Klarantina [✔] {Javításra vár}

3.

Zaramin nem szólalt meg, amit nem értettem. Annyira sokkoló nevem nem lehet. Vagy talán ők is hallottak rólam? Nem, az képtelenség. Nem vagyok én annyira híres ember, hogy ismerje az egész világ a nevemet, vagyis remélem.

- Szóval Freja – félszemmel ránéztem. – Miért jöttél Alfman királlyal?

- Én sem tudom – láttam a döbbenetet a szemeiben. – Előző nap jöttek el hozzánk bármiféle ok nélkül. – Rántottam vállat hetykén, de nem hatottam meg vele. Szemeiben egyedül a kíváncsiság volt, ami meg ijesztett. Nem kellene nekem egy On'Clouddal beszélgetnem, még egy légtérben se kellene vele lennem. Most igazán kívánom, hogy valaki mentsen meg, de valamiért engem Királyudvarhelyen szeret a szerencse.

- Jekovics Freja! – Lemir hangjára megdermedtem, de Zaramin csak kuncogott. – Mégis hogy képzeled te ezt?!

- Hagyjuk már – feleltem komoran. Láttam ahogy nyitni akarja a száját, de akkor Zaraminra nézett és elkomolyodott.

- A Király vár – bólintottam és Sereminnel vissza sétáltunk. – Jól vagy?

- Persze. Miért? – értetlenül néztem rá, de Lemir komor szemekkel nézett rám. – Csak meg kérdezte, hogy mi a nevem. – Többet nem kérdezett, csak mutatta az utat vissza a kastélyhoz. De mégse a kastélyhoz mentünk, hanem a nagy istállóhoz. Már a hangokból tudtam, hogy nem lovakhoz tartunk, hogy legalább Seremi pihenni tudjon. Nem, a sárkányokhoz. Ahogy egyre közelebb értünk, én kezdtem érezni egy veszélyes aurát. Egy sárkány vérszomját. Seremi prüszkölni kezdett és toporgott, amit megértettem tőle. Nem szereti a vérszomjas sárkányokat, ahogy én sem. Ijesztőek, és kezelhetetlenek akár Qvij.

- Minden rendben? – nem válaszoltam, csak bólintottam. Leugrottam Seremi hátáról, és fejét simogatva próbáltam nyugtatgatni. – Még messze vagyunk.

- Nem érdekel. Én oda be nem teszem a lábamat – néztem fel Lemírre, aki szánakozva nézett rám.

- Érzed, igaz? – elfordultam tőle. Seremit kantárjánál fogva lépdeltettem a másik irányba.

- Ha a Király azt akarja, hogy én azt meg szelídítsem, akkor rossz álmokat kerget – mondtam hátra se nézve. Nem szólt utánam, nem állított meg, amit furcsálltam. De akkor puffanást hallottam, mire hátra néztem. Leugrott a lováról, és belépdelt mellém, így egymás mellett sétáltunk. Kétkedve néztem rá, ő akkor se szólalt meg, rám se nézett, csak lépdelt előre. – Furcsa vagy.

- Ha lehet, ne tegezz le.

- Ja, mert őnagysága feljebb áll, mert jó családba született – láttam, hogy félszemmel rám néz, majd újra előre.

- Azért mert fiatalabb vagy nálam. Tisztelned kell az idősebbeket – felelte szárazon. Valójában azt hittem azt fogja mondani, hogy mert ő a Királyi testőrség kapitánya, ezért kell tisztelettudóbban beszélnem vele. Nem számítottam ilyen válaszra.

- Rendben – motyogtam. Ezzel a válaszával, ledöbbentett. Végig mellettem sétált míg az lóistállóhoz nem értünk. Megmutatta, hogy hova vezethetem be Seremit, és bemutatta a többi lovat is. – A lovászfiú? – Kérdőn néztem rá, de ő erre ledermedt.

- Miatta is akart a Király. Meghalt – utolsó szóra elkomorodtam.

- Az a sárkány ölte meg? – nem reagált, csak hátat fordított. – Ezzel csak az igazamat adod meg! – kiabáltam utána. Intett, és kisétált az ajtón. Szóval ezért kellek a Királynak. Nincs lovászfiúja, mert az új sárkánya megölte, de közben azért keresett meg engem, mert értek a sárkányokhoz. Na, de kérem! Qvij is meg akar engem ölni, akkor egy másik vérszomjas sárkány miért ne tenné meg velem is azt amit a lovászfiúval?! Nem értem, vagyis értem, csak a Király döntéshozatalát nem. Egyáltalán minek neki, egy újabb sárkány?