Klarantina [✔] {Javításra vár}

12.

- Mit szeretnél? - hitetlenkedett Lemír, de engem nem érdekelt.

- A könyvtárba menni. A Király is megengedte - sóhajtva fordított nekem hátat, én pedig mellkasomban vadul dübörgő szívvel követtem őt. Reménykedtem, hogy senki se lesz a könyvtárban, különben nem tudok normálisan kutakodni. Számomra még mindig túl hihetetlen ez az egész. Egy kihalt Királyság hercegnője lennék? Én, aki egy földműves lánya? De hogyan kerültem hozzájuk, ha nem öregedtem? Egyáltalán miért 136 év után múlik el a varázslat? Lenne neki valami magyarázata? És Zarafin? Ő éveken át mindig újra éledt? Vagy egyszer meghalt, és most született újjá?

Ahogy haladtunk előre, engem úgy leptek el az emlékek. Több szárnnyal rendelkező szolgák, gyerek nevetés, majd férfi nevetés. Hiába forgattam a fejem nem láttam őket sehol, így nem értettem, hogy honnan hallok gyermek nevetést. De mivel a Királynak van két kisgyermeke, ezért úgy voltam vele, hogy őket hallottam.

Mégis a boldog nevetésekből gyerek sírás, sikítás lett. Ismerős harsány nevetés, sárkány ordítások. Fejemet fogva tántorogtam Lemír felé, de ha nem kapaszkodok meg a falban biztosan összeesek. Tudatában vagyok az egész történetnek, akkor miért rohamoznak újra és újra azok az emlékek?

- Freja? - hallottam Lemír hangját, de nem tudtam rá figyelni. Egyedül az emlékek ugráltak a szemeim előtt. - Freja! - Éreztem, ahogy a vállaimnál fogva rázogatott, mégse figyeltem rá.

- Vér.. - motyogtam a szemeibe nézve. Összeráncolta a szemöldökeit, láttam, ahogy nyitja a száját, de nem hallottam, hogy mit mondd. - Mindenhol vér.. Égett bőr és szőr szag, fájdalmas sikítás.. - Láttam az ijedséget a szemeiben. - Meghalt.. Meghalt miatta. Megölte őt..

- Ki? Kit öltek meg Freja? - egyre lentebb csukódtak a szemeim, de még halkan kimondtam a nevét..

- Klarantina királyság Királynéja, Lilien Rajzsik..

Lemír

- Klarantina királyság Királynéja, Lilien Rajzsik.. - szavai után Freja ájultan esett össze a kezemben. Ha nem reagálok időben a földön hevert volna. Háta és a térdhajlata alá nyúlva a kezembe vettem őt, majd a betegszobába vittem.

Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy Frejával miért történnek ezek. Mégis csak akkor, ha a Kastélyba van, mintha emlékek özönlenének a fejében, amiktől elájul. De most volt az amikor beszélt is róla. Olyanokat mondott, amik számomra túl ismerősek. Tudom, hogy létezett egy Királyság, egy Királyság amit tündérek uraltak. Az emberek kedvelték őket, segítettek rajtuk, de még szegénység se volt azokban az időkben.

Sárkányainkat ők hozták a világunkba, ő miattuk lettek a hű társaink. De egy Király kiirtotta az egész Klánt, egyedül a sárkányokat hagyta meg tőlük. Könyvekben hatalmas háborút írnak róla. 136 éve történt minden. Hatalmas tűz gyúlt a Kastély körül, hallhatóak voltak a sikolyok, az égett bőr és szőr szag. De e történetet, egy rég elhalálozott férfi írta, aki a könyve végén alá írta, hogy ki is volt ő. Az egyetlen túlélője a katasztrófának. Én csodáltam azt az embert amióta csak a kezembe fogtam a könyvet.

Megvédte a Királyságát, megölte a nagyra vágyó Királyt, de káros veszteség érte őt. Megmentette a Királyságot, de a családját elvesztette. És aki e könyvet írta maga a Klarantina Királyság Királya, Edward Rajzsik.

Sóhajtva sétáltam be a betegszoba nyitott ajtaján, és az orvost megpillantottam az asztalánál. Felhúzott szemöldökkel nézett rám, majd a kezemben tartott ájult lányra.

- Megint behoztátok - nem válaszoltam, csak lefektettem az ágyra, de az ablakon keresztül megpillantottam őt. Halvány piros szemeivel engem nézett, de mintha a szemeiben düht véltem volna felfedezni. Nem értettem, hogy miért érez irántam dühöt, de amióta kapcsolatba léptek egymással, még Freja is titkolózni kezdett előttem. Ami őszintén fájt..