Serendipity {Vmin}

21. Gukkie

Ajánlott zene: Sufjan Stevens - Mystery of love (link lent!)

- Biztos, jó ötlet ez? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel a nő. - Elvégre még csak háromévesek. Nem kéne egyedül mászkálniuk a városban...
Aggódó tekintetével a férjét kereste a tükrön keresztül, miközben a haját fésülte át újra és újra a sminkasztalnál, mintha az lenyugtathatná az idegeit. Persze, nem tette.
- Nem lesznek egyedül - nevetett a férfihang válaszképp a gardróbból. - Szívem, ez csak egy ovis kirándulás, és amúgy sem a világ másik felére mennek, hanem az állatkertbe. Gyakorlatilag itt lesznek néhány utcányira tőlünk.
Az apuka a nyakkendőjével bajlódva lépett be a szobába, és egy gyors puszit nyomott a felesége fejére.
- Remélem nem baj, hogy egyedül kell elvinned őket. Nem számítottam rá, hogy éppen ma kell majd korábban bemennem az irodába, de hát ez van.
- Azért köszönj el a fiúktól, jó? - állt fel a nő, és segített megkötni a másiknak a  ruhadarabot, miközben az a szemét forgatta.
- Nem fog történni semmi... Mire hazajövök, ők már rég itthon lesznek, és miután egymás szavába vágva elmesélik az összes állatról, hogy hogy néznek ki, kidőlnek majd, ahogy szoktak. Tudod, mint a rongybabák.
Az anyuka egy pillanatra elmosolyodott, aztán visszatért a homlokára a gondterhelt mélyedés. Hirtelen sokkal idősebbnek tűnt így, az egyébként fiatal nő, akinek finom vonásait, és az egyenes, fénylő mélyfekete haját örökölte mindkét kisfia.
- Nekem mégis az a dolgom, hogy aggódjak értük. Nem kéne még ilyen pici gyerekeket kirándulásra vinni. Mi lesz, ha valamelyikük elengedi a másik kezét, és elveszik? És ha kiszalad valamelyik az úttestre? Vagy ha bemásznak valamilyen veszélyes állathoz?
- Ez nem fog megtörténni - csóválta a fejét a férfi. - Lesz velük vagy négy felnőtt, az óvodák tudják, mit csinálnak, az állatokhoz nem lehet bemászni. Minden simán fog menni. Nekem viszont rohannom kell, Édes.

Az apuka az íróasztalon fekvő aktatáskáját megragadva, kisietett a helyiségből, maga mögött hagyva a fújtató feleségét. Gyorsan benyitott a gyerekek szobájába, ahol a sötétkék csillagmintás plafon alatt egy-egy kupac feküdt békésen az ágyakban.
- Papa? - jött a közelebbi kupac felől a kérdés, és a férfi mosolyogva közelebb lépett, hogy egy sietős puszit adhasson a fiának.
- Jók legyetek ma, Gyeomie. Hallgass az óvónénire, és ne hagyd el a hátizsákod, rendben?
- Rendben - motyogta álmosan a kisfiú, és visszahanyatlott az ágyra, amikor az apja kiengedte őt az ölelésből.
A férfi gyorsan a távolabbi halomhoz lépett, ahol a másik fia - aki gyakorlatilag ugyanúgy nézett ki, mint az előző - a hasán fekve aludt. A takarót az éjszaka folyamán lerúghatta magáról, mert az a földön hevert elhanyagoltan, míg a fiú világoskék pizsamája a hátán, és a lábán is felhúzódott.
- Gukkie - tette rá a férfi a kicsi lapockájára a kezét, ami furcsán nagynak tűnt a másik apró teste mellett.
A kisfiú meg se moccant, csak aludt tovább békésen, arca a párnának nyomódva. A szája szabad bejáratként szolgált a bogarak számára, miközben vékony nyálréteg képezett tócsát az alatta lévő anyagon.
- Jungkook - rázta meg a férfi a vállát, de a hároméves erre sem lépett ki az álmok birodalmából.
- Jungkookie tente - röhögött Yugeom a másik ágyról.
Az apuka sóhajtott egyet, mert igazat kellett, hogy adjon a fiának. Jungkookot nem lehetett felkelteni. Hiába néztek ki ugyanúgy a testvérével - még ha kétpetéjű ikrek is voltak -, a személyiségük teljesen különbözött már most is.
- Na jó - adott egy puszit a hollófekete hajra, és lehúzta a fiú pizsama felsőjét a derekára, nehogy megfázzon. - Pápá, bébik.
- Pápá - integetett az ébren lévő kisfiú, és folytatta ő is az alvást.

*

- Innivaló megvan, az uzsonnátok megvan... Teszek be még ragtapaszt is, meg kézfertőtlenítőt, hallod, Jungkookie? Mosd meg a kezed, mielőtt eszel!
A kisfiú egy nagyot bólintott. Ő is tudta, hogy kezet kell mosni evés előtt, köszöni szépen.
- Mr. Tutu megy Gukkie - tartott fel egy plüssvonatot az anyjának.
- Ne, Mr. Tutu maradjon itthon. Ha elveszítenéd, nagyon magányos lenne egyedül az állatkertben.
- Gukkie vigyáz...
- Jungkook, ne veszekedj! - emelte fel a hangját az anyuka. Nem volt elég stressz neki, hogy az ő felügyelete nélkül mentek el a kisfiai, még akkor ez is...
Eközben Yugeom a cipőjét próbálta bekötni, de minden alkalommal túl laza lett a masni, amikor meghúzta azt, és újra meg újra frusztrált morgással bogozta ki a fűzőket. A nő lehajolt, hogy segítsen neki.