Klarantina [✔] {Javításra vár}

4.

A sárkány fejét lefektettem a földre, és a farkához másztam. Tojást a kezeim közé zártam, és felálltam, hogy kimehessek mielőtt valaki ide érne a sárkányok hangjára. Muszáj elrejtenem a tojást, különben képesek elvenni tőlem, vagy ellopni. Nem hagyom, hogy elvegyék tőlem, soha nem szegem meg a szavamat, megfogom védeni, akár az életem árán. Tojást a mellkasomhoz húztam, kezeimmel védtem, és próbáltam takarni, majd az ajtóhoz futottam. Az ajtón lassan kintebb néztem, de amikor meg láttam a Királyt, és Lemírt forgott velem az egész világ. Kerestem valami rejtek helyet neki, hogy ne lássák meg, de fogalmam se volt, hogy hova dugjam el, amikor össze találkozott a tekintetem egy ismerős sárkánnyal. Biccentett a fejével mire hozzá futottam, kinyitva az ajtaját eldugtam a sarokba, ő pedig úgy helyezkedett, hogy takarta.

- Köszönöm – suttogtam, és megsimogattam a fejét. Bólintott, majd kilökött az ajtón. Becsuktam az ajtaját, és úgy tettem mintha épp a Királyhoz futnék szólni, egész jól sikerült, ahogy beléjük ütköztem.

- Királyom! – sírtam el magam. Döbbenten nézett rám, és értetlenül. – Meghalt! – Ha Lemír nem kap el, a földre estem volna, de a Király elfehéredett, és besétált mellettem. Félszemmel Lemírre néztem, aki engem nézett összeráncolt szemöldökkel, de míg próbáltam színjátékot tenni a könnyeim igaziak voltak. Túl nagy sokk hatás volt számomra, hogy egy sárkány az én kezemben vesztette el az életét. Erre a tudatra újabb sírógörcs jött rám, kezeimmel az arcomat takartam, és zokogtam. Lemír pedig olyat tett, amit soha nem hittem, hogy meg tenne. Kezeivel a vállamnál fogva magához húzott, és a hajamat simogatta, de ettől csak jobban rám jött a sírás, és már én bújtam a védelmező kezeibe.

- Mi történt? – Király kedves hangjára rákaptam a tekintetem.

- Nem is engem hibáztat? – kérdeztem rekedten. Mosolyogva a fejét rázta. – Miért? Én voltam egyedül itt vele. Én voltam aki nem jött be hozzá, amikor maga itt volt. Miért nem gyanúsít meg?!

- Mert akkor nem sírnál így a haláláért – mondatára még a könnyeim is elapadtak. – Tehát, mi történt?

- Lemír kapitány elmondta, hogy az előző lovászfiú meghalt miatta – Király bólintott. – De egy sárkány nem támad, ha csak nem zargatják a földjét, és nem érzi, hogy megakarják ölni.

- Tehát azt mondod, hogy a lovászfiúm megakarta ölni? – bólintottam. Kis hazugság nem árthat.. 

- Én pedig ezzel a tudattal visszajöttem hozzá, akkor mesélte el, hogy mi történt. Tudta, hogy mit akart vele, de már nem volt sok hátra neki. Fiatal a külseje, de már túl lépte egy sárkány életkorát – Alfman király sóhajtva bólintott.

- Nem is gondoltam volna, hogy már ennyire öreg lenne.

- Nőstény volt, ezért nem látszódott rajta – feleltem. Király bólintott, majd kisétált a szavai után. „Eltemetjük, akár a királyokat." Király elment, de Lemír mellettem volt, ami feszélyezett. – Mit akarsz már?! – Fakadtam ki felé fordulva. – Nem a Király mellett kellene lenned? – mellkasa előtt összefonta a kezeit, komor szemeivel nézett rám.

- Mit titkolsz? – összeráncoltam a szemöldökeim. Hitetlenkedést mutattam, de belül a szívem vadul dobogott a félelemtől. Ha most ő azt mondja, hogy tudja az egészet én elájulok.

- Nem titkolok semmit, végig az igazat mondtam – sziszegtem közelebb lépve hozzá. – Megnézném, hogy te hogyan reagálnál, ha egy sárkány a te kezeid közt hal meg. – Suttogtam. Komor szemei átváltottak szégyenbe, és sajnálatba.

- Freja, én nem.. – fejemet rázva hagytam ott, és kisétáltam az ajtón. Még utánam kiabált, de én csak mentem előre, hogy minél messzebb legyek tőle. Megértem, hogy hazugnak hisz, mégis csak én voltam az egyetlen aki a sárkánnyal volt. De nem mondhatom el senkinek se, hogy mit bízott rám. Mégis meg érthetné, hogy én mit éreztem amikor a sárkány az utolsó levegővételét is kilehelte magából.