A bujdosó (Loki ff.)✔️ ~2018~

27.

Tessa

Továbbra sem sikerült felébrednem, így Loki végül visszakísért a saját álmomba, majd távozott. Gondolom felébredt.
Ismételten nem tudtam, mit kezdjek magammal, így gondoltam animációba váltom a dolgokat. Alakom kétdimenziós lett, és a táj is teljesen megváltozott. Már nem London egy kis mellékutcájában voltam a külvárosban, hanem egy gyönyörű, esőerdő szerű helyen. Előttem egy szakadék, fölötte egy függőhíd. Utálom a függőhidakat.
Nagy levegőt vettem, majd a a deszkára léptem. Ne nézz le, ne nézz le, ne nézz le...
Amikor egy picit megingott alattam a híd, azonnal sprintbe kezdtem, hogy minél hamarabb átérjek. Ahogy a túloldalra tettem a lábamat, kifújtam, az eddig bent tartott levegőt. Észre se vettem, hogy nem lélegeztem ezidő alatt.
- Hát nem tudom, hol vagyok. Ismerős a környék, de nem tudom, melyik rajzfilm- mondtam magamnak. Elindultam az előttem levő ösvényen, ami mellett ősi, mindenféle futónövénnyel benőtt romok voltak. Odaléptem az egyikhez. Az ajtaját különös írásjelek díszítették, amiket egyből felismertem.
- Atlantisz! - örültem meg a ténynek- Imádlak, tudatalattim.
Magamra varázsoltam az atlantisziak ruházatát, hogy közéjük olvadhassak. Tovább folytattam az utamat, amikor végre emberekkel találkoztam.
- Bocsánat, merre találom Kidát? - kérdeztem tőlük.
- Őfelsége a királyi palotában van, épp a felújítási munkálatokat ellenőrzi- mondta az egyik férfi, és a dombon levő palota irányába mutatott.
- Köszönöm - intettem, majd mentem tovább.
Tompán elkezdett fájni a fejem. Biztosan csak a szer hatása.
Mikor végre felértem a palotához, a fájdalom már elviselhetetlenné vált, és nemcsak a fejem, hanem minden más porcikám is borzasztóan sajgott. Üvölteni tudtam volna, de egy hang nem jött ki a torkomon.

Hangos, gyors csipogást hallottam valahonnét. A fájdalom nem múlt, egyre rosszabb lett. Kinyitottam a szemeim. Kórházban voltam. Fölöttem Loki állt, és ahogy meglátta, hogy felébredtem, elöntötte arcát a boldogság, és a megkönnyebbülés.
Hol a francba van a nővérhívó? Vagy leszarom, valaki csavarja fel a morfin adagolót maximumra. Meghalok, úgy fáj mindenem.
Hol van?
Ott. Ott az ágy széléhez erősítve az izé. Megmutatnám, de nem tudom mozgatni a kezeim.
Semmi gond, megvan. Felcsavartam. Jobb?
Nem. Nagyon nem. Egyre rosszabb...
Az arcom teljesen eltorzult a fájdalomtól. Fájtak a csontjaim. Minden csontom. Ép, eltört, mindegy volt. Széthasadt a fejem. Mi történik velem?
Loki mondott valamit, de nem fogtam fel, bólintottam, aztán eltűnt. Hát ez remek. Itt fogok meghalni.

Loki

Eir, mi a franc folyik itt? Mi történik Tessával? Azt mondtad meggyógyul. Helyette mindjárt belehal a fájdalomba. Vagy ez normális?
Tessa nem ember. Az esszenciát direkt emberi szervezethez igazítottam. Ha ember lenne, nem történne ilyesmi.
Az egy dolog, de mit csináljak most? Ha nem lépek, Tessa meghal!
Menj Asgardba. Az ottani gyógyítók raktárában van egy hozzávaló a szerhez, ami nekem nincs. Az utolsó sárkány könnye. Ha kap egy tűszúrásnyit belőle, azonnal enyhül a fájdalma. Siess!
- Ne hívd a nővéreket, azonnal visszajövök- néztem komolyan Tessa szemébe, mire ő nehézkesen bólintott. Egy becsomagolt fecskendőt vettem el az asztalról.
Azonnal a Tesserachtért nyúltam, és már nyitottam is a kaput Asgardba. Nagyon remélem senki nem vesz észre.
Utam egyenesen a raktárba vezetett. Sárkánykönny, sárkánykönny, sárkánykönny... Hol a fenében vagy?
Jártam a szekrénysorokat, nézegettem a tégelyek és tubusok feliratait. Pár perc múlva megtaláltam. Felbontottam a fecskendőt, kinyitottam az üvegcsét, és egy keveset felszívtam belőle.
Ajtócsapódást hallottam. A rohadt életbe! Füleltem. Nem vehetnek észre. Másképp nem tudom megmenteni Tessát.
A léptek zaját figyelve, én azzal ellentétes irányba indultam, de a két polcsor között a gyógyító észrevett.
- Loki?
- Ne mondd el senkinek, hogy itt jártam.
- Miért ne tenném? Szegüljek ellen királyomnak?
- Tudom, nem fogsz hinni nekem, de a jó ügyért cselekszem.
- Hiszem, ha látom. Mi van a fecskendőben?
- Nem érek rá veled cseverészni- mondtam insulatosan, majd nyitottam is a kaput vissza Tessához, de mikor átléptem, és bezártam volna, a gyógyító gyorsan átugrott rajta. Mikor látta, hová jöttünk, és meglátta a szenvedő lányt az ágyon, rám nézett, majd a kezét nyújtotta.
- Nincs vesztegetni való időnk, csak percei vannak hátra. Add a fecskendőt.
Készséggel a kezébe adtam, ő lecsavarta a morfiumot, a csövet kivette a kezéből, és a tűt a bőre alá szúrva adta be neki a sárkánykönnyet. Tessa izmai elernyedtek, a szívverése visszaállt normálisra, és szaggatottan kifújta a levegőt.
- Mi a franc volt ez? - kérdezte erőtlenül.
- Valaki rosszul keverte össze neked a gyógyszered, - ítt csúnyán felém pillantott-de most már minden rendben lesz, hamar helyre fogsz jönni.