Serendipity {Vmin}

2. Az üldözött

Ajánlott zene:  Selena Gomez, Marshmello - Wolves (link lent!)

A hó lustán hullani kezdett a magasból.
A karácsonyi vásárban a levegő megtelt a sütemények édes illatával, a kültéri hangszórókból egy lassú karácsonyi dal szólt.
Ahogy besötétedett, az embertömeg is oszladozni kezdett. A karácsony estéjét már mindenki az otthona melegében akarta tölteni.
Jimin egy pillanatra megállt a tér közepére helyezett hatalmas karácsonyfa előtt, ami szinte beroskadt a rengeteg dísztől. A fa alatt műajándékok sora feküdt fényes, agyondíszített papírba csomagolva, óriási masnival a tetejükön.
A fiú sosem értette, miért raktak emberek mű tárgyakat a fa alá. Úgyis mindegyik doboz üres volt belülről. Kicsit olyanok voltak, mint a gazdag emberek. Csak a csomagolás.

Jimin mindennél jobban utálta a gazdagokat. Nem csak arrogánsnak és üresnek tartotta őket, de utálta a hamisságukat is, amely márkás ruhákból, drága ékszerekből és kifogástalan modorból állt.
Mégis mitől voltak ők különbek nála? Nekik miért jutottolyan élet , amilyen Jiminnek sohasem? Még az egyszerű emberek is, akik azt sem engedhették meg maguknak, hogy egy ilyen vásárban vegyenek valamit, még nekik is voltak szeretteik, akikkel itt sétálgathattak, még ők is élvezhették a hangulatot.

Jimin meglátott egy kisfiút a Telepről, akit rendőrök cibáltak át az árusok között. Legalább másnak sem volt túl fényes a mai napja. A kisfiú próbált kiszabadulni a két férfi szorításából, de azok nem eresztették őt.
- Nem akartam lopni, értsék meg! Csak nézelődtem! - hallotta Jimin, ahogy elhaladtak mellette.
A kisfiú felnézett rá, és látszott az arcán, hogy egyből felismerte. Tudta jól azonban a szabályt: nem kérhetett segítséget az idősebbtől, úgyhogy csak hagyta magát tovább rángatni az úton.
A fiú még egyszer kétségbeesetten visszafordult felé, aztán eltűnt a vásárlók között.

Jimin átdobta az arca előtt a kék-piros kockás sálját, és tovább sétált, mintha mi sem történt volna.
Az egyik szembejövő nőnek kilógott a mobilja a kabátzsebéből. A másik elmosolyodott a szőkére festett, hullámos haja mögül kikukucskálva, amikor felfedezte a fiú tekintetét magán.
Jimin tartotta a szemkontaktust, aztán amilyen közel csak tudott, elsétált a nő mellett, és miközben megcsapta őt a másik émelyítően édes, drága parfümjének az illata, két ujjával kicsúsztatta a zsebéből a telefont, majd gyorsan a sajátjába rejtette azt.
Még hátra is nézett kedvesen elmosolyodva,így megelőzve a másikban a gyanúkeltés lehetőségét. Habár ez a módszer néha pont az ellenkező hatást váltotta ki.

Egy idő után Jimin megunta a felesleges sétálást. Semmi érdemlegeset nem talált. Karácsonykor tényleg nehéz volt megfelelő áldozatokat találnia. A lábujjai már teljesen érzéketlenné váltak, és végigsimítva a fekete farmerján a combjai is inkább tűntek jégtömbnek, mint emberi testrésznek.

Egyetlen esélye maradt csak, ha nem akart egészen az éjféli misére igyekvő emberekig várni. A Karácsonyi ének.
Minden karácsony estéjén ezt a darabot játszották a legnagyobb színházak a városban, és az egyik ilyen színház csupán néhány sarokra állt a vásártól.

Jimin sosem látta a színdarabot, de Hoseok egyszer hazahozta a könyvet, amikor már ő volt a góré a gyerekek között, és napokig olvasta fel nekik a történetet. Jimin ott ült a többiek között Jungkookkal az ölében, és fogalma sem volt róla, mi lehetett a fiú terve ezzel az egésszel.
Jungkook időnként izgatottan tapsikolt a mese érdekesebb részeinél, de Jimin nem tudott rendesen odafigyelni a fejleményekre.

- Ez meg mire jó? – kérdezte egyik este a fiútól.
- Micsoda? – ráncolta a szemöldökét Hoseok.
- Hát ez - mutatott a könyvre Jimin, mire a fiú elnevette magát.
- Ez egy könyv arról, hogy a gonosz rájön: nem szabad gonosznak lennie. Segít a szegény, árva gyerekeken és a kicsik szeretik nézegetni benne a képeket. Ez egy szép történet, Jimin. Nem kell mindennek komornak lennie.
- Nem értem...
- Az a baj – sóhajtotta a fiú, tudva, hogy a másik úgysem fogja megérteni –, hogy te és még néhányan itt úgy látjátok az életet, ahogy van. A koszos pincét, a hideget, a koszt és a veréseket. Én azt látom, hogy mindjárt itt a karácsony.
- Hyung, mi nem tartjuk a karácsonyt.
- Ti nem tartjátok. Én igen. És szeretném mások életét is elviselhetőbbé tenni. Ez csak egy párszáz wonos könyv egyébként is.
- Te ezt a könyvet vetted? – tátotta el a száját a fiatalabb.
- Nem fogok egy szegény nénitől lopni, Jimin.
- Te őrült vagy!
- Csak normális – rázta meg a fejét Hoseok, aztán lefeküdt.