Serendipity {Vmin}

32. A mentőakció - 2. rész

Ajánlott zene: Sia - Fire meet gasoline (link lent!)

Yoongi egy pillanatra megtorpant, ahogy az egyik épületen kívül maradt rendőr megindult felé. Szerencséjére azonban, Hoseok rögtön a sarkában termett, és felemelte a fegyverét. A felügyelő meghátrált.
- Idióták, ha oda bemennek - szólt utánuk, de a két fiú nem reagált a figyelmeztetésre. Tudták, hogy úgysem lenne képes lelőni őket a férfi, elvégre egy oldalon álltak, ők kérték a segítséget. 

- Erre - indult el a folyosón a fekete hajú, Yoongi pedig loholva követte őt. Évek óta nem futott már, idegen érzés volt a szúró tüdejét mozgásra bírni, ami a félelemtől így is elég tompa volt. Köhögve állt le, amikor a leghátsó ajtóhoz értek. Az is csodaszámba ment, hogy eddig nem találkoztak emberekkel, valószínűleg a földszintről mindenki kijutott már. A pincében azonban más volt a helyzet. A helyből enyhe porfelhő szállt kifelé, és dulakodás hangja hallatszott.

- Gyere mögém - állt elé Hoseok, és kezdett lefelé lépkedni a fokokon minél kevesebb zajt csapva.

Az alagsorban finoman szólva is káoszhelyzet állt fenn. Egyenruhás és szájmaszkos férfiak verekedtek a vélhetően telepi emberekkel jobbra-balra, időnként lövések hangzottak el, amelyek mindenkit ugrásra késztettek. A legfeltűnőbb mégsem ez volt, hanem a gyerekek látványa. Egészen azoktól a kicsiktől, akiket még mászókára sem lenne szabad egyedül felengedni, a nagyobbakig, akik már Yoongi magasságát is elérték - mindenhol ott voltak. Falakhoz lapulva, egy kisasztal alá bújva, a földön takarva a fejüket. A terem legtávolabbi sarkában többen is összegömbölyödve ültek, előttük egy koszos, szőke hajú lány egy partvist szorongatott a kezében, aminek a nyelét beledöfte az első közeledő ember gyomrába, aki összegörnyedt fájdalmában.

- Hol van Jimin? - A zeneszerző hiába jártatta a szemét, sehol sem látta az ismerős szőke tincseket.
Hoseok hátrafordult, és a jó mutatóujját a szájához érintette, majd az egyik fal felé emelte azt.
Yoongi bólintott, és ketten együtt elindultak. Egy bőrdzsekis alak elindult ugyan feléjük, de amikor a fekete hajú fegyverével találta szemben magát, csak megvonta a vállát. Talán ezt érthette Hoseok azalatt, hogy szinte senki nem önszántából volt a Telep része.

A vasajtó csukva volt ugyan, de a zárak mind nyitva álltak. Nem jutottak volna még be oda? Ez hogy történhetett? Ugyanakkor... Mindenki el volt foglalva azzal, hogy az itteni embereken átverekedjék magukat először. A telepiek, úgy tűnt, túlerőben voltak velük szemben.
Hoseok feltépte a vasajtót, és még mielőtt Yoongi egyáltalán egy pillantást vethetett volna a benti helyzetre, a fiú néhány lépést tett előre, a két kezébe fogta a pisztolyt, és meghúzta a ravaszt.
A zeneszerzőt egy percre megsüketítette az éles zaj. A fülét mintha vattapamaccsal tömték volna be, nem hallotta, csak látta a maga előtti jelenetet. Egy kopasz, összeesett férfi feküdt elterülve a padlón, amin körülötte máris elkezdett egy kisebb vértócsa kialakulni. Yoongi ijedten nézte az elé táruló látványt, amíg meg nem pillantott valamit, amitől a szíve kihagyott pár ütemet. Jimin.

A fiú vérben úszva feküdt, annyi vérben, hogy Yoongi azt is hihette volna, hogy a másik halott, ha nem látta volna tisztán a fiatalabbik mellkasának vészesen gyors mozgását. Egy pillanatra lefagyott. Hoseok is hasonló állapotban lehetett, mert az oldalról érkező támadás váratlanul érte. Egy - a halotthoz hasonló fizimiskájú - férfi ráugrott, és kiesett a kezéből a fegyver. A kopasz nem habozott, és a fiú fejét a falba verte, amitől az rongybabaként csuklott össze.
Yoongi gyorsan felmérte a helyzetét. Egyedül maradt a szobában három másik fegyveres férfival, és az ő pisztolyuk most valahol Hoseok és a padló között pihent. Gyakorlatilag reménytelen volt a helyzete. A másodperc töredéke alatt több terv is átfutott a fején, de nem volt elég ideje segítséget kérni, sem a fiú alól kihalászni a fegyvert. Arról nem is beszélve, hogy nem tudta volna használni.
Min Yoongi tehetetlenül nézte, ahogy Hoseok támadója most felé vette az irányt.  A hallása már éppen visszatért a régi állapotába, amikor újabb durranás késztette ugrásra őt, és a férfi elterült a lábai előtt.
A fiú nagyra nyílt szemekkel nézett fel a szobában lévő másik két emberre. A fiatal, fekete hajú férfi feltartott pisztollyal, és undorodó arckifejezéssel állt a szemközti falnál.
A hallása ezúttal nem ment szabadságra, így értette a szavakat, amiket a másik, ősz hajú intézett a kopasz gyilkosa felé.
- Miből lesz a cserebogár - emelte fel a fegyverét, és a fiúra fogta. - Erre nem számítottam.
A fiatalabbik is felemelte a saját pisztolyát, és kibiztosította azt.
A félelem, ami eddig megbénította a zeneszerzőt, most - hogy a két másik egymásra akart támadni -, feloldódott, és térdre vetette magát az öccse mellett.
- Jimin! Jimin! - rázta meg óvatosan a fiú vállát, aki egyre csak zihált, de a szemeit szorosan csukva tartotta.
- Hát, ha már így fegyvert fogsz rám, Jaebum-ah, akkor legyen is miért - hallotta az idős reszelős hangját. Yoongi felnézett. Az ősz férfi feléjük fordította a fegyverét.
Most végünk. A fiú levegőt venni sem mert egy pillanatig, aztán Jimin fölé ágaskodott, hogy eltakarja őt. A másik feje mellett kétoldalt támasztotta meg magát a padlón könyökölve, miközben továbbra is mellette térdelt. Jimin a gyenge érintésre is nyöszörögni kezdett, de Yoongi nem engedett. Habár így sem takarta rendesen a fiút, legalább valamennyire pajzsként tudott funkcionálni a számára.
- Ne! - hallotta a kiáltást felülről, és összeszorította a szemét, várva a belé hasító fájdalmat. Két lövés hangja. Két tompa puffanás a padlón, de fájdalom sehol. Yoongi zilálva kelt fel az öccse mellől, még mindig nem teljesen felfogva, hogy életben maradt. Az öreg, és a fiatal fekete hajú, aki eléjük léphetett az utolsó pillanatban, most eszméletlenül feküdtek a talajon. A helyiségben az összes ember a földre került rajta kívül, és csend telepedett a szobára. A zeneszerző egy pillanatra elborzadva futtatta végig a falakon a tekintetét, amelyeken kínzóeszközök tucatjai sorakoztak.