A bujdosó (Loki ff.)✔️ ~2018~

1.

Tessa

       - Szia, Dörgő! - üdvözöltem a fekete csődörömet, nyereggel a kezemben. - Gyere, teszünk egy nagy kört itt a vidéken.
      Felnyergeltem, majd kivezettem lovamat az istállóból. Ajándékba kapott tőlem egy almát.
      Felpattantam a hátára, majd indulásra bírtam.

      - Loki! - kiáltottam az én kis dán dogom után. Több se kellett, már futott is hozzám. - Gyere, téged is viszlek. Anya, apa, elmentem! Mikor mentek melóba? - kiabáltam be a házba, mire anya lépett ki a teraszra.

      - Nyolckor megyünk, apád bevisz. Addigra érj haza, ne maradjon Molly egyedül.
      - Rendi - azzal ügetésre fogtam Dörgőt.
      Miután kiértünk a rétre, vágtára fogtam. Száguldottunk a széllel. Dörgő, Loki, és én. Az ördögi trió. A megállíthatatlanok.
      Nem is tudom, meddig vágtázhattunk. Dörgő nagyon élvezte. Nem is állítottam meg, hagytam, hogy miután kirohanta magát, magától álljon meg. Az erdőbe vezető ösvény felé irányítottam, amin keresztül egy tisztásra vezetett az út.
      - Mit szólnál, Dörgő, ha holnap felmennénk a Csillagdombra? - csevegtem a lovammal. Ő persze nem mondott semmit. Nos, hallgatás beleegyezés.
      Loki sétált előttünk, aki hirtelen megállt, és fülelni kezdett, majd beleszimatolt a levegőbe.
      - Mi a baj, Loki? Veszélyt érzel?
      Neki több se kellett, ugatott kettőt, és már meg is iramodott a tisztás felé.
     - Gyerünk Dörgő, utána! - bírtam a lovamat vágtára.
      Amikor a tisztásra értünk, Loki egy közeli fához rohant, majd vissza hozzám. Rám ugatott, majd elindult vissza a fához. Mikor látta, hogy nem reagálok semmit, onnan ugatott párat, majd olyan mozdulatokat tett, amik azt sugallták, menjek oda.
      Közben Dörgő is valamilyen oknál fogva megbokrosodott.
      - Jól van, kicsim, csillapodj. Minden rendben, nincs semmi baj - simogattam a nyakát.
      Félve, és nagy nehezen odaértünk a fához. Annak az erdő felé néző oldalán egy férfi  ült.
      - Szent Isten...
      Loki megbökdöste orrával a kezét, és meg is nyalta, de nem reagált semmit. Rám nézett, és kétségbeesetten nyüszített.
      A másodperc töredék része alatt leugrottam Dörgőről, és a férfi mellett termettem. Az eszméletlen volt. Ellenőriztem a pulzusát. Szerencsére élt, de a teste hűvös volt. Nagy kő esett le a szívemről.
      Végigpáztáztam a gerincét, nincs e törése. Mivel nem volt, óvatosan elfektettem.
      A légzése egyenletes volt. Nem baj, azért kukkantsunk a szájába - gondoltam, majd eszerint is cselekedtem. Ezután tüzetesebben megvizsgáltam.
      Talán a húszas évei végét, harmincas évei elejét taposó férfi. Karakteres, finoman ívelt állkapocs, és még finomabban ívelt, vékony ajkak. Makulátlan, tiszta bőr, amibe belerondítottak a zúzódások, és kisebb karcolások. Emellett sápadt. Nem az a természetellenesen sápadt, mint nagy vérveszteségkor, hanem az a finom sápadt. Mintha nem is evilági lett volna.
      Haja a válláig ért, és koromfekete volt, igencsak csapzott. Össze volt kócolódva, mint akinek egy madár rakott fészket benne, és úgy tapadt az arcához.
      A ruhája eléggé furcsa volt számomra. Fekete bőrből készült felső, nadrág, csizma és kabát, továbbá zöld szövetet is használtak, aranyszínű lemezekkel, és mintázattal. Sokkal inkább hasonlított valami Comic Conról elszabadult jelmezes emberre.
      A ruháján sok helyen szakadást véltem felfedezni, amiket valószínűleg egy hegyes tárgy okozott. A vágások mentén enyhén szivárgott a vér. Ennél sokkal erőteljesebb lehetett, de az talán pár órával ezelőtt volt. A sebek szerencsére nem voltak mélyek, bár egyet biztosan varrni kellett.
      A kézfeje is tele volt zúzódásokkal.
      - Mit tettek veled? - suttogtam oda magamnak, kisimítva egy odatapadt fekete tincset a homlokából. - Loki, maradj itt, amíg visszajövök! - parancsoltam a kutyára, aki engedelmesen leült mellé, és fejét a férfi lábára helyezte.
      Én felugrottam Dörgő hátára, és hazáig vágtattam.

Loki
     
      Fogalmam sem volt, hol vagyok. Csak annyit tudtam, hogy Midgardban. És borzasztóan meleg volt a levegő...
       Az utolsó pillanatban sikerült elmenekülnöm a Tesserachttal. A csata teljesen legyengített, minden erőmet felemésztette. Még Heimdall elől sem tudom magam elrejteni. Hamarosan biztos jön Thor, és elvisz, bedob egy cellába. Nincs erőm megmozdulni, de még a szememet se kinyitni. Túl sok vért vesztettem.
      Kutyaugatásra lettem figyelmes.
      Jaj, ne! - gondoltam. El kell tűnnöm innen.
      Az akaratom megvolt hozzá, csak az erőm hiányzott. Nem mozdultam. Nem tudtam.
      A kutya odajött hozzám, megbökte, utána megnyalta a kezem. Majd prüszkölt egy ló.
      - Szent Isten... - hallottam egy lány hangját. Hát ez remek!
      Leugrott a lóról, kezébe fogta az enyémet, és valami furcsa fogásban tartotta egy rövid ideig. Miután elengedett, finomam végighúzta hátamon két ujját, aztán óvatosan lefektetett a földre. Nem is éreztem fájdalmat, olyan finoman bánt velem.
      Pár pillanatig nem történt semmi, majd kinyitotta a számat, és visszacsukta. Csak én nem értettem, mégis mit művelt ez a lány?
      - Mit tettek veled? - suttogta, miközben végigsimított a homlokomon. - Loki, maradj itt, amíg visszajövök! - mondta. Köszi, mintha így bárhova is el tudnék menni.
      A kutya fejét a lábamon éreztem, a lány pedig elment.
      Egyedül maradtam.
      Fájdalom hasított a fejembe, mire ismét eszméletemet vesztettem.