Serendipity {Vmin}

12. Délután

Ajánlott zene: Elisha David - The Sounding Joy (link lent!)

- Chimmy?
Jimin felült az ágyában. Mikor is aludt el? Észre sem vette és eltelt a fél délután, legalábbis ha már Namjoon is otthon volt.
- Igen? - szólt ki rekedt hangon.
A lila hajú orvos mosolyogva dugta be a fejét az ajtón.
- Aludtál?
- Igen, észre sem vettem - vakargatta meg a feje búbját a fiú zavarában.
- Semmi gond... Van egy kis időd?
A tini zavartan bólintott. Még nem kellett, hogy a szokásos leckéjük ideje legyen.
Namjoon bejött az ajtón, és leült a szőke hajú fiú mellé.
- Tae elmondta, hogy mi volt korábban.
- Oh - értette meg rögtön Jimin. - Csak túlreagáltam, én... Nem akarok bajt okozni.
- Hé, nyugi, nem erről van szó - nevetett fel a férfi. - Csak beszélni akartam veled róla. A többiekkel átgondoltuk a helyzetet, és azt hiszem, itt az ideje, hogy eláruljunk neked néhány dolgot, amit korábban nem tudtunk.
- Miféle... dolgokat?
Namjoon keresztbe tette a lábát, és kedvesen a másikra mosolygott, miközben megjelentek az arcán a gödröcskék, amikért sok nővér odáig volt a kórházban.
- Fogadni mernék, hogy van pár kérdésed a családunkkal kapcsolatban.
Jimin a zoknija orrát bámulta.
- Nem mondom, hogy nincs...
- Ami rendben is van. Ígérem, hogy ma mindenre válaszolni fogok. De előbb... hadd mondjak el olyan dolgokat, amik magamtól is eszembe jutnak.
Jimin zavartan bólintott, miközben a gyomra görcsölni kezdett. Talán az izgatottságtól, hogy végre képes lesz megfejteni a Kimeket, talán a félelemtől, hogy mi az, amit pontosan meg fog tudni,  ezt maga sem tudta. 

Namjoon felkelt az ágyról, és körülnézett a szobában. Mikor megakadt a szeme a ruhásszekrényen, gyorsan odament, hogy egy kék dzsekit kivéve, visszasétáljon a másikhoz.
Jimin mindezt összehúzott szemöldökkel figyelte, nem értve, mi történik éppen.
- Elmesélek mindent, de... előbb vedd fel ezt. Hűvös van odalent - mosolygott rá az orvos, és az ölébe dobta a felsőrészt, aztán kiment a szobából.
Jimin felpattant, és miközben az idősebb után sietett, gyorsan magára kapta a világoskék dzsekit.

A két fiú egymás mögött sétált le az emeletről, úgy tűnt, a házból kifelé tartanak. Jimin egy pillanatra felnézett, ahogy elhaladt Yoongi szobájának zárt ajtaja mellett. Ahogy általában, a fiú most sem adott semmi jelet arról, hogy a helyiségben tartózkodna. Ezúttal a halk zongorajáték sem szűrődött ki a falak mögül, ami időnként szokott.

Namjoon az előtérig vezette őt, azonban az udvar helyett a folyosón jobbra indultak el. Jimin legjobb tudomása szerint itt csak a kisszoba volt, ahol a ritkán használt cipőket és a kabátokat tárolták és a lépcsőház, amit csak tűz esetén használtak volna.
Az orvos ez utóbbi felé vette az irányt és a nagy, fehér ajtót kinyitva, előreengedte Jimint a lépcsőkhöz.
A fiú kilépett a minden díszítést mellőző, hűvös, sötét helyre.
Namjoon becsukta maguk mögött az ajtót, és ahogy lépett egyet, a villanyok felkapcsolódtak.
Az egész helyet világos, sárga fény borította be. Jimin érdeklődve nézett végig a fehér, csupasz lépcsősoron, először nem is értve, miért jöttek ki ide, hiszen eddig is az emeleten voltak... Aztán a fiú lebámult a lefelé menő lépcsősorra...

- Csak utánad - mosolyodott el Namjoon, ahogy lefelé mutatott, mire Jimin kétkedve nézett vissza rá. - Na jó, akkor kövess.
Az orvos határozottan lépkedni kezdett, miközben a fiatalabb azt próbálta megsaccolni, hogy vajon mennyire mélyre mehetnek. Végül mégis elfogytak a lépcsőfokok, és egy újabb fehér ajtó előtt találták magukat. Namjoon kigombolta a fekete inge mandzsettáját, aztán az ajtó előtt álló, derékmagasságig érő oszlophoz lépett, aminek a tetején egy fekete, tablethez hasonlító lap foglalt helyet. Az orvos erre a lapra helyezte a kezét, aztán várt néhány másodpercet, mire az ajtó egy kattanással kinyílt.
- Ez micsoda? - kérdezte nagyra nyílt szemekkel a fiatalabb.
- Ez a biztonsági rendszer része. A teljes tenyérlenyomatot olvassa le, és megjegyzi a vonásokat akkor is, hogyha nő az ember keze, vagy egy része megsérül. Egész kiskorom óta használom, tényleg... működik.
- De miért kell ide biztonsági zár? - értetlenkedett a fiú.
- Kérdések a túra végén - villantotta ki a fogsorát a másik, és benyitott.
Az ajtó mögött egy hosszú folyosó volt, aminek a végét nem is lehetett látni az enyhe kanyar miatt, ami végül kitakarta az út folytatását.
- Ugye ez nem egy olyan történet, ahol a fiút többé senki nem látta...? - kérdezte Jimin halványan elmosolyodva, mire Namjoon felnevetett.
- És hónapokig tartogattunk volna? Miért?
- Például, hogy a szerveim egészségesek legyenek...
- Túl sok horrorfilmet nézet veled az öcsém - csóválta a fejét az orvos, aztán elindult. A kisebbik igyekezett a hosszú lábú útitársával lépést tartani, de neki közel kocognia kellett a másik mellett ahhoz, hogy ne maradjon le.
- Akkor, azt hiszem, neki is állhatunk a történetnek - sóhajtotta az idősebb. - Ez el fog tartani néhány percig...