Serendipity {Vmin}

17. Az elrontott

Ajánlott zene: 5SOS - Youngblood (link lent!)

Jimin fejében a külvilág zajai tompa zsongássá olvadtak össze, ahogy gyakorlatilag Taehyunghoz tapadva létezett egész este.
Korábban, ahogy beszálltak  az autóba, ami a parti helyszínére vitte őket, Namjoon küldött felé egy bátorító mosolyt, és aprót bólintott, mintegy beleegyezését adva a... a dologba. A fiú még maga sem tudta eldönteni, hogy mi lesz ebből az egészből, vagy hogy Tae mit gondol bele. De ezen ráért gondolkozni később is, ez a nap az volt, amikor Kim Taehyung szerelmet vallott neki. És nem is kellett másról szólnia, mert már emiatt is több, mint tökéletes volt.

A kocsiban Taehyung egy kicsit közelebb csúszott hozzá, mint ahogy szükséges lett volna, összeérintve a fekete nadrágba bújtatott combjukat. A kezét végig Jimin térdén nyugtatta, miközben annak erősen koncentrálnia kellett, hogy ne vigyorogja végig az egész utat. A szőke hajú fiú az ablakon bámult kifelé, de egy pillanatra sem figyelte a mellettük elsuhanó tájat. A másik érintése teljesen lefoglalta minden érzékszervét, és betöltötte az egész elméjét. 

Az érintések sorozata azonban nem korlátozódott a kocsiútra. Az este folyamán a két fiú, amikor csak tehette, egymáshoz nyomta a kézfeje hátulját, vigyázva,  hogy csak véletlennek tűnjön a dolog; a másikon támaszkodtak meg, mikor elnevették magukat, vagy időnként nemlétező szöszöket szedtek le a másik ruhájáról. Jimin nem tudta minden alkalommal visszafojtani a boldog vigyorát, ahogy Tae is időről időre bambán mosolyogni kezdett minden ok nélkül. Namjoon csak a fejét csóválta rajtuk, és a kezébe rejtette az arcát, ahogy nevetett. Seokjin látszólag nem értette, min mulat olyan jól a mellette álló öccse, de ő nagyrészt egyébként is el volt foglalva a parti egyben tartásával.

Az egész este egybefolyt Jimin számára. Körülöttük megannyi fontos, befolyásos ember sétálgatott a legszebb, legelegánsabb ruhákba bújva, beszédek hangzottak el, ő mégis egyedül egy dologra tudott összpontosítani: Taehyungra. A parti nagy részét a büféasztalnál állva töltötték, és végigkóstolták az összes felkínált finomságot. Ha valaki figyelte őket, talán az a benyomása is lehetett, hogy a két fiatal napok óta éhezett, hogy ennyit képesek voltak megenni, ők azonban egyszerűen csak boldogok voltak attól, hogy kiszabadulhattak egy kicsit a házból, és valami újban volt részük. Együtt.

Jimin már éppen kezdett reménykedni. Ahogy jóllakottan álldogált Tae mellett, ahogy a korábbi csókjukra gondolt, ahogy körülnézett a teremben, ahol minden csillogott és szépen feldíszített volt, és...
Ekkor egy negyvenes férfi látványa ragadta meg a pillantását. A vendég megkövülve állt, és őt bámulta, mintha nem hinne a szemének. A fiú érdeklődve nézett végig a másikon, de semmi ismerőset nem talált benne.
- Hozok egy kólát - mozdult el Taehyung mellőle, és Jimin már majdnem azon volt, hogy megragadja a barátja karját, és visszahúzza őt, hogy szóljon neki, de mire erre az elhatározásra jutott, a másik már távolabb volt tőle, mint hogy elérhette volna.

Az idegen közben végig őt bámulta. Mikor a fekete hajú tini kiért a másik látóteréből, az öltönybe bújtatott negyvenes megindult Jimin felé. A fiú először csak óvatosan körbepillantott a termen, hátha mégsem ő a célpont, de sajnos senki nem viselkedett úgy, mintha a férfit várta volna. Ezúttal Jimin ismerős arcok után kutatva jártatta körbe a tekintetét. Taehyung valahol a büféasztalnál lehetett, de az ott összegyűlt tömegben nem tudta kivenni a fiút. Seokjin a pódiumon állva beszélgetett, őt nem zavarhatta, Namjoon azonban nem is volt olyan messze tőle; éppen egy fiatal, csinos nő társaságát élvezte, mindketten borospohárral a kezükben nevetgéltek valamin visszafogottan.

A férfi egy méterre tőle megtorpant, és gyilkos tekintettel meredt rá. Jimin nem értett semmit az egészből. Nagyra nyílt, ártatlan, megrettent szemekkel nézett fel az előtte álló felnőttre, aki több, mint egy fejjel magasabb volt nála. A fiú hátrált egy lépést. A férfi közelebb jött.
- Az órád - szólalt meg az idegen ingerülten. - A karodon lévő óra. Az az enyém.
Jimin összeráncolt szemöldökkel nézett a másikra. Nem erre számított.
A vendégek közül néhányan érdeklődve fordultak feléjük, amitől kezdett kellemetlen lenni a helyzet.
- N..nem tudom, miről beszél - dadogta összezavarodva a fiú. Persze, nem lehetett biztos benne, hogyan jutott az órához, ez volt az egyetlen olyan dolog rajta, ami az amnéziája előttről került hozzá.
- Azt az órát a házassági évfordulómra kaptam, csak felismerem! - Ezúttal a férfi már felemelte a hangját, és még többen kezdték figyelni őket.
- Ez az én órám... - csóválta a fejét a fiú, mire a másik megragadta a csuklóját, amin az ékszer volt, és feltartotta a magasba.
- Ne akard, hogy kimondjam mindenki előtt, Kölyök... - suttogta a férfi a fülébe. - Hogy hogyan jutottál hozzá.
Jimin riadtan húzódott el a másik forró leheletétől. Ez az ember ismerte őt. Nem úgy, mint Chimmy, hanem akként, aki valójában volt. Már a gondolat is megrémítette, főleg, hogy ilyen körülmények között kellett kiderülnie a dolognak.