Serendipity {Vmin}

10.

16/18+, írnék ide figyelmeztetéseket, de persze úgyis mindenki elolvassa, aki akarja.

Egy szemhunyást sem tudott aludni. Másnap volt az első igazán nagy bemutató, amin fellépett, tulajdonképpen verseny, vagy gála, már maga sem tudta, de körülötte hónapok óta mindenki erről a nagy napról beszélt, ő pedig pont ennyi ideje is, hogy készült rá. Évek óta zongorázott már, és mindenki tudta, hogy az iskola egyik legtehetségesebb tanulója volt. Több fiatal is fellépett ezen a napon, néhányan hét vagy nyolc évesek csak , tulajdonképpen semmivel sem lógott ki a maga tíz évével. Mégis, ez volt élete eddigi legfontosabb fellépése. Ahogy a tanárja ezerszer elmondta, amikor elütött a billentyűkön egy-egy hangot, most nem engedhette meg magának, hogy hibázzon. Habár még csak most lépett be a tizenévesek világába, máris eldőlhetett a jövője. A versenyen ugyanis nem csak szülők és tanárok vettek részt, és nem is csak a zsűri, aki pontozta őket. Korea leghíresebb művészeti iskoláinak igazgatói és tanárai is megjelentek, akik előszeretettel gyűjtötték be az ilyen eseményeken a következő generációt, akik náluk fognak majd tanulni. Aki bejutott egy ilyen iskolába - ösztöndíj ide vagy oda -, annak a jövője máris fényesebben ragyogott, mint bármelyik végzős egyetemistáé.

Yoongi magáért versenyzett. A szülei sosem kényszerítették volna a dologra, mindig elnézőek voltak a gyerekeikkel szemben. Persze, ő is keményen tanult az iskolában, ő is vett különórákat angolból és matematikából. Ő is korán elkezdett hangszeren játszani, még iskolába sem járt, de már tudta, hogy mi a szenvedélye. Elég lett volna az is, hogy néhány évig egyszerű zongoraleckéket vesz, aztán félbehagyja a zenei tanulmányait, mint a legtöbb gyerek, de nem, ő mindig többet akart. Nem volt elég a különóra, nem volt elég, hogy zenetagozatra járt, ő mindig többre és többre vágyott, több zenére, több hangra maga körül. Ez volt a maga kis mágikus világa, a búvóhelye, ahová a lelke húzta. A szülei pedig boldogok voltak, hogy a fiú ilyen hamar rátalált a szenvedélyére.

Yoongi hetek óta izgatottan várta a versenyt. Magabiztos volt, és tudta, hogy jól fog szerepelni. Tudta, egészen az utolsó néhány napig, amikor is az izgatottság helyébe idegesség lépett, és ő remegve tudott csak a zongora közelébe is menni. Egyre nehezebben tudott esténként elaludni, mígnem eljutottak addig, hogy minden éjjel az anyukája tudta csak álomba ringatni. Hiába mondták neki a szülei, hogy rendben volt, ha nem ő volt a legjobb, hogy még akkor is egészen biztos, hogy sikeres zongorista lesz belőle, ha nem veszik fel már tíz évesen egy zeneakadémiára. De Yoongi örökké maximalista volt már ilyen korai korban is.

Ezekben a napokban nem csak a zongoraverseny zavarta őt. Pontosabban, a verseny egyik következménye is emésztette.
A testvére néhány napja megfázott, és lázasan feküdt a saját szobájában.
A kisfiú egyébként is rajongott a testi kontaktusért, a fiú szinte le sem tudta vakarni magáról, azonban, mikor beteg volt, vagy kényelmetlenül érezte magát, olyankor még inkább hozzánőtt a családtagjaihoz. Yoongit emésztette a vágy, hogy a másikhoz bújjon, és hagyja, hogy az a hasán elterülve vészelje át a betegséget, ahogy azt általában tette. De Yoongi most nem lehetett beteg, egy tüsszentés is tönkretehette a hónapok óta tartó kemény munkáját. A szülei megértették ezt, így nem is próbálták őt rávenni arra, hogy a másikkal akárcsak egy szobában is tartózkodjon. Ami persze rendes volt tőlük, és érthető is, mégis Yoongi néhány nap után legalább annyira sóvárgott a pufi arcú, betegségtől rózsás bőrű kistestvére látványára, mint az őutána.

A fellépés előtti estén a tízéves feszülten sétált végig a folyosón a pizsamájában. Már régen aludnia kellett volna, de ha az ágyában feküdt, az csak még idegesebbé tette őt. Ki kellett sétálnia magát. Az egyetlen szoba, ahol még égett a villany, az a kisebbik testvéré volt. Yoongi a puha papucsában óvatosan közelítette meg az ajtót, ami résnyire nyitva volt, nem akarva felébreszteni a másikat, ha az esetleg már aludt.
- Próbálj meg pihenni, jó szívem? Ha alszol egy nagyot, utána elmegyünk megnézni a bátyust holnap, ahogy zongorázik. És aztán hazajövünk, hogy mind együtt nézzünk valami mesét a tévében – hallotta a fiú az anyja hangját kiszűrődni.