A bujdosó (Loki ff.)✔️ ~2018~

2.

Tessa

      Mennyi az idő? Jó, még csak hat óra múlt. Fél óra alatt megjárom, ha nem, hamarabb.
      -Apa, elvittem kicsit a kocsit! Vészhelyzet! - kiabáltam az emeletre, miközben a falról lekaptam a kocsikulcsot.
      - Mert, mi történt? - kiabált vissza.
      - Az most hosszú! Nincs idő erre. Hazaértem, majd elmondom - azzal bepattantam a kocsiba, és elhajtottam.

      Loki ügyesen a helyén feküdt az idegen mellett, és vigyázott rá.
      - Jó kutya vagy! - dicsértem meg.
      Nagy nehezen sikerült őt betenni a kocsiba, és elfektetni a hátsó ülésen. Azért a platóra nem szerettem volna fektetni szegényt.
       - Loki, hopp! - hívtam be a kutyámat az anyósülésre, majd hazahajtottam.

Loki

      Valaki felemelt, és megpróbált egy kis helyre befektetni. Egy szúrt sebembe belenyilallt a fájdalom, így erőtlenül felnyögtem. Az illető semmit nem szólt, csak egy pillanatra megállt, és megpróbált máshogy fordítani. Ugyanolyan finom érintése volt, mint annak a lánynak korábbról.
      A lábamat felpolcolta, majd becsapta az ajtót.
      - Loki, hopp! - hallottam meg az ismerős hangot. Akkor nem kétséges, hogy az a lány volt. Elengedtem egy sóhajt, közben megindult a kocsi is.

Tessa

      Leparkoltam a ház előtt, majd kiugrottam a kocsiból. Loki követett.
      - Apa, ráérsz kicsit? - kiabáltam fel megint. Szerethettek ma a szomszédok.
      - Persze, mi a... Te szent Isten! - jött ki a házból, és nézett a kocsiba. - Mi történt vele?
      - Fogalmam sincs, viszont be kéne vinni. Megkérhetlek, hogy vidd fel a szobámba, hogy elláthassam?
      - Nem kéne inkább mentőt hívni?
      - Minek, ha itt vagyok én? - tettem fel a kérdést. - Elvégre orvostanhallgató vagyok, vagy mi a szösz - mosolyogtam. - Jó, igaz, a szobám nem épp steril környezet, de a felszereléseimben nincs hiba.
      Apa sóhajtott egy nagyot, majd a férfit felnyalábolta, és besietett. Ő felment az emeletre, én pedig a nappaliban levő szekrényből kivettem az orvosi bőröndömet, végül felmentem. Közben a folyosón Hugiba botlottam.
      - Kit vitt apa a szobádba? - kérdezte nagy érdeklődéssel.
      - Egy sérült bácsit - válaszoltam. - Az erdőben találtam rá, és nem hagyhattam ott csak úgy.
      - Megnézhetem a bácsit?
      - Igen, de csak miután meggyógyítottam a sebeit. Rendben? - kacsintottam rá.
      - Rendben - mosolygott. - Addig játszom kicsit Lokival - azzal lerohant az emeletről, én pedig a szobám felé vettem az irányt.
       Belépve láttam, hogy apa már majdnem mindent elrendezett nekem. A férfit az ágyamra fektette, deréktól felfelé levetkőztette, ruháit az asztalomnál levő egyik székre terítette, csizmáját az ágy mellé tette. Az ágyam fölötti olvasólámpát beállította, hogy lássam, amit csinálok.
      - Hozz kérlek egy vizes törölközőt. Pirosat, vagy feketét, amin nem látszik meg a vér, ha esetleg nem jönne ki az anyagból mosás után - szóltam neki, miközben kipakoltam az orvosi kellékeket.
      Kis idő múlva egy tál vízzel, és egy fekete kéztörlővel tért vissza, amit letett az ágyam melletti kis szekrényre.
      - Köszönöm - mosolyogtam rá hálásan.
       - Nincs mit - veregetett hátba. - Ügyesen.
      Miután kiment, becsukta maga mögött az ajtót. Én a hifihez léptem, alacsonyra vettem a hangerőt, és lassú, nyugtató zenéket raktam be, hogy jobban tudjak koncentrálni (a tanáraim is megjegyezték az egyetemen, hogy bedugott fülekkel, zene mellett precízebben dolgozok). Felhúztam kezemre a gumikesztyűt.

      Először lemostam a sebeket, szépen kitisztítottam a portól, és a kosztól. Igyekeztem minél lágyabban, és óvatosan, hogy ne okozzak fájdalmat. Mikor ezzel végeztem, fogtam a fertőtlenítőt, és elkezdtem a sebeket azzal is lekezelni.
      Szemügyre vettem a sérüléseit. Két mélyebb vágás, ezeket varrni kell, egy apró szúrt seb, ezzel még kitalálom, mit kezdjek, mert nem tűnik túl mélynek, hogy varrni kelljen. De lehet a biztonság kedvéért befoltozom azt is. Továbbá kisebb- nagyobb karcolások a kézfejen, és arcon.
      Előszedtem a tűt és a cérnát, majd nekiláttam a sebek befoltozásának. Mikor a bőréhez értem, éreztem, hogy jéghideg. Gyorsan a pulzusáért nyúltam, hogy kitapintsam, de normális volt neki. És a mellkasa is egyenletesen emelkedett-süllyedt. Betudtam a hidegvizes törölközőnek.
      Egyik öltésem követte a másikat, végül befejeztem mindent. A sebek elé tisztasági betétet tettem (remek módszer, erre gyerekként jöttünk rá anyával, az nem ragad bele a sebbe), amire anyának a csodakencéjét tettem. Tapasztalatból jártam el így, hihetetlen gyorsasággal regenerált, és összehúzta a sebet. Ha minden jól megy, és megteszi a hatását, két nap múlva kivehetem a varratokat. Végül körbetekertem a felsőtestét fáslival.
      Mikor ezzel végeztem, újra a vizes törölközőért nyúltam, és az arcát is, meg a kezén levő sebeket is elkezdtem lemosni.
     Épp az arcát tisztítottam, amikor egy halk sóhajt hallatott, majd megremegtek a szempillái. Kisvártatva, lassan megemelkedtek, és kinyitotta a szemét. Én tovább simogattam az arcát, és elengedtem felé egy kedves mosolyt.
      Rám emelte a tekintetét. Zöldeskék szeme bágyadtan csillogott a lámpa fényében.
      - Pihenj csak, itt biztonságban vagy - mondtam neki halkan, továbbra is mosolyogva. Nem szólt semmit, pislogott párat, majd szemeit újra visszazárta.
     

Loki

      Valami hideg, puha, és nedves dolog simogatta lágyan a homlokom, majd az arcom. A háttérben kellemes midgardi zene szólt. Nem hittem, hogy nekik is van érzékük a jó zenéhez.
      A sebeim fájdalmát alig éreztem. Valami csípett, de nem annyira, hogy kínlódjak tőle.
      Nagy nehezen erőt vettem magamon, és kinyitottam a szemem.
      A helység, ami elém tárult, kicsi volt. Egy lámpa égett fölöttem. A falak világosbarnák voltak, és számomra ismeretlen tárgyak helyezkedtek el a szemben levő polcon. Na jó, igazából csak az a nagy, lapos, fekete tégla volt az, aminek nem értettem  a funckióját. Annak két oldalán roskadásig telepakolt könyvesponcok voltak.
      Az arcomat továbbra is simogatták, de most láthattam, hogy egy vizes ruhával. Felpillantottam a gazdájára.
      Egy fiatal lány volt. Hosszú, hullámos, barna haja össze volt hátul fogva, de ahogy előre volt hajolva, az egész a válla fölött előrelibbent. Néhány rövid, kósza tincs az arcába rakoncátlankodott. Kék szemei nyugalmat árasztottak. Kedves mosolyra húzta a száját.
      - Pihenj csak, itt biztonságban vagy - mondta csendesen. Egy utolsót még simított a homlokomon a ruhaanyaggal, majd elvette.
     Felismertem a hangját. Ő volt ott az erdőben. Nehezemre esett nyitva tartani a szemem, így visszacsuktam, és pár pillanat múlva elaludtam.