Klarantina [✔] {Javításra vár}

15.

Lemír

- Hercegnő! Azonnal jöjjön le onnan, veszélyes - Freja hercegnő rám se hallgatva mászott tovább a fán egyre fentebb

- Ugyan Lemír, néha igazán mulatságosnak tarthatnád az életet - ingerült sóhaj hagyta el az ajkaimat, de ő csak kuncogott.

- Hercegnő, ne akarja, hogy én menjek fel önért, tehát kérem jöjjön le! - kiabáltam fel neki, de nyelvet öltve rám még tovább ment. - Zarafin szedd le! - Néztem a mellettünk fekvő sárkányra, aki csak egy szemét kinyitva nézett rám.

- Ez gonosz Lemír - felkaptam rá a fejem. - Pont Zarafint megkérni erre. - Sóhajtva masszíroztam az orrnyergem. - Lemír, nem fog semmi bajom se esni. Csak állj ott, és várj meg, de anyáéknak egy szót se.

- Éppen miattuk kellene lejönnie! Mégis mit mondjak nekik, ha leesik és eltöri egy kezét?

- Azt, hogy nem hallgattam rád - vállat rántott, de egyre fentebb jutott az ágakon. Már-már csak egy fehér pontot láttam, ami lassan eltűnik a szemeim elől. Idegesen dobtam földre a kardomat, és közelebb lépve megfogtam az alsó ágat, és felhúztam magam. Fenének se kell, hogy pont én mellettem lezuhanjon a Hercegnő, mert akkor nekem végem. Nem is a saját életem érdekelne, könnyedén oda adom érte az életemet, de hogy a Hercegnőnek essen baja az én jelenlétemben.. Nem, olyan nem lesz! Bár amióta hozzá vagyok kiparancsolva, meggyűlt a bajom a törvényekkel is. Hercegnő még csak tizenöt esztendős, mégis nagyobb a gond vele mint a két iker testvérével, akik csak kilenc évesek..

- Freja hercegnő! - felnézve megpillantottam, ahogy dermedve ül egy faágon előre nézve. Fejemet ingatva másztam fentebb, de ő egyáltalán nem mozdult. Mégis ahogy mellé értem hatalmas vigyor ült ki az arcára, és a lábait lóbálta.

- Lemír, te mindig megvédesz engem.

- Ez csak természetes, ez a feladatom - rám nézett, majd újra a tájat. Előttünk egy egész mező terült el, aminek a végén látható volt a naplemente.

- Akkor is mellettem lennél, ha nem ez lenne a feladatod? - félszemmel őt néztem, amilyen halk hangon motyogta biztos abban reménykedik, hogy nem hallottam. Ám legyen.

- Mondott valamit? - felém fordult, mosollyal az ajkain a fejét ingatta.

- Semmit - kuncogott. Aprót bólintva bámultam a tájat, pedig éreztem magamon a tekintetét. Valahol kezdtem észrevenni, hogy mintha többet érezne irántam mint egy testőr felé, de mindig is félreértésekként kezeltem a jeleket. Észrevettem őket, de nem foglalkoztam velük, amivel csak jobban belegázolhattam a lelkébe, de meg kell értenie. Egy testőr és egy Királyi sarj közt soha nem lehet több. Bár az is lehet, hogy valóban félreértem. Lehet csak beképzelem magamnak azokat a jeleket, és valójában csak barátságot érezhet felém.

- Remélem kiélvezte - halk sikkantással kapaszkodott a köpenyembe.

- Lemír, tegyél le! - kiabálva ütötte a hátamat, de hiába. Túl gyenge volt ő ahhoz, hogy megérezzem.

- Zarafin - Zarafin felnyújtotta a fejét, mire könnyedén az orrára léphettem, ő pedig leengedett minket.

- Ez nem ért! - már a kastély folyosóján sétáltunk, amikor Freja hercegnő elkezdett toporzékolni, de még azzal se hatott meg. - Fukar! Szemét! Hülye!

- Freja! - Király hangjára ledermedt, majd lassan hátra fordult az apjához.

- A-Apa.. - motyogta, de sírva futott hozzá, amitől rosszul éreztem magam.