Serendipity {Vmin}

39. Nevetés

Ajánlott zene: All of my life - Jungkook cover (link lent!)

Jungkook tompa fejfájásra ébredt.
A ruhái nedvesen tapadtak a bőréhez, szinte fojtogatva őt. A torka mintha fel lett volna dagadva, nem tudott rendesen nyelni, de még csak köhögni sem.
Pedig előző nap már egészen jól érezte magát.

Utálta ezt az egészet. Minden kórházban töltött óra napoknak tűnt, nem tudott szabadon mozogni, a bőrébe nyomott tű minden kézmozdulatánál fájdalmasan szúrt belé, miközben nem is volt már infúzióra kötve, csak a biztonság kedvéért hagyták benne azt. A kórterem levegője ugyan tiszta volt, mégis olyan erősen vegyszerszagú, hogy a gyomra minden alkalommal felkavarodott, amikor egyáltalán működött az orra.

Nyöszörögve az oldalára fordult. Az egész lénye fájt. A meglőtt válla, a keze, a feje, a szemei, ráadásul egyszerre vacogott és érezte túl melegnek a környezetét. Utálta.
Néhány percen keresztül mást sem csinált, csak forgolódott és mocorgott a paplan alatt, ami így teljesen összegyűrődött, és nem tudta rendesen kibogozni azt. Lemondóan sóhajtott egyet, és abbahagyta a mozgolódást. 

Egy ideig csak feküdt és nem figyelt másra, csak hogy mennyire ramatyul érezte magát. A szájában a nyál íze vészesen édessé vált, mire ő pánikolva nyitotta fel a szemeit. Remélte, hogy csak tévedett, és a gyomortartalma nem akart látogatást tenni a felszínen, de az érzés nem hogy enyhült volna, még erősödött.
Jungkook ülőhelyzetbe tornászta magát, aztán szédelegve ugyan, de sebes léptekkel megindult a fürdőszobába.

Az egyik ápoló a hideg csempén ülve talált rá miután végzett, azonban a fiú nem érzett magában elég erőt ahhoz, hogy visszamenjen a kórtermébe. A nő a könyökénél fogva támogatta őt az ágyához, ahová Jungkook remegő tagokkal mászott fel.
Behívtak hozzá egy orvost, aki megvizsgálta, aztán a korábbi nővér ismét infúzióra kötötte őt, és biztosította, hogy nincs miért aggódnia, csak egy kicsit makacs a megfázása, mivel gyenge a szervezete.

Álmában ismét a kínzószoba falai között találta magát, és habár mire felébredt, a rémálomból csak maga a helyszín maradt meg neki, mégis könnyek szánkáztak végig az arcán. Morcosan nyúlt fel, hogy az öklével letörölje a nedvességet a bőréről. Egy egész kicsit jobban érezte magát. A szoba többé nem tűnt egyszerre abnormálisan forrónak és fagyosnak egyszerre, de a rossz közérzete maradt a régi.

- Úgy néz ki, ma nem játszunk, mi? - nyitott be hozzá Yuna nem sokkal később a kishúgával a nyomában.
Jungkook nemet intett, mire a lány egy megértő bólintással behúzta maga után az ajtót. Igazából vágyott volna társaságra nagyon is, hogy eltereljék a figyelmét a betegségről, de nem lehetett most a legjobb beszélgetőpartner. Még ha így egyedül is kellett maradnia a gondolataival.

Nem tudta, mennyi idő telhetett el, mire újabb látogatója érkezett.
Az anyja aggódó arccal lépett az ágyához, és ült le mellé a székre.
- Szegény kicsikém - simította ki az arcából a nedves haját a nő. - Nagyon rosszul érzed magad?
A kézfejét a fiú homlokához nyomta, mire az a szemét lecsukva elveszett a kellemesen hűvös érintésben.
- Azt hiszem, nem a legjobbkor jöttünk.
Jungkook kinyitotta a szemét a többesszám hallatán.
- Kik? - kérdezte berekedt torokkal. Egész nap nem szólt egy szót sem eddig.
- Gondoltam megismerkedhetnél az apukáddal és a testvéreddel, de... Ha nem érzed jól magad, akkor hazaküldöm őket.

Jungkook ijedten nézett a másik szemébe. Tudta, hogy egy nap be kellett mutatkoznia mindenkinek, de hogy tudták mindig a legrosszabb pillanatot kiválasztani erre? Ráadásul beteg volt, fáradt és mindettől még jobban sebezhetőnek érezte magát, mint az előző nap. Azzal még nem is lett volna baja, hogy néhány órát a nővel töltsön, mert a másik mindennél jobban megértőnek bizonyult és mintha a gondolataiban olvasott volna, de hogy másokkal először találkozzon? Új emberekkel? Valamiért még attól is rosszul érezte magát, hogy férfiakról volt szó.