A bujdosó (Loki ff.)✔️ ~2018~

33.

Tessa

        Oké, akkor le ezen a csigalépcsőn- nem tudom, Odinnak hogy nem szakadt le a lába, mire felértünk, ő már biztos megszokta, de nekem holnap borzalmas izomlázam lesz- egészen az aljáig, ott jobbra, aztán egyenesen a folyosó végéig, majd megint egy jobbos, és elvileg ott kell legyen a trónterem bejárata.
        Mikor leértem, senkit nem találtam két őrön kívül. Így megérdeklődtem Lokitól, merre járhatnak. Válasznak azt kaptam, hogy a városban lovagolnak, és majd értem jönnek, csak menjek a palota bejárata elé. Na, rendben, de én nem tudom, az merre van, hát nem azon jöttünk be.
       - Elnézést- szólítottam meg az egyik őrt a trónterem ajtajában. Ő rám pillantott, tekintetével sugallva, hogy mondjam, mit szeretnék- Öm, jó napot! Tudna nekem segíteni?
       - Természetesen. Miben állhatok kegyed szolgálatára? - szólalt meg végre, látván, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, és bátortalan.
       - A palota bejáratához hogy jutok el? Tudja, most vagyok itt először, nem ismerem a járást.
        - Kövessen kérem, megmutatom- indult meg egy irányba, én pedig szó nélkül utána szegődtem- Mondja csak! Igaz az a pletyka, hogy ön rejtegette az uralkodó egyik fiát? - kérdezte csevegve.
        - Történetesen igen, én vagyok- húztam ki magam. Semmi szégyelni való nem volt a tettemben. Az életét mentettem meg.
        - A király milyen büntetéssel jutalmazta ezen tettéért? - érdeklődött tovább kedvesen. Biztosan örült egy kis társaságnak így, hogy egész nap csendben kellett az ajtóban állnia haptákban- Már ha nem veszi tolakodónak a kérdésemet.
        - Nem, dehogy is- mosolyogtam rá, mikor hátrapillantott rám- Nos, büntetésül azt kaptam, hogy Lokival egy napra elmehetünk Norvégiába kicsit szétnézni. Emellett eddig úgy néz ki, örökre száműzve vagyunk mindketten Asgarsból, de nemrég beszélgettem kicsit a királlyal, és arra a meglátásra jutott, lehet engem nem száműz örökre. Mondjuk nem értem, én most vagyok itt először. Sose éltem itt, és annyira nem is szeretnék. Engem nem szükséges száműzni- vallottam be.
        - Hogy-hogy nem szeretne?- csodálkozott- Pedig egy nagyon komfortos hely ez a világ.
       - Meglehet, viszont nekem túlságosan is fényűző. Nagyon sok az arany, és ez nem tetszik.
       - Ebben mondjuk igaza van kegyednek- értett velem egyet az őr- Viszont a vád roson kívül, nagyon szép a természet, és a kisebb falvak.
        Az út további részében általános témákról beszélgettünk, úgy mint kedvenc szín, hogy van egy szép felesége, és két szép kislánya, Gondul, és Faye. Én is elmeséltem neki néhány dolgot a családomról, majd amíg Lokiékra vártam a bejáratnál, ő ott maradt velem. Nagyon rendes férfi volt, a felesége nem panaszkodhatott. Biztosan nagyon szerető apuka is lehetett.
       - Látom a két herceget- mutatott irányukba- Akkor szerintem én vissza is indulok az őrhelyemre.
       - Rendben van. Nagyon köszönöm a segítségét, uram.
        - Igazán nincs mit. És ha esetleg járna még itt Asgardban, keressen meg, és kérem, jöjjön át hozzánk vacsorára.
       - Nem fogom elfelejteni, köszönöm szépen a meghívást... - nem tudtam, milyen neven szólítsam, de mielőtt elárulhatta, vagy épp megkérdezhettem volna, Thor kurjantotta el magát mögöttem.
       - Ragnar! - intett neki- Te meg mit keresel itt?
       - Kikísértem a kisasszonyt- mutatott rám- Igazán remek társaság.
       - Ragnar? Ugye nem Lodbrok? - néztem rá meglepődötten.
       - Nem, Ivarson vagyok- kuncogott- De nekem most már tényleg vissza kell mennem. Kisasszony...
      - Tessa. Szólíts Tessának.
      - Boldog vagyok, hogy megismerhettem, Tessa kisasszony- csókolt kezet nekem, majd távozott.
       Loki eközben áttette Mollyt Thor nyergébe, így én fel tudtam ülni elé. Utunk eztán a Bifrösthöz vezetett, ahol megismerhettem a híd őrzőjét, Heimdall-t. Teljesen másmilyennek képzeltem őt el, de kellemeset csalódtam a látványban. Életemben nem láttam még olyan gyönyörűen ragyogó, aranyszín szemeket, mint amilyet ő tudhatott magáénak.
       - Tessa Spark, üdvözöllek Asgardban- köszöntött szívélyesen.
       - Heimdall, kérdezhetek valamit? - pattant ki Molly Thor karjaiból, alighogy ő levette hátasáról.
       - Természetesen - bólintott.
       - A Cybertron létezik?
       Mindünket meghökkentett a kérdés. A két istenséget azért, mert nem tudták, a kishúgom miről beszél, Heimdall azért, mert eddig szerintem senki nem tette fel neki ezt a kérdést, én pedig azért, mert úgy gondoltam, a Cybertron csak mese, és eszembe nem jutott volna, hogy a mindent látó őrzőt megkérdezzem erről.
       - Igen, létezik- mosolygott kedvesen- Csak nem épp úgy, és olyan formában, ahogyan ti ismeritek. Az általatok nevezett NASA nagyon sok mindent ferdített a dolgokon. De azt hittétek, Hollywood a semmiből merít ihletet? A legtöbb fantasztikus filmeteknek van valóságalapja. Tolkien sem a levegőbe beszélt, amikor megírta A gyűrűk urát. Csak sokat ferdített rajta.
       - Gondoltam alapnak elég a világűr, és néhány autó- jegyeztem meg vállat volnva- Nem hittem, hogy tényleg igaz. Viszont ez kellemes meglepetés így.
       - Létezik! - táncolt örömében Molly- Elmehetünk oda? Kérlek, Tessa, hadd menjünk- kulcsolta össze kis kezeit elém állva.
       - Attól tartok, nem bírná a szervezetetek az ottani légkört- mondta Heimdall.
       - Sajnálom kicsim, de űrruha hiányában nem tudunk elmenni. És tényleg annyit háborúznak, mint a filmben? Optimus, és Megatron is ezek szerint valós személyek? - fordultam ekkor az őrzőhöz.
       - Rengeteget háborúskodtak, de ennek már sok száz éve vége. Béke uralkodik a bolygón. A két említett személy ismeretéről pedig nem tudok semmit. Nagy valószínűséggel csak kitalált karakterek.
       - Kár- szomorodott el Molly- De léteznek! És biztos vannak olyan autobotok, akik hasonló személyiségűek mint ők, és biztosan nagyon jófejek.
       - Heimdall, tudnék veled néhány szót váltani? - szólt oda neki Loki, félbeszakítva a társalgásunkat. Az őrző készségesen odament a herceghez, és félrevonultak, mire Thor csatlakozott hozzánk.
       - Egy kicsit irigy vagyok Lokira, megmondom őszintén- vakargatta a tarkóját egy nagy sóhaj keretében.
       - Mert? - érdeklődtem.
      - Csak rád kell nézni. Szép vagy, okos vagy, mindezek mellett fényelf is lettél- mondta, majd Loki felé pillantott, aki még mindig elmélyülten beszélgetett az őrzővel- Bárcsak ne az öcsémé lenne a szíved- simította meg kézfejével az arcomat, egy szomorú mosollyal.
      - Egy pillanat. Ki mondta, hogy övé a szívem? - próbáltam tagadni a tagadhatatlant, ameddig lehetett.
       - Jaj, Tessa, csak rátok kell nézni. Egyikőtök sem akarja bevallani, ferdítetek össze-vissza. Loki próbál a bizalmadba férkőzni, igyekszik mindent megadni neked- ezzel végigmutatott rajtam, utalva a ruházatomra-, de nem mer feléd lépni. Te pedig félsz bevallani saját magadnak is az érzéseid. Vagy már bevallottad, csak te sem mersz lépni. Lehet, hogy hülye vagyok, de ezt még a vak is látja, hogy mit mind bénáztok.
      - Köszönöm Thor az észrevételedet. De... Ez most valami bók akart volna lenni? Amit korábban mondtál?
      - Nem kimondottan. Viszont ha nem így viszonyulnál az öcsémhez, biztosan bepróbálkoznék nálad- kacsintott rám.
       - Húha, csak Loki ezt meg ne tudja- kuncogott Molly mellettem.
       - Nem fogja - mondtuk a szőke istennel egyszerre, mire összemosolyogtunk, és felnevettünk.
      - Miről nem fogok tudni? - lépett hozzánk a másik isten.
       - A pudingos-tejfölös sütim titkos receptjéről. És te miről csevegtél Heimdallal?
      - Az maradjon az én titkom.
      - Akkor azt hiszem kvittek vagyunk- öleltem magamhoz a kishúgomat- Mikor akarunk amúgy indulni? Kezdek már éhes lenni.
       - Most- lépett hozzánk Heimdall. Loki kiment Fyerdisért, hogy őt is hozza magával. Ha már nem jöhet vissza többet Asgardba, akkor őt is hozza.
       Heimdall ekkor a pallost a helyére tette, majd nyitotta a hidat. Ahogy beléptünk, egy pillanatra furcsa, émelyítő érzés kerített hatalmába, és a többiek eltűntek a fénycsóvában. Mikor a szerkezet leállt, én még mindig a Bifröstben voltam.
       - Bocsánat, én nem vagyok ezen szállítható? - pillantottam az őrzőre, aki csak mosolygott, majd lassú léptekkel indult meg felém.
       - De igen, viszont beszélni akartam veled, amit a többiek jelenlétében nem tehettem volna meg- pillantott rám sokatmondóan.
       - Ó. És miről szeretnél velem beszélni?
       - Mikor akarod neki elmondani? - tért egyből a lényegre.
       - Bocsánat, mi?
       - Mikor akarod neki elmondani? - ismételte magát, mire leesett, hogy mire gondolt.
       - Amikor úgy érzem, itt az ideje, és készen áll rá- sütöttem le a szememet, mire rosszalló morgást kaptam válaszul.
       - Erre soha nem tud felkészülni az ember- felelte lágyan- Főleg nem erre. És ezt minél később adod a tudtára, annál rosszabbul fog reagálni. Ideje lenne erőt gyűjtened, és elmondanod neki az igazságot.
       - De ez annyira nehéz- törtem ki könnyebben - Eleinte azért nem akartam vele tudatni, mert meg voltam rémülve, most meg azért, mert félek, hogy ő fog engem meggyűlölni miatta. Kész csőd vagyok- zokogtam.
       - Nekem nem kell elmondanod, mindent tudok, hisz láttam mindent. De még most kell elmondanod neki. Meg tudod tenni? - törölte le a könnyeim.
       - Fogalmam sincs- mondtam őszintén- De megpróbálom.
       - Rendben. Most pedig lépj a hídba- aktiválta ismét, én pedig beléptem, és hazamentem.
       

Loki

        Mikor Tessáék udvarába értünk, mind ott voltunk, őt kivéve.
       - Mi történt? Hol van? - néztem körül.
       - Nyugalom, biztos Heimdall nem engedte át- hangzott a válasz Thortól.
       - De hát miért? - értetlenkedtem.
       - Honnan kellene tudnom? - tárta szét a karjait.
        - Vigyük Fyerdist Dörgőhöz! - lelkesedett fel Molly.
        - Mi történt itt? Mi ez a mandala a füvön? - jött ki a házból Jonathan, Temp társaságában- Valamelyikőtök most szépen visszacsinálja, vagy nem állok jót magamért- nézett ránk szigorúan, mire egy varázslattal eltüntettem a kiégett füvet. Megindultunk az istálló felé, hogy a lovamat a karámba vigyük, mire a Bifröst ugyanoda csapott be a földbe, maga után hagyva Tessát, ahova korábban minket tett.
       - Nem hiszem el! Legközelebb célozzatok inkább a betonra- háborgott az apuka, mire egy mozdulattal ismételten rendbe tettem a füvet- Kösz, Loki.
       Tessának, mikor hozzánk jött, a vörösek voltak a szemei, mintha sírt volna. Vajon mit beszélhetett vele Heimdall?
       - Felmegyek, átöltözök, rendben? - kérdezte, mire egyhangúan bólintottunk, ő pedig eltűnt a házban az édesanyjával.
        - Molly, be tudnál jönni egy kicsit? Drágám, te is? - szólt ki Temp néhány pillanat elteltével.
        - Persze- indultak meg ők is, magunkra hagyva Thorral.
        - Rosszat sejtek- szólalt meg váratlanul körülbelül húsz perc múlva, megtörve a köztünk levő csendet, miután a lovamat a karámba engedtük, és néztük őket. Helyeslően bólintottam. Nekem is rossz előérzetem volt.
       - Gyűlöllek titeket!- hallottam meg még tíz perc eltelte után Molly hangját, ahogy torkaszakadtából kiabál, és kirohan az ajtón- Utálom mindegyikőtöket! Bárcsak soha nem születtem volna meg! - azzal elrohant ki, a patak irányába. Összenéztünk Thorral. Ő intett nekem a fejével, hogy menjek Tessához, ő elintézi Mollyt. Nekem több se kellett.
       Temp rohant velem szembe, hogy Molly után menjen, de én visszatartottam, hogy bízza a bátyámra a dolgot.
       - Hol van Tessa? Mi történt?
       - Tessa fent van- csuklott el a hangja, és pityeredett el.
        - Semmi baj, Temp- simítottam meg a vállát, majd az emeletre siettem.
       Finoman bekopogtam az ajtón, de nem kaptam választ, így benyitottam. A látvány, ami fogadott, nem volt épp szívmelengető. Tessa az ágynak támasztva a hátát, ült a földön, térdeit felhúzva, azokat átkarolva, és zokogott. Ezzel még meg is békéltem volna, ha nem fehérneműben teszi. Olyan elesettnek nézett így ki, amilyennek még életemben nem láttam.
       - Tessa- szólítottam meg, de nem is figyelt rám, csak sírt tovább- Tessa, mi történt? - térdeltem le vele szembe, és fogtam meg a két vállát, mire durván ellökte a kezeim, és rám kiabált.
       - Hagyj békén! Tűnj innen! Egyedül akarok lenni!
        - Nem foglak magadra hagyni, ne is álmodj róla- acéloztam meg magam- Inkább áruld el, hogy mi történt.
        - Meg akarok halni...- motyogta összetörten.
        - Tessa, ne mondj ilyeneket, mégis mi a fene ütött beléd? Mit mondtál Mollynak? - faggattam tovább, miközben mellé kucorodtam, és egyik kezemmel átkaroltam a vállát.
        - Heimdall azt mondta, mondjam el neki az igazságot- hüppögött- Hát elmondtam- tört ki belőle ismét egy roham, és hangosan sírva temette arcát a kezeibe.
        - De mi az igazság? - kérdeztem lágyan, a vállát simogatva.
        - Molly a lányom!