16.

2.4K 186 5
                                    

Freja

Lemír furcsán viselkedett. Egyszer Zajkkal veszekedett, soha nem hallottam olyan gúnyosan beszélni mint azon a napon. De amikor magában beszélt, akkor igazán megijesztett, mégis valahol sejtettem, hogy mi is történhetett vele.

Azon a napon attól féltem, hogy agykárosodást fog kapni, de amilyen hirtelen jöttek rá olyan hirtelen is múlt el. Majd már csak azt vettem észre, hogy mellette lépkedtem Seremi hátán.

- Lemír, miért megyünk a városba? - körülbelül ötödszörre kérdeztem meg tőle ő mégse válaszolt, csak egyenes testtartással lovagolt.

- Emlékszel, hogy miért jöttünk ki a könyvtárból? - pislogva néztem rá, majd elgondolkodva előre.

- A Király bált rendez a két idősebb fiának - bólintott. - És ehhez nekem mi közöm van?

- Király azt parancsolta, hogy vegyek neked báli ruhát - Seremi olyan hirtelen torpant meg, hogy majdnem leestem, de nem csodálkoztam. Mindketten döbbenten néztünk rá. - Már kíváncsi voltam, hogy a te lovad az mi is? - Egymásra néztünk, majd sóhajtva hagytam, hogy elinduljon újra előre.

- Amióta az eszemet tudom Seremi mindig mellettem volt.

- Biztos vagyok benne, hogy a ló alak csak egy álca - morogta, de én kínos mosollyal néztem rá. - Szórakozol? - Fejemet ingattam.

- Seremi valóban más mint a többi ló, sokkal másabb. Emlékszel amikor első nap ide jöttem, és Seremi elfutott? - aprót bólintott, de a szemeiben kíváncsiságot láttam. - Akkor annyira felidegesítettük magunkat, ami miatt gyorsabban futott mint kellett volna.

- És? Mi köze ahhoz?

- Ha Seremi gyorsabban fut, akkor fokozatosan változik át - hümmögött, és előre fordította a fejét. - Ha bízol bennem.. - Láttam, hogy félszemmel rám néz. - Megmutatjuk.

- Nem inkább neked kellene bennem bíznod? - ránéztem mosolyogva, mire egy o-t formált az ajkaival, és gyorsabb tempóban ment egy boltos felé. Rengeteg ruhát látva még az életkedvem is elment. A Király döntéseit egyszerűen nem tudom megérteni. Nekem miért kell ott lennem? Egy lovászfiú mégis mit keresne egy Királyi bálon? Attól, hogy egy szép ruhát veszek magamra, még lovászfiú maradok, aki szegény családból való. Vagyis már nem vagyok az, de erről csak Lemír tud.

Sóhajtva ugrottam le Seremi hátáról, és követtem Lemírt, de csak azért mert a csuklómnál fogva húzott maga után. Úgy tűnik kiismert már engem, és attól fél, hogy elszökök. Mily remek lehetőség lett volna, de akkor befuccsolt, hogy elkapta a kezemet..

- Oh, Huginsz Lemír kapitány - éreztem, ahogy rászorít a kezemre, amit nem értettem.

"- És én? A szüleim azt mondták, hogy csecsemő voltam."

Talán nem az lenne, akinek hitte magát? Vajon mire érthette?

- A hölgynek szeretnénk ruhát - maga mellé húzott, és a boltos végig mért. Tisztán láttam az undort a szemeiben, de nem foglalkoztam vele, nehéz volt.

- Nem hinném, hogy a hölgynek bármi is jól állna.

- Megtenné, hogy a megjegyzéseit megtartja magának? Azt mondtam, hogy ruhát szeretnénk - boltos fejét felszegve elsétált, majd kettő hófehér ruhával tért vissza. Lemír rám nézett, majd végig a testemen és újra a ruhákra. - Talajig érőt szeretnék, arany fonalakkal. - Döbbenten néztem rá, de ő csak a kezemet szorongatta.

- Derékban érje át? - fejét ingatta. - Arany fonál pánt? - Lemír bólintott.

- És a háta legyen szabadon hagyva - boltos elgondolkodva nézett oldalra, és mint aki megvilágosodott elsietett.

Klarantina [✔] {Javításra vár}Where stories live. Discover now