Serendipity {Vmin}

35. Az alvó és az ébredő

Ajánlott zene: Sia - Big girls cry (link lent!)

Hoseok meglepődve pillantott fel az előtte lefékező autóra.
Körülnézett. Rajta kívül senki más nem várakozott már a megállóban egy ideje, ő pedig az üléseken éppen csak el tudott terülni, máris megzavarták.
A kocsi ajtaja kinyílt, és a másik oldalon egy férfi szállt ki a járműből. Hogy is nem ismerte fel rögtön?
- Már mindenhol kerestelek! Sajnálom, nem tudtam, mikor fogsz végezni, én csak úgy találomra időben elindultam a kórházból.
A fiú álmosan pislogott Seokjin alakjára. Nem értette, hogy mit keresett ott a férfi.
- Szállj be! - mosolygott az.
Hoseok nem gondolkozott, csak felállt a helyéről, és közelebb sétált a másikhoz, aki időközben kinyitotta neki az ajtót.
- Eláztam... - motyogta zavartan, ahogy lenézett a drága üléshuzatra.
- Most már én is - nevetett fel a férfi. - Ne törődj vele.
Hoseok beszállt az anyósülésre, Seokjin pedig visszakocogott a saját oldalára. A fiú nem kérdezte, hová mennek, nem is érdekelte igazán. A kocsi meleg volt, tiszta, csendes, ennél többet nem is kérhetett volna jelen pillanatban. A férfi ezúttal lassan vezetett az éjszakai, szinte üres utakon.
- Minden rendben? Jól ment?
Hoseok bólintott, és a háttámlának dőlt. Nem akart róla beszélni. Mindenkit az érdekelt, hogy hány gengsztert tudtak elítélni, hogy felszámolhatták a maffiatelepet. Az, hogy neki az egész életében történt szörnyűségeket fel kellett idéznie, már nem számított.
- Van... Van valami, akármi, amit tehetek érted? - kérdezte az idősebbik.
A fiú felnézett rá. Nem akart semmit kérni másoktól, de mégis. A férfinak nem volt kötelessége eljönni érte, nem tartozott neki semmivel, és most, hogy Jimint kijuttatták a Telepről, már szüksége sem lett volna rá. És mégis eljött érte. Talán... Talán most az egyszer, egy egészen kicsit lehetett önző, nem? Már a gondolatra is zavarba jött, hogy ilyet kellett kérnie. Hány éves volt, három? Érezte, hogy az arca felmelegszik, mégis kipréselte a szavakat.
- H-ha ez nem túl sok... Kaphatnék valami ennivalót?
Egy másodpercnyi néma csend követte a kérdését, aztán Seokjin tövig nyomta a féket egy piros lámpa előtt. Hoseok feje a háttámlába ütődött, ahogy egy hangos csikorgás kíséretében megálltak.
- Mikor ettél utoljára?! - szegezte hozzá a kérdést a férfi olyan hangsúllyal, hogy a fiú szinte úgy érezte, bocsánatot kellene kérnie, amiért nem jutott ennivalóhoz. De mikor is csúszott le legutóbb falat a torkán? Az előző estén zárták ketrecbe, így egy teljes nap már biztosan eltelt, korábban pedig rémlett neki valami egy szelet száraz kenyérről, de még ebben sem lehetett biztos.
Csak megvonta a vállát.
Seokjin megfeszítette az állkapcsát, aztán a gázra lépett, és egy hajtűkanyarral elindult az ellenkező irányba. Lehet, hogy mégis elnézést kellett volna kérnie? Hoseok kinézett az elsuhanó városra.
A kinti emberek furcsák voltak.

*

- Hol vagyunk? - kérdezte, amikor egy sötét épület előtt parkoltak le.
- Egy étteremben - szállt ki a férfi a kocsiból, ő pedig követte a példáját.
- De zárva van...
- Nem, ha te vagy a tulaj... - Seokjin előhúzott a zsebéből egy kulcscsomót. - Na gyere.
A felkapcsolódó villanyok világossággal töltötték meg az előkelő helyet. Makulátlan tisztaság, dísztéglákkal kirakott falak, hatalmas csillár... Az a fajta hely volt ez, ahol a pult felett fejjel lefelé lógtak a borospoharak, az a fajta hely, ahová Jung Hoseok nem volt való. A fiú rosszul érezte magát, amiért a sáros elnyűtt tornacipőjével rálépett a szó szerint csillogó csempékre. Megállt a bejáratnál.
- Mit szeretnél enni? Mondhatsz bármit. És többfélét is. Mi a gond? - fordult hátra az idősebb.
Hoseok összeszorította a száját. Azt szerette volna mondani, hogy egy szendvics is mennyein hangzott, de nem akarta megbántani a másikat. Nem ismert ételeket, legalábbis nem egy ilyen hely ételeit.
- Bármi jó lesz - felelte végül.
- Oké - mosolygott rá a férfi. Legalább most nem mondott semmi rosszat. - Mosdó a folyosó végén, ha fel szeretnél frissülni, míg főzök.
Hoseok bólintott, és néhány másodperc kínos egy helyben állás után, valóban kiment a mellékhelyiségbe.