Serendipity {Vmin}

30. Az összetört

Ajánlott zene: Pixies - Where is my mind - instrumental (link lent!)

Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas tartalom!

Nem telt bele egy percbe sem, és Hoseok ott találta magát a hatalmas ház, gyönyörű konyhájának kisasztalánál. A magasabb, barna hajú férfi lenyomta őt az egyik székre, amit ő most boldogan fogadott. Csupán néhány percig állva maradnia is egész napos munkának tűnt; nem is beszélve arról, hogy a fél arca zsibbadni kezdett, miután az alacsonyabb, kissé zombiszerű fiú - aki ezek szerint Jimin bátyja volt - bepancsolt neki egyet, ő pedig a sérült kezei miatt nem volt képes védekezni.

- Nem hasonlítotok - csúszott ki a száján a mondat, ahogy a fehér hajú helyet foglalt vele szemben. A fiú egy pillanatra megállt a mozdulat közepén, aztán bizalmatlanul bólintott egyet.
- Tessék. - A másik elé rakott egy konyharuhába csavart mileritzöldséget. - Mondj el mindent, amit tudsz.
Hoseok vett egy mély levegőt, majd kifújta azt. Nehéz volt a fontos információkat összegyűjteni a fejében, miközben több, mint egy napja le sem hunyta a szemét; és már így is annyi minden történt körülötte, hogy az események nekiálltak egy véget nem érő hullámvasúttá összeolvadni az elméjében, amitől kissé émelyegni kezdett. Végül összeszedte magát, és - próbálva félretenni a személyes undorát - a fagyott zöldséget bámulva, beszélni kezdett.
- A Telep a maffia székhelye. Egy többemeletes ház, ami a külváros egyik eldugottabb részében van, szinte csak gyárak veszik körül, de kocsival alig fél óra az út innen. Kívülről egy lepukkant irodaépületnek tűnik, és ha az ember bemegy, gyakorlatilag nem is talál mást, csak iratokkal foglalkozó embereket, még ha azok az iratok a Telepről szólnak is, és...
- Várj egy kicsit - emelte fel a kezét a magasabb férfi. - Fél óra? Most hülyéskedsz?
Hoseok összeráncolta a homlokát. Miért hülyéskedett volna?
- Azt akarod mondani, hogy... - szólalt meg ezúttal a másik, akit a többiek Yoongiként emlegettek még a parkolóban. -Hogy az öcsém fél órára sem volt innen az egész tizenhárom év alatt...?
Oh. A fiú olyan arccal nézett rá, mint aki mindjárt kidobja a taccsot. Hoseok megköszörülte a torkát, és végre óvatosan a kezébe vette az elé tett csomagot. Egy pillanatnyi gondolkodás után azonban nem a bizsergő arcára helyezte azt, hanem a törött ujjaira, és óvatosan felnézett a többiekre.
- Mi a baj a kezeddel?
Hoseok ignorálta a kérdést.
- Nem találhattátok meg őt. A Telep alagsorában élnek a gyerekek, és addig ki sem engedik őket onnan, amíg meg nem nőnek annyira, hogy korábbról ne legyenek felismerhetőek. Akkor is, leginkább az arcukat eltakarva járnak, és igyekeznek elkerülni a korábbi környéküket. Persze ez nem igaz Jiminre, hiszen ő nem tudta, honnan jött, de a városnak ez a fele egyébként sem hozzánk tartozik. Aki ide beteszi a lábát, az szabad préda.
- Hogy érted azt, hogy nem hozzátok tartozik? - vágott közbe az idősebbik.
- Nos, Szöulban két nagyobb gengszterhálózat létezik, akik olyan fajta "fegyverszünetben" állnak egymással, mint a két Korea, de nem látom be, hogy ez hol segíthetne nekünk, mert...
- Ne, ne, folytasd! Talán mégis. Most bármi jól jön, mert egyelőre közel reménytelen vagyok az ügyben.
- Oké, szóval, a Telep inkább amolyan "szedett-vedett" banda, ami az összegyűjtött, és már felnőtt gyerekekből, megzsarolt vagy eladósodott felnőttekből áll; meg főmuftikból, akik csak gyűjteni akarják a pénzt bármi áron, de a saját gyerekeiket külföldre küldik tanulni. A másik hálózat inkább elitekből áll, akik maguk választották ezt az életet, de mára már kiöregedtek, és a mostani generáció a gyerekeikből és rokonaikból áll. Ők inkább csak illegális bárokat tartanak fent; szerződtetett örömlányokból, és persze a szerencsejátékból jön össze nekik egy rakás bevétel. Ha jól tudom, valódi befektetők is, mindenféle átverés nélkül, és hiába köztudott, hogy mivel keresik a vagyonuk nagy részét, elkapni a rendőrség nem tudja őket, ahhoz túl befolyásosak; de igazából nem is fő céljuk, mivel... Sok vizet nem zavarnak? A Telep nyilván több gondot okoz a verőlegényekkel és az illegális szervkereskedelemmel, bár ezek inkább a mellékágak. Csak azt akarom mondani, hogy míg a másik helyen megoldják emberségesen a dolgot, nálunk ha nem tetszik a szemed állása a vezetőségnek, elásnak. - Ha már belejött, Hoseok nem tudott leállni a beszéddel. Talán azért sem, mert egy terv kezdett el formálódni a fejében.
- Valószínűleg nagy őrültségnek fog hangzani, amit most mondani készülök, de... Lehet, hogy beszélnünk kéne velük. Talán nem akarják majd megtörni a többé-kevésbé békés hangulatot, de tudom, hogy régóta útban van nekik a Telep.
- Mi a helyzet a rendőrséggel? - ráncolta a homlokát a barna hajú. - Nem kéne inkább hozzájuk fordulnunk?
A törött ujjú fiú megcsóválta a fejét.
- Túl sok ott a besúgó, sosem lehetett rájuk számítani. Talán... Talán, ha egy felsőbb vezetőt el lehetne érni, de abban sem vagyok biztos. Mindenesetre, a másik banda nem elég erős ahhoz, hogy csak úgy lerohanják a Telepet. Egyedül nem. Az is igaz viszont, hogy magában az épületben, egyszerre nincsenek olyan sokan, hogy ne lehessen valahogy kihozni Jimint. A kérdés csak az, miért segítenének nekünk. Azzal csak elindítanák a háborút, nekik Jimin nem jelent semmit.
- Oké, ezzel így nem fogunk semmire sem menni - túrt bele a tincseibe a fehér hajú.
- Nem, Yoongi, figyelj, máris tudunk egy csomó mindent. Azt mondtad, először megvizsgálják a szert, mielőtt bármit is tennének? - intézte a másik a kérdést immár Hoseokhoz, mire az bólintott.
A férfi felemelte az asztalra kirakott telefonját.
- Áh, Joon-ah, mennyi időbe telhet megmondani az Arcanumról, hogy igazi-e?
A vonal másik végéről hosszas duruzsolás hallatszott, majd a hívó csalódottan letette a mobilját.
- Hát, nincs sok időnk - vágott egy elégedetlen grimaszt. - Ha szakszerűen járnak el, talán négy, esetleg öt óránk van... Ha nem, egy-kettővel kevesebb. Ez gyakorlatilag egy ismeretlen kémiai vegyület, így nem tudják csupán mikroszkóp alá betolni egy tárgylemezen, és máris megmondani, hogy mi az. A hamis szerekkel pedig meg sem fognak próbálkozni, hiába rakott bele Chim... Jimin narancslét. De mivel ők is tudják, milyen fontos dologról van szó, ezért feltételezhetjük, hogy mégis a hosszabb módszert választják, ugye?
Hoseok ismét bólintott, magában megkérdőjelezve, hogy a narancslé dolog csak példa volt-e, vagy Jimin valóban ennyire vakmerő volt.
- Elég alaposak az ilyen dolgokban, egy-két óra már nem számít nekik, miközben másfél évtizede erre vártak.
A férfi vett egy nagy levegőt, és egy pillanatra lehunyta a szemét, aztán felkapta a mobilját.
- Hogy tudnánk elérni a másik csapatot?
- Néhány bárt ismerek, de ott főleg dolgozók vannak. Mindenesetre a mostani vezető neve Kim Jongin, ha ez számít valamit.
- Meglátjuk... - A barna hajú a füléhez emelte a telefont. - Haneul-ssi, Kim Seokjin vagyok. Nem, vele minden rendben, egy hivatalos ügyben keresem, de a részleteket szeretném személyesen megbeszélni. Tudom, hogy gyakorlatilag hajnal van, de ez vészhelyzet. Persze, házhoz is tudok menni... Rendben, köszönöm.
Hoseok végre megtudta a másik fiú nevét is.
- Kivel beszéltél? - Nem bírta megállni, hogy ne tegye fel a kérdést.
- Szerencsére a feleségem nagybátyja a szöuli rendőrfőkapitány. Így ő egész biztosan megbízható, és tudja, mit kell majd tennünk. Vagy legalábbis adhat valamilyen tanácsot. Oké, három perc, és indulunk, de előtte még fel kell öltöznünk.
Yoongi és Seokjin felkeltek az asztaltól, majd eltűntek a házban. Hoseoknak végre volt egy nyugodt pillanata, amikor hátradőlhetett a székén, és lehunyhatta a szemét. Az arca zsibbadt, a bal keze használhatatlan volt, a fejébe időnként tompa fájdalom nyilallt, de a fiú elszánt volt, hogy megmentse Jimint. Valahogy Jungkookkal is kijutottak, pedig az ő helyzetük is éppen elég reménytelennek tűnt.