Klarantina [✔] {Javításra vár}

31.

Míg repültünk mindenki csendben volt, még Qvij és Yozak se szidták egymást. Igaz amióta rájöttek, hogy ők bizony egymás mellett lesznek, azóta szitkozódnak és volt, amikor egymásnak is akartak ugrani..

- Freja - hang irányába fordítottam a fejem, és Jaran repült be mellém, mire Zarafin megállt. - Én itt már lefordulok. - Bólintottam. - Ha bármi baj lenne, vagy segítség kell, nyugodtan üzenj nekem.

- Rendben - mosolyogtam rá. Intve lefordultak jobbra, és egyre távolabb kerültek tőlünk. Sóhajtva fordítottam előre a fejem, és Zarafin újra elindult. Kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen lehet a nagyszüleim Kastélya. Vagy talán Váruk volt? - Zarafin, te tudod? 

- Tudom, hogy hol van, de azt nem, hogy még mindig épségben van-e - bólintottam felnézve az égre, de tiszta volt. Egy felhő se takarta a kék eget. 

- Miért nem mondtad el? - nem válaszolt, csak gyorsított a tempóján. - Ne merd azt mondani, hogy nem tudtad, mert az hazugság. 

- Nem akartam, hogy az elmédnek baja essen - kétkedve néztem a tarkóját. - Én emlékszek mindenre. Lemírre, Hellik és Wilkre. Édesapád minden szavára, édesanyád kacagására. A kistestvéreidre. A szüleimre. Arra amikor először találkoztunk egymással. - Egyre csak lesokkoltak a szavai. - Tudtam, hogy az édesapádnak van egy öccse, aki embernek született. Minden sárkány.. - összeráncoltam a szemöldökeim. - Minden sárkány emlékszik arra a tragikus napra, minden sárkány tudta, hogy ki az a férfi, tudták, hogy rokonok vagytok. 

- Én miért nem tudtam róla? 

- Tudtál. Kis korodban sokszor játszott veled, és tudod.. - hátra nézett rám, majd újra előre, de még sóhajtott. - Nagybátyád a halálán még bocsánatot kért édesapádtól. 

- Mi..? 

- Klein nem volt rossz ember, már abból lehetett tudni, amilyen szeretettel nézett rád.. De sajnos az uralkodási vágya, és az irigysége eluralkodott rajta, ezért maga mellé akart téged állítani. Nem akart bántani téged, se a szüleidet, csak..

- Elege lett abból, hogy az apám kapott minden dicsőséget. 

- Így van. Mivel ember volt őt mondhatni semmibe vették. A szülei az árnyékok közé lökték azzal, hogy nem figyeltek rá, ezért se vették észre az egyre gyülemlő dühöt és gyűlöletet a szívében. De amikor te kerültél a látókörébe rögtön megváltozott az aurája. Boldog mosoly volt az arcán, ha veled játszott mindig nevetett.

- Zarafin.

- Hm? 

- Ha.. Ha azon a napon te nem viszel el előle, megállíthattam volna?

- Meg - fogaimat összeszorítva a tollaiba markoltam, és közel voltam a síráshoz. 

- Miért nem engedted? - láttam, hogy félszemmel rám néz, majd újra előre. - Ha ezt tudtad, miért nem engedted? 

- Mert akkor az volt a feladatom, hogy elvigyelek édesanyádhoz - éreztem, hogy Qvij és Zajk engem néztek bűnbánó szemekkel, amivel jobban rám jött a sírhatnék. Én segíthettem volna neki, beszélhettem volna vele. - Ne hibáztasd magadat, nem a te hibád ez. Édesapád és édesanyád nem vették észre azt, amit elfedett az emberek elől. 

- De..

- Nincsen de Freja. Hiába bánkódsz most ezen, már vissza változtatni nem tudod. Légyszíves felejtsd el, hogy mi lett volna ha. Most egyedül Noielre kell összpontosítanod, mivel ő nem Klein, ő valóban meg akar téged ölni - mély levegőt vettem, majd kifújtam és megdörzsöltem a szemeimet. Igaza van. Már nem bánkódhatok azon ami megtörtént, már nem tudok mit segíteni rajtuk. Egyedül Kelling Noielre kell koncentrálnom.