Serendipity {Vmin}

27. Az elítélt

Ajánlott zene: Game of thrones -Light of the Seven - piano version (link lent!)

Mindenki némán várta, hogy a szétázott fiú végre megszólaljon.
Mire Jimin belépett a szobába, a többiek már mind odabent voltak. Seokjin az egyik sarokban ült, a helyiség íróasztala mögött. Ez volt az ő megszokott helye, mikor egyszerre akart dolgozni, és a többiekkel lenni. Namjoon és Taehyung egymás mellett ültek az egyik kanapén, a másikat üresen hagyták - talán Jimin részére -, de a fiú, ahogy lehajtott fejjel becsukta maga mögött az ajtót, egyszerűen a falnak dőlt, és ott is maradt.

A tini megtörölte az orra hegyét, szipogott egyet, és kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de cserbenhagyták őt a szavak. Mégis hogy kellett volna felvezetnie ezt az egészet?
Az idő azonban sürgette, és a fiú egy mély levegőt véve, kicipzározta a táskáját, és amennyire óvatosan csak a reszkető ujjaival tudta, előhalászta a narancssárga folyadékkal teli üvegcsét.

A szobában megfagyott a levegő.
A többiek nagyra nyílt szemmel, megdermedve bámulták a kémcsövet.
- Ez... - Seokjin láthatóan nem talált szavakat, helyette csak felpattant a székéből, de nem lépett arrébb az íróasztalától.
- De hogy? És miért? A-a titkos részlegre nem lehet bejutni.
Jimin óvatosan elmosolyodott, felvéve az álcáját. Esővíztől cuppogó cipővel lépkedett a férfi elé, és az asztalára helyezte az üveget, majd a táskába nyúlva, a másik valódi felfedezést is az előző mellé helyezte.
- Chimmy...

- Sajnálom - vágott közbe a fiú a másikra felnézve, majd szembefordult a többiekkel. - Egy ideig azt hittem, hogy úgy cselekszem helyesen, ha ezeket elviszem azoknak, akik szeretnék.
- Oké, semmit nem értek - tette keresztbe maga előtt a karját Namjoon, és összeráncolt szemöldökkel dőlt előre a kanapén. - Ez itt tényleg az, amire gondolunk?
Jimin biccentett.
- Visszatértek az emlékeim, Hyung... - suttogta elhaló hangon, mire újabb kínos csend telepedett a helyiségre, és Jimin úgyis látta Taehyung hitetlenkedő, tányérméretűre nyílt szemeit, hogy nem mert konkrétan ránézni a fiúra.

- Én...
Mondd el nekik, hadd lássák a szörnyeteget, ami valójában vagy.
- Én azt hiszem, azok közül jöttem, akik megölték a szüleiteket. - Már nem bírta megállni, hogy a könnyei ne szökjenek meg a szeméből. A szüleinket.
A többiek csendben voltak. Talán túlságosan is csendben.
- Én ezt nem értem - suttogta Seokjin néhány hosszúra nyúlt másodperc után.

Jimin vett egy mély levegőt. Nem tudta, hol is kezdje, és hogyan fejezze be a történetét, vagy hogy mennyit mondjon el belőle, úgyhogy csak hagyta, hogy folyjanak belőle a szavak.
- Egy gengsztanyán nőttem fel, akik gyerekeket gyűjtenek, hogy legyen utánpótlás, és hogy az utcára küldjék őket lopni és koldulni.
A fiú térde megremegett a gondolatra, hogy ezek a mondatok valóban elhagyták a száját. A Telepről tilos volt beszélni, és bár senki nem tudhatta meg, hogy éppen mit tesz, mégis olyan érzése volt, mintha akármelyik pillanatban előugorhatna valamelyik felnőtt, hogy golyót repítsen a fejébe a folytatás előtt.

- Amióta az eszemet tudom, ezt csinálom. Dolgokat lopok, drogot árulok, és megteszek mindent, amit kérnek. És mikor megtudták, hogy itt vagyok, azt mondták, lopjam el ezeket - fogta rövidre a történetet. Már csak néhány perce volt, hogy visszainduljon a taxihoz.
- De mégis, hogy tehetted ezt?! - csapott az asztalra a legidősebb fiú, mire Jimin összerezzent , és tett egy hátráló lépést az ajtó irányába.
- Így van, azok után, hogy mindent elmondtam neked... - Namjoon is felállt a helyéről.. - Azt hittem, megértetted, milyen fontos számunkra ez az egész. Azt hittem, sikerült felfognod, hogy ezekért az üvegekért nekünk a szüleink meghaltak. Te pedig odaadnád nekik szabad akaratodból, mert... Mert azt mondták? Egyáltalán... Hogy jutottál be a laborba? A zárakat nem lehet meghekkelni.
- Mindent meg lehet hekkelni, Hyung - vágta rá a fiú. Minél határozottabb volt egy hazugság, annál valóságosabbnak tűnt, Jiminnek ez volt a specialitása. Nos, legalábbis jobb napjain.
Namjoon felhúzta a szemöldökét.