Serendipity {Vmin}

38. Testvérek

Ajánlott zene: Birdy - 1901 és Sigma - Find me ft. Birdy (link lent!)

Yoongi a körmét rágva állt Jimin kórterme előtt. A lábai lassan érzéketlenné váltak az órák óta tartó mozdulatlanságtól, de ez zavarta őt a legkevésbé. Le is ülhetett volna, a folyosón elhagyatva álltak a szabad széksorok egy ilyen késői órában. Mégsem tette. Szinte jólesett neki, hogy legalább ennyivel büntethette magát egy kicsit.

- Az éjszakás nővér még a végén azt fogja hinni, hogy szellem kísért a kórházban - állt meg mellette Namjoon civil ruhában, és a vállára tette a kezét.
- Be kéne menned hozzá.
- Tudom - sóhajtotta Yoongi lehajtott fejjel. - Csak bátorságot gyűjtök. Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz majd. Fogalmam sincs, mit mondjak neki.
Az orvos ujjai szorosabbra fonódtak körülötte.
- Nos, az igazsággal nem lőhetsz nagyon mellé.
- Gyűlölni fog engem - rázta meg  a fejét a zeneszerző.
- Nem fog. Eddig is szeretett. Ezután is fog. Csak magyarázd meg a dolgokat.
- Nem tudom... - Yoongi a cipője orrával az egyik csempe sarkát rugdosta. - De mindenképpen meg kell tennem, nem? Akkor jobb hamar túlesni rajta.
Namjoon bólogatva engedte el őt.
- Sok sikert.
- Köszi, Hyung - csúszott ki újra a száján a furcsa megszólítás, amit olyan ritkán használt.
- Szerintem nagyon bátor dolog tőled, hogy kezdeményezel, és tisztázni akarsz mindent. Biztos Jimin is értékelni fogja.
Az alacsonyabbik arca grimaszba rándult, és zavartan végigtúrta a tincseit.
- Nos, elvégre... Én vagyok az idősebb. Ő pedig a kistestvér, úgyhogy ideje felnőnöm. Ha csak fele olyan jó bátyja lehetek majd, mint amilyen te vagy Seokjin vagytok Taehyungnak, már boldog leszek.
- Leszel te még jobb is, ne aggódj.
Yoongi elröhögte magát.
- Na jó - vett egy mély levegőt, és az ajtóhoz lépett. - Ha nem jön be, max elásom magam. Óvatosan megfogta a kilincset, és lenyomta a hideg fémet a verejtéktől nedves tenyerével.

Odabent Taehyung nevetett visszafogottan a száját eltakarva. Ami egyből feltűnt neki, az az volt, hogy a fiú és Jimin nem fogták egymás kezét, habár a Kim testvér, míg a másik aludt, egyetlen pillanatra sem volt hajlandó elengedni őt.

- Oh, Hyung - nézett fel Taehyung meglepődve, de Yoongi tekintete egyből továbbsiklott a testvérére. Jimin ijedt szemekkel nézett rá, aztán rögtön el is kapta a pillantását, amikor meglátta, hogy a másik figyeli őt.
- Tae, magunkra hagynál minket egy kicsit? - kérdezte szinte suttogva a zeneszerző.
- Persze - bólintott egy megértő grimasszal a tini, és egy gyors mosolyt villantva Jimin felé, kiment a szobából. 

Yoongi az ágyhoz sétált.
- Leülhetek? - kérdezte a matracra mutatva. Valahogy úgy érezte, ha az egyik székre ülne, túl személytelen lenne a beszélgetésük.
A testvére beleegyezően felemelte egy kicsit a takaróját, de nem nézett rá.
A zongorista óvatosan helyet foglalt, és az ölébe fektetett, összekulcsolt kezeit bámulta.
Csend telepedett közéjük. 

Az idősebb a száját harapdálva próbálta szólásra bírni magát. Minden másodperccel kínosabb lett a helyzet, és Yoongi lassan kezdte megbánni, hogy egyáltalán bemerészkedett a testvére kórtermébe.
- Sajnálom - bukott ki Jiminből. - Nem kellett volna ellopnom a...
- Ne! Kérlek! - vágott közbe a zeneszerző, és még a kezét is felemelte, hogy leállítsa a fiút. - Nem kell... Nem kell semmi miatt bocsánatot kérned. Az egyetlen, aki itt bocsánatkéréssel tartozik, az én vagyok.

Yoongi vett egy mély levegőt, hogy összeszedhesse a gondolatait, miközben a hüvelykujja körmét kezdte kapirgálni.
- Nem kellett volna úgy reagálnom, ahogy. Én csak... Csalódott voltam. Nem mentségeket akarok keresni a viselkedésemre, csak szeretném megmagyarázni az én szemszögemből a dolgokat.
Az idősebb előregörnyedt vállakkal fogott bele a mondandójába.
- Amióta csak anya és apa meghaltak, sosem voltam képes senkiben megbízni, vagy bárkit közel engedni magamhoz. Úgy éreztem, a végén mindenki elhagyna vagy csalódnék benne. Én pedig nem akartam többé ennek kitenni magam. Embereket megszeretni, és aztán elveszíteni őket. Túl régóta éltem így, de aztán jöttél te, és nem tudtalak nem kedvelni. Valahogy áttörted a magam köré épített falaimat, és aztán... Aztán egyszer csak ott álltunk a szobában, és te előhúztad a kémcsöveket, és csak nem tudtam, mit érezzek. Csalódtam, mert pont az történt, amire számítottam. Valakit megszerettem, és az cserbenhagyott.