány évvel volt idősebb, csak egy kicsit verekedettjobban. Úgy tűnik, esze mégis sokkal több volt, mint neki. És mint kiderült, vele ellentétben, Jiminnek nem voltak olyan tervei, amiben ő is szerepelt. De hát mit is várt? Hogy majd Jimin, akinek őt odadobták, akinek csak nyűg volt a hátán, csak egy kényszer, majd azután is törődni fog vele, hogy már nem volt a gengszterek által irányítva? Komolyan azt várta, hogy mégis számít, hogy mindenképpen számít majd? Jiminnél jobban csak egy dolgot utált még inkább a fiú. Saját magát, amiért ennyire jóhiszemű volt.

- Ki tángálta el így? - nézett fel Hoseok Lisára, ahogy jobban szemügyre vette a fiút.
- Kettőt találhatsz. A kisgyerek egy olyan klubban árult drogot, ami nem a mi felségterületünk alá esik. - A lány az egyik ütött-kopott régi fotelra lökte a fiút, aki nyögött egyet az ütközésre. A lány elvigyorodott, és kisöpörte a szeméből az izzadtságtól nedves frufruját. Ő volt közülük az egyetlen, aki élvezte a helyzetet, még ha haza is kellett cipelnie a másikat.
Hoseok mérgesen meredt Jungkookra.
- Mégis hogy gondoltad?! - csattant fel, a fiú azonban csak csukott szemmel süppedt bele a bútor anyagába. A fél arcát porral keveredett száradó vér borította. Hoseok már tudta, hogy ez a vágás sebhelyet fog hagyni, de nem számított, mert itt mindenki hegekkel volt kitetoválva festék helyett. Hoseok néhány pillanatig mérgesen fújta ki-be a levegőt, nehogy még ő is a fiatalabbiknak essen. Mikor sikerült eléggé lenyugodnia, csak állt a másik felett, és várta, hogy a fiú kinyissa a szemeit.