Klarantina [✔] {Javításra vár}

32.

Lassan két hét telt el, amióta a nagyszüleim Kastélyába érkeztünk. Zarafinék jól érezték magukat, leginkább azért mert szabadon repülhettek amerre akartak. Először féltem, hogy észrevesznek minket, de biztosítottak róla, hogy senki nincs a mi területünkön. 

Lemír lassacskán kezdte vissza nyerni az erejét, hála Seremi gyógyításának. 

És éppen egy küzdelmét néztem, ahogyan Hellikkel gyakoroltak. Hellik nem kímélte, pedig Lemírről már folyt az izzadság, mégse állt le. Látszott rajta, hogy mély pont lett nála a Noieltől kapott sérülése. Már-már azt vettem észre, hogy elkerül engem. Ha csak beszélni akartam vele, ő a gyakorlásra hagyatkozva magamra hagyott, és őszintén fájt.. Fájt, hogy figyelmen kívül hagy.. 

- Freja, gyakorolnod kell - Zarafin a kapun ült, és engem nézett, de nem tudtam rá figyelni. - Freja.. - Felálltam a lépcsőről és besétáltam a Kastélyba, becsapva magam mögött a bejárati ajtót.

Lemír

Ajtócsapódásra megdermedtem, mire Hellik is. Hátra néztem a vállam felett, de Freja már sehol se volt. 

- Lemír, nem csinálhatod ezt örökké - Hellik szavaira leeresztettem a kardom, és sóhajtva néztem rá. - Megértem, hogy fáj neked az, ami két hete történt, de nem igaz, hogy nem veszed észre Freja szenvedését. - Persze, hogy észre vettem. Próbál velem beszélni, közeledik felém, és én mégis ellököm magamtól, ami még az én szívemnek is fáj. 

- De.. 

- Ne legyél már ennyire makacs! - elfordítottam róla a tekintetem. - Ha így folytatjátok egyikőtök se fog erősebb lenni. Menj utána. - Hellikre néztem, majd az ajtóra. 

- Menj már! - Wilk kiáltására összerezzentem, aki épp akkor lépet ki a Várba vezető ajtón. Kardomat a tokba tettem, és a Kastély bejárata felé siettem. Két hét alatt meglehetett szokni az új helyet, de valahol mégis rosszul éreztem magam, és az egyedül Freja miatt volt..

Belépve a Kastélyba rögtön a szobája felé vettem az irányt, ahol a legtöbb idejét tölti mostanság. Bár ezzel a tudattal megértettem Hellik szavait. Én folyton Freján gondolkoztam, ami miatt nem a harcra koncentráltam, ahogyan Freja nem gyakorolta a varázslást mert folyton a szobájában volt. 

Szobájához érve mély levegőt vettem és felemelve a kezem bekopogtam hozzá. Egy ideig semmi se történt, ezért újra kopogtam, de ekkor már motoszkálás hallatszott. Lenyomódott a kilincs és az ajtó mögül felbukkant ő. Fehér szemei tele voltak szomorúsággal és magánnyal, amitől belesajdult a szívem.

- Lemír? 

- Bejöhetek? - kérdeztem halkan. Aprót bólintott elállva az útból. Kínos volt belépni mellette a szobájába, de már én se bírom így ezeket a napokat. 

- Miért jöttél? - hallottam, hogy becsukja az ajtaját. Mély levegőt véve felé fordultam, és egyenesen a szemeibe néztem.

- Sajnálom - láttam, hogy a szavammal megdöbbentettem, főleg, ahogy hátra hőkölt. - Sajnálom, hogy ennyire önzően viselkedtem veled, de.. Tudod, - Zavartan simítottam a tarkómra. - az volt bennem, hogy gyenge voltam. Ha egyedül lettem volna, akkor már nem élnék, de nem voltam egyedül és teher voltam számukra.

- Ez badarság - rákaptam a tekintetem. - Lemír, ezt becsülöm benned, de ezekkel az érzéseiddel összefogsz omlani. Azt nem akarom. - Kezem lehullott a testem mellé. - Nem akarok veled rosszba lenni, beszélni akarok veled. Tudni az érzéseidet. Azt akarom, hogy mellettem légy - könnyeit látva elszégyelltem magam, és közelebb léptem hozzá, de ő gyorsabb volt. Hozzám sietett és a kezeivel átkarolta a derekamat fejét a mellkasomba fúrva.