Klarantina [✔] {Javításra vár}

17.

- Le akarok megint menni - Lemír döbbenten nézett rám. - Már két hét telt el, lassan tizennyolc leszek, mégis veszélyben érzem magam.

- Hogy érted?

- Neked fel se tűnik, hogy Kelling Noiel még mindig itt van a kastélyban?

- Te nem is tudod? - értetlenül néztem fel rá, de ő egy irányba mutatott. Oda fordítva a tekintetem megláttam a két Királyt, ahogy nevetve sétálnak. - Ők ketten testvérek.

- Mi?! - Lemír felé kaptam a fejem, mire befogta a számat, amin összeráncoltam a szemöldököm. Félszemmel feléjük néztem, és meg értettem miért fogta be. A kiáltásommal magunkra vontuk a figyelmüket. Lefeszegettem a kezét a számról. - Akkor is le akarok menni. - Szűrtem a fogaim közt. Sóhajtva az orrnyergét dörzsölte.

- Jól van - mosolyogva néztem rá, majd Zarafin felé fordultam, aki egy szemét kinyitva rám nézett.

- Zarafin, van egy könyv, amit nem értünk - kinyitotta a másik szemét is, és felém fordította a fejét. - De nem bírjuk hogyan kihozni, van valami..

- Van - pislogva néztem rá. - Van egy szó, amivel te látod azt, amit én, és én is azt amit te.

- Mi az a szó? - Lemír besétált mellém, és ő is Zarafint nézte.

- Majd akkor mondom el, ha lent vagytok - aprót bólintottam, így Lemír kezét megfogva húzni kezdtem magam után.

- Mit mondott?

- Van egy szó, amivel látni fogja azt amit én, tehát meg tudjuk fejteni a varázslatot.

- Honnan tudod, hogy az? - Lemír befutott mellém, de furcsa mód a kezét nem rántotta el, de nekem is jól esett a bőre érintése. Megnyugtatott.

- Muszáj annak lennie. Ha valóban komolyan gondoltad az edzésem, akkor úgy akarom, hogy legyen valódi alakom. Mert a szárnyakat én nem tudom kezelni.

- Értelek. És komolyan gondoltam, meg kell tanulnod harcolni.

- Tudom - motyogtam. Könyvtár ajtót meglátva, megint ott volt, és mosolyogva integetett.

- Az a.. - Lemír felé néztem, aki a fejét fogva összeszorította a szemeit. Hercegnő mellett ott állt, hát Lemír is, és mellkasa előtt összefont kezekkel bámulta Lemírt. Hercegnő a fejét kapkodta köztük, majd kiabálva tarkón csapta, amin döbbenten torpantam meg. - Ah, végre elmúlt. - Felhúzott szemöldökkel fordultam az én Lemírem felé, majd a másik felé. Zavaros!

- Gyere - kinyitottam a könyvtár ajtót, és egyenesen a szobor felé futottam. Gyorsan körbe néztem, de mivel senkit nem láttam, megfogtam a sárkány szarvát, és lehúztam, mire újra elénk tárult a lépcső. - Siessünk.

- Freja.

- Hm? - kérdőn néztem Lemír felé, de nem engedte, hogy lemenjek.

- Mit fogsz tenni, ha vissza kapod az erőd? Mindenki előtt járni-kelni fogsz?

- Nem. Míg ki nem találok valami jó tervet, addig itt lent leszek - mutattam a lépcső felé, de Lemír döbbenten nézett rám. Nem vártam meg a reakcióját lelépdeltem a lépcső fokokon, magam után húzva őt.

- Biztos jó ötlet ez Freja? - aggodalmasan csenget a hangja, és lecsúsztatta kezét a kézfejemre, majd rászorított. - Király gyanakodni fog, hogy nem lát téged, plusz nem lesz lovászfiú.

- Nem lesz baj - nyugtatgattam, bár én is gondoltam ezekre. Nagy felfordulás lesz, ha én felbukkanok a valódi alakommal, de ha eltűnök, akkor még inkább magamra vonom a figyelmet. De muszáj meg tennem most már. Nem várhatok még egy hónapot, hogy elmúljon a varázslat. Várjunk.. - Ha én vissza kapom, akkor te is! - Hitetlenkedve fordultam felé, először pislogott rám, majd egyre fehéredett.