Serendipity {Vmin}

26. A rajtakapott

Ajánlott zene: BTS - Sea - piano version (link lent!)

Jimin benyitott a labor ajtaján.

A csempék, a falak és gyakorlatilag minden hófehéren világított odabent, a tininek mégis nehezére esett nem a sötét vérfoltokat keresni a szobában, amiket már réges-rég eltüntettek onnan. Minden úgy állt ott, ahogy korábbról emlékezett rá. Érintetlenül, elhanyagoltan, mintha soha senki nem használta volna a fehér szobát... Ami igaz is volt az elmúlt tizenhárom évre.

Nos, ez volt a hely, ahol a szüleit megölték, itt dőlt el az ő életének további sorsa. Egy pillanatra átfutott az agyán a gondolat, hogyan történhetett volna másképp.
Az orvos elmondta neki, hogy azért volt itthon Yoongi öccse a szüleivel, mert éppen meg volt fázva. Talán, ha csak nem kapott volna el valamilyen betegséget, most ő is odafent aludhatna teljes joggal az emeleten, a többi árva testvérrel. Hirtelen megjelent előtte a kép, ahogy kétujjas kesztyűvel végigsimít a lépcső korlátján a bejárat előtt. Hát mégsem a képzelete játszott vele, amikor első nap, mikor ideköltözött, megjelent az elméjében a jelenet. Így már világos volt. Jimin egy keserű mosollyal vette tudomásul a többi jelet is, amik hirtelen mind eszébe jutottak. Yoongi ölelése, a vacsoránál elképzelt család, az, hogy a zeneszerző a testvérét látta benne... Ettől csak még hihetetlenebb volt az egész, mert... Hogy lehettek ennyire vakok? Most már, hogy valaki megmondta neki a rejtvény megfejtését, a képlet olyan egyszerű volt, mint összeadni kettőt meg kettőt, de egész idáig elsiklottak az egész felett, mondván nincs is mit megfejteni. 

A tekintetét a kabinhoz emelte. Odabent egy állványra voltak kirakva különböző kémcsövekbe, és lombikokba a kemikáliák, pont úgy, ahogy ő arra emlékezett. Néhány üvegcse, amiért emberek az életüket áldozták.

Közelebb lépett az építményhez, de azt mindenhol átlátszó fal vette körbe, sehol nem talált rajta zárat, vagy ajtót.
- Mégis hogy jussak be ide? - fúrta végig frusztráltan az ujjaival a tincseit, mire az üveg halvány sötétkék színben kezdett világítani. Jimin hátrahőkölt.
- Üdvözöllek - szólalt meg egy gépies női hang valahonnan a mennyezet felől. - Amennyiben be szeretnél lépni a privát laborba, kérlek helyezd a megfelelő helyre a kezed, majd tartsd ott, ameddig egyéb utasítást nem kapsz. Figyelem! Az ajtó csak akkor nyílik, ha belépésre jogosult személy veszi igénybe a biztonsági rendszer kikapcsolását. Minden egyéb esetben, a gép automatikusan értesíti a megfelelő hatóságokat. 

Jimin meglepődve hallgatta végig a szöveget. Tényleg létezett ilyen technológia a kétezres években? Persze, nem sokat értett az informatikához a Telepen élve, de elég elektronikus eszközt lopott már ahhoz, hogy némi fogalma legyen arról, hol is tart éppen a fejlődés.

Ahogy a gép beszélt, a fiú megpillantott egy fehéren villogó kéznyomot, ami azt jelentette, oda kellett helyeznie a saját tenyerét. Attól nem félt, hogy a gép valóban értesítene valakit, ha mégsem kapna belépési engedélyt, ez nyilvánvalóan üres fenyegetés volt. A hatóságok nem tudhatták meg, mi folyik ebben a laborban, ha mégis így lett volna, talán még azelőtt megérkezett volna a rendőrség, hogy megölik a Kim és a Min szülőket, és akkor nem Yoonginak kellett volna rátalálnia a holttestekre.

Gondolkodás nélkül helyezte rá a fehér részre a kezét. A gép egyből pittyegni kezdett, egy sötétebb fénycsík pedig oda-vissza szkennelte a kézlenyomatát. Az üvegen oldalt kis - Jimin számára értelmezhetetlen - ikonok jelentek meg, mellettük pedig egyre több pipa jelent meg. Hirtelen apró szúrást érzett a középső ujjában, és a tenyerét a helyén tartva, próbált meg bekukucskálni az üveg belsejébe, hogy mi folyik ott éppen.
- Hű - húzta fel a szemöldökét, ahogy meglátta a vércseppet, ami éppen az átlátszó falon keresztül csúszott a padló felé, valószínűleg egy az alatti vizsgálóeszközbe.