Klarantina [✔] {Javításra vár}

37.

Nach minduntalan azt hajtogatta, hogy pihenjek még, de én ki akartam menni a négy fal közül. Látni akartam Lemírt, Helliket és Wilket. Tudni akarom, hogy nincs nekik semmi bajuk, de főképp Hellik miatt aggódtam, akinek egy szárnyát levágták. 

Míg a folyosón sétáltunk semmi szokatlant nem vettem észre, de ahogy a Kastély bejáratához értünk észrevettem négy páncélos embert, akik az ajtó előtt álltak vagy ültek. Lépteimre felkapták a fejüket, és ekkor ismertem fel őket. 

- Freja! - fehér-lila páncélos felém szaladt, és átölelt, amitől teljesen ledermedtem. - Örülök, hogy felébredtél. - Szipogása még inkább ledöbbentett, de meg is ijesztett. Kezeimet felemelve átöleltem a hátát és nyugtatóan simogattam, ami úgy tűnt hatott. 

- Lori, enged már el. Nem is ismer téged, és ölelgeted - lassan elengedett engem, de a szemeit törölgette.

- Maradj csendben - kíváncsian néztem fel Nachra, de ő az arcát a tenyerébe temette, amin elmosolyodtam. 

- Nos, ők lennének - felemelte a fejét, és rám nézett. Vissza néztem rájuk, de a nő mosolygott a másik három férfi elfordították a fejüket. 

- Hogy hívnak? - néztem a mellettem álló nőre. Sisakja nem volt rajta, így az arcát látva rájöttem, hogy nem sokkal lehet nálam idősebb. Hosszú fekete haja, és korom fekete szemei voltak.

- Valójában Loren Zarix a nevem, de Lorinnak is hívnak - aprót bólintottam, és a rövid szőke hajú férfira pillantottam. 

- Tewagi Gerlari - mellette álló középhosszú szőke férfira néztem.

- Sainika Ratnik - jobb kezét a szívéhez tette, és meghajolt, ami zavarba hozott, de bólintottam. Utolsó váll hosszú hajúra néztem. 

- Cait Wankho - ő is ugyan azt tette mint Sainika. 

- Ti is? - jobban megnézve őket láttam a halvány piros szemeiket. - Értem. - Lorenre néztem, aki ugyan olyan zárt páncélban volt mint Nach. - Nektek adni fogok ruhákat - mindketten döbbenten néztek rám. - Bár te magasabb vagy nálam, nem tudom, hogy illeni fog-e rád.

- Oh, nem. Mármint nem szükséges.. - motyogta. 

- Szeretném, ha jól éreznétek magatokat itt, már ha itt akartok maradni - végig néztem rajtuk, de ők Nachra néztek.

- Biztos, hogy démoni erőket akarsz a felleg Kastélyodba? 

- Már bennem is az van, főleg, hogy Sátán az - sóhajtva túrtam a hajamba. - Maradjatok, ha szeretnétek. - Nach bólintott, így elindultam az ajtók felé, amit Cait és Tewagi kinyitottak előttem, ami már valóban zavarba hozott. De amint kitárultak az ajtók megpillantottam Zarafint, Zajkot, Yozakot és Qvijt a fa alatt feküdni. Kintebb léptem az ajtón, mire felkapták a fejüket, de én feléjük siettem. Először Zarafin állt felém felém futva, orrát a mellkasomhoz illesztette, mire átöleltem homlokom hozzá érintve. 

- Sajnálom, hogy aggódnod kellett - suttogtam. 

- Nem haragszom, az a lényeg, hogy jól vagy. Igaz kissé megváltoztál - kinyitotta a szemeit, és elemelte a fejét, szemeivel végig nézett rajtam, majd a szemeimbe. - Olyan a szemed mint az enyém. - Ezen halványan elmosolyodtam. 

- Freja - Qvij a vállamhoz érintette az orrát. Egyik kezemet felemelve végig simítottam a fején, mitől morgó hangot hallatott. Mind a négyükkel kicsit beszélgettem, meg simogattam őket, de utána már Lemírék felől érdeklődtem. 

- Lemír lelke felborult - Zajkra kaptam a tekintetem. - Nem értette, hogy miért nem mehetett be hozzád, de ők négyen már a Kastélyba se engedték be Lemíréket. - Hátra néztem a vállam felett. Nach négyüket nézte haragos szemekkel, de Lorenék lehajtották a fejüket.