Serendipity {Vmin}

9. Változások

Ajánlott zene: Cheese in the trap OST - Maybe I like you (link lent!)

Egy hónapja élt a Kim testvéreknél, és Jimin végre kezdte otthon érezni magát. Lassan megismerte a ház nagy részét, az indokolatlanul sok szobát, lassan hozzászokott a hatalmas belső terekhez. Végre kényelmesen tudott aludni az ágyában. Kialakult egy napi rutinja, még ha iskolába nem is tudott járni. Namjoon leült vele egyszer, hogy kikérdezze néhány tantárgyból, de a végén arra jutottak, hogy a fiú vagy elvesztette a tárgyi tudását az emlékeivel együtt, vagy még az általános iskolát sem járta ki. Jimin nem győzött pirulni a kérdéseket hallgatva, amiket az orvos feltett neki. Világháborúk, évszámok, matematikai formulák, angol kifejezések, nyelvtani kérdések... A fiú az olvasáson kívül egyedül az alapvető számításokat ismerte, ami talán egy másik otthonban kevésbé lett volna kínos, négy fiatal zsenivel egy lakásban azonban nem kicsit volt kényelmetlen érzés.

Jimin halk kopogásra ébredt. A sárga takarója alatt óvatosan oldalra fordult, arra gondolva, hogy talán csak álmodta az egészet. Néhány másodpercig bámulta a barna faajtót, de nem történt semmi. Már éppen sikerült volna meggyőznie magát, hogy csak a képzelete játszott vele, amikor a kilincs lenyomódott, és Taehyung kukucskált be az ajtófélfa és az ajtó közti vékony résen, mint egy kisgyerek, akit valami rosszaságon kaptak.
- Felébresztettelek? - kérdezte a fiú vékony hangon.
Jimin az órára pillantott.
- Hajnali háromkor általában aludni szoktam - felelte rekedten.
Tae elmosolyodott, és becsusszant a szobába, maga után húzva az egyik barna beagle plüssét. A fiú kérés nélkül a másik ágyához sétált, és a szabad oldalon bebújt a takaró alá, hogy aztán kúszó mozgással Jiminhez közelebb kerüljön, és a másik felkarjába fúrhassa az orrát.
- Nem láttalak plüssállatokkal mászkálni még. Hány éves is vagy? - kérdezte Jimin a csukott szemű barátjától, akinek a hideg orrhegye érintésétől megborzongott egy pillanatra.
- Rosszat álmodtam - nyöszörögte a tini.
- Oh.
A szőke hajú egy pillanatig habozott, aztán megsimogatta a másik barna tincseit. Ő maga még csak gondolni sem szeretett a saját álmaira. Mind hideg volt és sötét, legtöbbször büdös is, miközben semmi konkrétum nem maradt meg belőlük, csak az érzés, ami miatt reggelente néhány percig újra és újra hozzá kellett szoknia a valójában meleg, világoskék és sárga színekkel kidekorált szobájához, és a Yankee gyertyából megmaradt virágillathoz, amit Taehyung minden este meggyújtott neki, ő pedig minden éjjel elfújt, amikor lefeküdt.
- Akarsz róla beszélni?
Taehyung először óvatosan megcsóválta a fejét, aztán átvetette a karját a másik mellkasán, és mégis mesélni kezdett.
- Akkor játszódott, amikor elütöttelek. Ami önmagában is elég rossz volt, de aztán ott voltak a szüleim, és ők is a hóban feküdtek, aztán megláttam, hogy Seokjin hyung is és Namjoonie... És akkor tudtam, hogy örökre egyedül leszek. És csak leültem a hóba én is, hogy sírjak, mert nem volt senki a közelben, és nem volt nálam telefon sem, és az egyetlen, amit láttam, az hó volt és vér.
Jimin óvatosan átölelte a másikat. Hirtelen örülni kezdett, hogy ő nem emlékszik semmire az álmaiból.
- De hé, valójában mindenki rendben van... - Kivéve a szüleit.
- Tudom - motyogta Tae. - Csak nem akartam egyedül lenni.
- Nem lenne jobb, hogyha valamelyik tesódhoz mennél át? - A fiú nem értette, miért hozzá jött egyáltalán a másik, hogyha olyan álma volt, amiben a többiek is szerepeltek.
- Ne dobj ki...
- Nem azért - röhögött fel Jimin. - Csak ők fontosabbak neked, mint én.
- De te is fontos vagy  - mosolygott fel rá a tini. - És a többieket valójában sosem láttam véresen kiterülve az utcán. Plusz, Joonie hyung korán kel, olyan Isten pedig nincs, hogy befeküdjek Jinnie hyung és Jisoo noona közé.
- Igaz - röhögött fel a másik, kellemesen bizsergetve az érzéstől, hogy fontos volt Taehyungnak.
Néhány percig hagyták, hogy komfortos csend telepedjen közéjük, miközben egyikük sem mozdult meg, hogy megtörje az egymáson átvetett karjaik által kialakult korábbi ölelést.
Jiminnek minden helyen felforrósodott a bőre, ahol a másikkal érintkezett. A hideg lábujjaik időnként akaratlanul is egymásnak ütköztek, miközben próbálták apró fészkelődésekkel kényelembe helyezni magukat. Jimin kuncogni kezdett, amikor végül Taehyung megtörte a meghitt jelenetet csak azért, hogy kettejük hasa közé tehesse a plüssöt, és aztán összenyomja azt, ahogy újra a másik fiúra csimpaszkodott.
- Nyughass - próbálta mosolyogva leállítani a fiút. Elvégre hajnali három óra volt.
Taehyung még mocorgott pár másodpercig, aztán végre  megnyugodott, amikor Jimin mellkasára hajtotta a fejét. Jimin a plafont bámulta, miközben ritmusosan fúrta át az ujjaival újra és újra a másik barna tincseit.  Taehyung ölelése meleg volt és puha, a hajából áradó kókuszos sampon illata kellemesen ködössé tette Jimin gondolatait, miközben a halvány fényben a másik barna felsőrésze alól kikandikáló anyajegyeket nézte, amiket Tae az elefántja szemeiként mutatott be, amikor még a kórházban voltak. Ahogy telt az idő a Kim házban, Jimin egyre inkább kezdett észrevenni olyan dolgokat Taehyungon, amiket korábban nem. A fiú hosszú szempilláit, amik lepkeszárnyakként csukódtak be, és nyíltak ki lassan újra, valahányszor a tini álmosan pislogott. A bőrét, aminek így a tél közepén is egészséges színe volt (egy másik lakóéval ellentétben), a hosszú, férfias ujjait, a tökéletesen egyforma körmeit. A haját, ami néhány helyen szúrós volt és rövid, máshol lágy és puha tincsekben lógott a fiú szemébe. Jimin még a másik anyajegyeinek a helyét is megjegyezte, nem beszélve arról, hogy Taehyungot még a kamaszkori pattanásai sem tudtak elcsúfítani. És persze mindez teljesen nevetséges volt. Meg lehetetlen. És felesleges. Mert Jimin nem kedvelhette úgy Taehyungot. Hiszen mindketten fiúk voltak, és még ha ez nem is okozott volna neki, vagy éppen a másiknak problémát, még mindig ott volt Tae családja. Ahol Jin házas volt, házas egy nővel, ahol Namjoon előszeretettel beszélt nekik néhány kivételesen szép ápolónőről. Még ha Taehyungnak nem is lett volna gondja Jimin érzéseivel, még ha viszonozta volna is őket, akkor sem engedhette meg magának a fiú, hogy a másik miatta legyen...Más. Nem normális. Jiminnek talán nem voltak emlékei, de hülye sem volt, Koreában mindig is elvetették az egyneműek közötti kapcsolatot. Kényes téma volt, és hamisan mindenkit inkább heteroszexuálisként kezeltek, miközben mindenki hagyta is magát a sztereotípiába beépülni. A fiú kedvelte a Kim családot, tényleg kedvelte, és nem gondolta, hogy a testvérek kiutálnák őt, még ha meleg is lenne, de az teljesen más volt, hogyha az öccsükről volt szó. Hiszen ha más nem, mások véleménye miatt akkor sem akarták volna, hogy Taehyungról bármi kiderüljön. Már ha volt minek kiderülnie. Hiszen Jimin még magában sem volt biztos. Talán csak mert nem találkozott lányokkal. Az egyetlen, akivel együtt is élt, pedig házas volt. Házas, és nem az ő korosztálya. Jisoo felnőtt nő volt, és bár feltűnően szép, nem valaki olyan, akit megnézett volna az utcán. És különben is, egyszerűen Taeyung volt az, akivel a legtöbbet együtt volt. Szinte lehetetlen lett volna nem megszeretnie őt. Talán így fogadták be mások is a barátaikat, talán a legjobb barátja volt, és hamisan gondolta valami többnek a saját részéről.