~3.1~

3K 124 17
                                    

(08.30)

*Nóri szemszöge*

Olyan jó volt a nyári szünet! Chloe és a családja kedves volt velem. Olivia örült, hogy újra látott engem. Chloe élvezte a budapesti városlátogatását. Jacquelin-nal is találkoztunk az egyik nap Párizsban. Amerika valami eszméletlen volt! Annyira kedves volt Zsuzsi néni és Peti bácsi, hogy arra nincsenek szavak. Amerika után Budapesten voltunk, majd mentünk Velencébe, ahonnan tegnap érkeztünk haza. Ja, és elvileg valaki megvette a szomszéd házat, ahova a velencei utunk alatt be is költöztek. Még nem láttam őket. A szobámban feküdtem az ágyamon, és lustultam. Valaki kopogott.
- Gyere! - ültem fel.
- Szia, megjöttem a szülőiről - mondta Áron.
- Mi volt?
- Megkaptátok a könyveket, és holnap lesz az évnyitó.
- Szuper - dőltem vissza az ágyba.
- Nem szeretnél bevásárolni a sulira? - kérdezte nevetve Áron, mire felpattantam.
- De! - mondtam.
- Gyere, menjünk az írószer boltba - mondta, én pedig követtem. Beszálltam mellé a kocsiba, és elindultunk.
- Jól áll a szőke - mondta útközben.
- Köszi - mondtam mosolyogva. Ja, a nyáron anya megengedte, hogy a hajam vége belegyen festve szőkére. Mikor megérkeztünk, azonnal kipattantam a kocsiból, és bementem. Vettünk füzeteket, tollakat, ceruzákat, tolltartót és egy új táskát. Mikor mindent kifizettünk, haza mentünk. Otthon anya Márkot etette.
- Megjöttünk - mondtam.
- Rendben - mondta anyu. Felmentem a szobámba a vásárolt holmikkal együtt. Eltettem egy noteszt, és egy tollat holnapra. Lementem vacsizni, lefürödtem utána lefeküdtem aludni.

(08.31)

*Nóri szemszöge*

Reggel felvettem az egyen ünneplőt, és elindultam a suliba. A fiúk kint beszélgettek a suli előtt. Intettem nekik, és bementem. Máday a diákokat pásztázta. Felmentem a termünkbe. Az öt fiút (és Nimródot) kivéve mindenki bent ült. Nosztalgiázva néztem Nimród padjára, és sóhajtva ültem le a helyemre.
- Szia, Nóri! - köszönt Jacquelin.
- Sziasztok - köszöntem.
- Jó a hajad - mondta Roxi.
- Köszi - mondtam mosolyogva. Csengetéskor bejött a balhés ötös, Haller és egy fiú.
- Sziasztok, remélem jól telt a nyári szünet. Szeretném bemutatni nektek az új osztályzataitokat. Mutatkozz be kérlek - kérte Haller.
- Hali, Németh Kevinnek hívnak. 16 éves vagyok, és szeretem a rock zenét. Kedvenc bandáim az AC/DC, Tankcsapda, Metallica. Van egy egyetemista nővérem, és ennyi lenne - mondta a srác.
- Köszönöm, foglalj helyet ott hátul - mutatott Haller hátra. A srác ráérősen hátra ment, de közben felénk nézett. Haller lediktálta a tanév menetét, majd csengetéskor mentünk szünetre.
- Szia, csinibaba - köszönt Kevin. Nem tudtam eldönteni, hogy a két barátnőm közül melyiknek címezte.
- Kinek szólt? - kérdezte Roxi.
- Neked - nézett... rám! Döbbenten néztem rá.
- Nekem? - kérdeztem a fiútól.
- Igen - mosolygott rám. Pislogtam párat, majd kimentem a teremből. A lányok követtek.
- Remélem nem gondolta komolyan - mondtam a lányoknak. Lementünk a büfébe. Mind a hárman citromos minyont vettünk. Bent voltak a fiúk. Berci és Kevin beszélgettek, a balhés ötös hátul hülyült, az ikrek pedig sodukuztak. Leültem a helyemre.
- Fájt, amikor leestél a mennyből? - kérdezte Kevin.
- Mivan? - kérdeztem értetlenül.
- Csak azért kérdeztem, mert egy földre szállt angyalnak tűnsz - mondta tovább. Ránéztem Roxira. Ő se értette, hogy mivan.
- Szívtál valamit? - kérdeztem végül.
- Nem, teljesen tiszta vagyok - vigyorgott Kevin. A csengő mentett meg. Haller kiosztotta az órarendeket, ami így néz ki:

Hétfő:
Irodalom
Matek
Biológia
Francia
Informatika
Testnevelés
Angol

Kedd:
Biológia
Fizika
Matek
Nyelvtan
Kémia
Irodalom

Szerda:
Francia
Francia
Matek
Történelem
Nyelvtan
Testnevelés

Csütörtök:
Földrajz
Angol
Kémia
Fizika
Francia
Etika

Péntek:
Történelem
Francia
Angol
Testnevelés
Földrajz
Osztályfőnöki

Kemény az idei órarend.
- Tanár úr! Többet fogom látni monsieur Durand-t, mint az anyámat - mondta Berci.
- Tudom, hogy kemény az órarendetek, de jövőre még nehezebb lesz - mondta Haller.
- Jól kezdődnek, majd a heteim - mondta halkan Cortez mögülem.
- Legalább a kedvenc tanároddal kezded a napod - fordultam hátra.
- Ja, a kedvencemmel - dünnyögte. Visszafordultam a helyemre. A másik két ofőnöki gyorsan elrepült. Hazafelé a lányokkal beszélgettem. Otthon felmentem a szobámba, és megpróbáltam hova tenni az új fiút, Kevint. Remélem nem tetszem neki úgy. Fáradtan dőltem le az ágyamra. Kopogtak az ajtón.
- Gyere! - ültem fel.
- Milyen napod volt? - kérdezte anyu.
- Egész jó. Az órarendünk kemény, az új fiú és Berci látszólag összehaverkodtak.
- Cortezzel mi van?
- Semmi különös. Jól van - vontam vállat.
- Ma se vetted le? - kérdezte a karkötőre utalva. Az évzáró napja óta a kezemen van. Egyszer se vettem le.
- Nem, de nem is fogom - mondtam.
- Rendben. Pizza lesz vacsira - mondta anyu, és kiment. Unalmamban felmentem messengerre. Jött egy üzenetem. Másolom.
Csoki🍫 felvette a Balhés utódok csoportba: Kevin Németh-et.
Csoki🍫 beállította Kevin becenevét: Kevin🍔-re.
Csoki🍫: Nem jöttök át a garázsba?
Francia lány🗼: Megyek!
Csoki🍫: Mivel a barátnőm vagy... muhaha
Francia lány🗼: Ez gonosz volt!
Kevin🍔: Mennék, de nem tudom hol laksz...
Csoki🍫: Mondd hol laksz, és valaki elmegy eléd.
Kevin🍔: Táltos utca 16.
Csoki🍫: Egy utcában laksz #Könyvmoly📖-al.
Eleget láttam. Átöltöztem, és elmentem Kevin elé. Legalább lesz alkalmam kifaggatni. Fogtam a deszkámat, és elmentem. Elmentem a 16-os számú házhoz. Becsengettem. Egy szőke hajú lány nyitott ajtót. Biztos ő Kevin nővére.
- Heló - köszöntem a lánynak.
- Szia, Kevin osztálytársa vagy?
- Igen. Nórinak hívnak.
- Engem Rékának. Várj, szólok az öcsémnek - mondta, és bement. Nem sokkal később Kevin jött ki.
- Szia, mehetünk Leviékhez? - kérdeztem.
- Szia, igen - vigyorgott. Elindultunk, én a deszkámon, ő gyalog.
- Mióta deszkázol?
- Régóta.
- Fájt, amikor leestél a mennyből?
- Ne kezd! Ennél rosszabb csajozós dumát életemben nem hallottam - mondtam.
- Akkor segíts!
- Mit?
- Mi jön be a csajoknak?
- Azok a srácok, akik nem játszák meg magukat. Hanem önmagukat adják. Ennyi.
- Aham - mondta.
- Várj, ugye nem... - kezdtem, de félbeszakított.
- Nem, nem veled akarok becsajozni - mondta nevetve.
- Megkönnyebbültem, de akkor ki?
- Az a-ba jár.
- Melyik a négy közül?
- Bea.
- Tényleg? Talán tudok mondani pár szót az érdekedben.
- Komolyan? Köszi, az jó lenne! - mondta boldogan Kevin. Megérkeztünk Leviékhez.
- Sziasztok! - köszöntünk.
- Csoki! - köszönt Levi. Leültem a jobb napokat is látott kanapéra, és halgattam a fiúkat. Szintetizátor nélkül is jól szóltak. Mosolyogva néztem körbe. Berci és Kevin beszélgettek, Roxi Vivát nézett a TV-ben, Jacquelin a fiúkat hallgatta, a két kocka a telefonjukat nyomkodták, én pedig elővettem a könyvemet, és olvastam. Mindig, amikor lapoztam a tekintetem a karkötőre siklott. Valaki leült mellém.
- Mizu, szöszi? - kérdezte Cortez.
- Olvasok - válaszoltam automatikusan, majd hirtelen felnéztem rá.
- Te most tényleg szöszinek hívtál?
- Igen - mondta. Inkább tovább olvastam.
- Rendelünk pizzát? - kérdezte Levi.
- Oké - mondtuk.
- Van egy ötletem - mondta Berci.
- Mi?
- Idegen nyelven rendeljünk - mondta.
- Milyen nyelven?
- Spanyol?
- Oké, Cortez! Ez a te asztalod - adta át Levi a telefonját. Cortez nevetve tárcsázta az egyik pizzériát. Cortez spanyolul rendelt. Megsajnáltam a pizzériás, mert félig angolul, félig magyarul kérdezősködött. Mikor Cortez letette, nevetve adta vissza Levinek a telefonját.
- Hamarosan hozzák - mondta Cortez. Mosolyogva olvastam tovább. Mikor megjött a pizza, mindenki enni kezdett. Nyolcig beszélgettünk utána mindenki hazament. Felpattantam a deszkámra, és hazáig gurultam. Otthon elmentem fürdeni utána lefeküdtem aludni.

.......................Eddig tartott.......................

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Akik várták a 3.évadot, azoknak szerencséjük van, mert miután ezt is befejezem lesz még egy 4.évad is!
Ui.: A helyesírási hibákért elnézéseteket kérem!

By: M.

Rentai Nóra élete a SzJG-ben *BEFEJEZETT*Where stories live. Discover now