Klarantina [✔] {Javításra vár}

39.

Feszült volt a légkör a szobámban. Egymás előtt álltak, mindkettejükből áradt a gyilkolási vágy, ami megijesztett. Lassan felálltam az ágyból, de egyikük se vette észre. Közelebb lépdeltem hozzájuk, majd Anergoth könyökére fogtam, mire rám kapta a tekintetét Lemírrel együtt. 

- Vége van a háborúnak - Lemír a szemöldökeit ráncolta. - Elegem van a vérontásból, elegem van abból, hogy folyton vitatkozások vannak körülöttem. Anergoth hozzám tartozik, erőt adott nekem, és vigyázott rám 136 évig. - Lemír szemeiben egyre nagyobb zavartság volt. - Olyan érzések húznak felé, mint egy családtagom felé. Nem fogok tőle, és Nachéktól megszabadulni, mert családtagként tekintek rájuk - egyenesen Lemír szemeibe néztem. - Olyan vagyok mint ők, félig Démon, akár az apám is. 

- Mi? - Lemír elhaltan tette fel a kérdést.

- Ha neked, vagy nektek ez nem tetszik, - mély levegőt vettem, és kifújtam. - akkor elfognak válni az útjaink. - Lemír kezei ökölbe szorultak, de én reménykedtem, hogy engem fog választani, hogy vagyok neki annyira fontos. Tévedtem. Bólintott, és kisétált a szobámból, de én teljesen ledermedtem. 

- Freja - Anergoth a vállaimnál fogva magához húzott, és ekkor tört ki belőlem a sírás.. 

Lemír

Freja szobájának az ajtólapjának dőltem, és hallgattam a keserves sírását. Nem tudom őt megérteni, egyszerűen számomra felfoghatatlan az a tudat, hogy pont azzal az erővel rendelkezik, ami ellen harcoltunk. Miért? Miért őt választja? Miért nem tudja elküldeni? 

Fejemet rázva sétáltam el a szobája elől a Kastély bejáratához, de ott volt két páncélos. Ingerülten léptem ki az ajtón, de éreztem a tekintetük a hátamon, nem érdekeltek. Ha Freja őket választja rendben, de én nem fogok emberekkel harcolni mert ő családtagként tekint a Sátánra. Nagy fa alatt megláttam Zajkékat, mind a négyük engem néztek, amitől még inkább idegesebb lettem.

- Lemír - Zajkra félszemmel néztem, amikor elhaladtam mellette. - Nem szereted már? - Rákaptam a tekintetem. 

- Ezt hogy érted? 

- Ne add a hülyét - elfordítottam róla a tekintetem. - Mindenki tudja, hogy szerelmes vagy belé, ahogy ő is beléd. És te nem vagy képes elfogadni a döntését azért, mert Noiel démoni erőt használt. Ez szánalmas. - Ökölbe szorítottam a kezeimet, és bármi szó nélkül ott hagytam őket. - Ám legyen - sziszegve kaptam a fejemhez, ami hirtelen kezdett el fájni, majd Zajkra néztem. - Ég veled. - Ezzel hátat fordított nekem, és a kapura szállt. 

- Megszakítottad a kapcsolatot? - rám nézett, majd újra előre. Hitetlenkedve sétáltam a katonák szállására, ahol Wilk, Hellik és Narama beszélgettek, de a jöttömre elhallgattak. Saját alvóhelyemhez sétáltam, és elkezdtem összepakolni a holmimat.

- Te hova mész? 

- El - Wilkre se nézve válaszoltam neki. - A Démonokat választotta, én meg nem fogok emberekkel harcolni, így elmegyek. - Táskámat a vállamra dobtam, és ki akartam menni, de Wilk az utamat állta. 

- Bocs, de azt hiszem rosszul hallottalak - szavaira elkomorodtam, de akárhogy akartam kimenni ő az utamat állta. 

- Állj félre - szűrtem a fogaim közt.

- Szánalmas, amit teszel. 

- Te ebbe ne szólj bele! - kiabáltam Narama-ra, de ő közömbös arccal nézett rám.