A bujdosó (Loki ff.)✔️ ~2018~

14.

Tessa

      Miután Loki elaludt, én még kicsit beszélgettem a neten pár barátommal, majd tőlük elköszönve, még olvastam valamennyit, végül én is lefeküdtem aludni.
      Mikor éjjel megébredtem, az óra fél hármat mutatott. Kimentem elvégezni a dolgomat, majd mikor battyogtam visszafele, a szobámból Loki kétségbeesett kiáltását hallottam. Abban a pillanatban teljesen felébredtem.
       Azt hittem Thor jött vissza érte, így futólépésben berontottam az ajtón. A szobámban nem volt senki az istenen kívül, egyedül volt. Viszont ő háton fekve, eltorzult arccal, teljesen befeszülve, hol ide, hol oda rángatta a fejét nyögdécselve, ökle néhol összeszorult, hol elernyedt. Esküszöm, amikor kimentem, nem ilyen állapotban volt.
      Azonnal fel kell ébresztenem! - futott át az agyamon a gondolat, és már hozzá is léptem, felkapcsolva az ágy fölötti kislámpát. Volt annyi hely az ágy azon részén, ahol ő feküdt, hogy le tudjak ülni, így mellé helyezkedtem, és egy kis habozás után simogatni kezdtem hol a karját, hol az arcát, hol a mellkasát.
      - Loki- szólongattam halkan- Loki, ébredj fel- közelebb hajoltam hozzá- Ez csak egy rossz álom. Nem a valóság. Ébredj fel- mondtam, és óvatosan rázogatni kezdtem a vállánál. Pár pillanat után szemei felpattantak, egy kisebbet felkiáltott, és zihálva felült- Jól van, Loki, semmi baj, itt vagyok- néztem a szemeibe, egyik kezemet a vállán pihentetve- Lélegezz mélyeket. Nincs semmi baj.
       Ő követte az utasításaimat, és szép lassan a lélegzete, és a pulzusa is visszaállt a normálisra. Csapzott haja verejtékes arcára tapadt. Ha lehet, még sápadtabb volt, mint alapjáraton.
      - Múlt, vagy jövő? - tettem fel a kérdést, visszagondolva arra, amit a tóparton mondott. "Asgardban az álmoknak nagy jelentősége van. [...] Asgardban az álmok jó része megtörténik a valóságban."
       - Múlt- mondta kissé rekedt hangon.
       - Ez némiképp megnyugtató- engedtem el a vállát egy kisebb sóhaj kíséretében- Gyere ki, mosd meg kicsit az arcod- álltam volna fel mellőle, de megragadta a kezem. Késztetést éreztem arra, hogy kitépjem a fogásából, de végül nem tettem. Le kell győznöm a félelmemet- Loki.
      - Anyámmal álmodtam- mondta halkan, nem nézve a szemembe. Az össze- vissza gyűrt takarót vizslatta.
      - Elmondod? - kérdeztem. Ő fél kezébe temette az arcát, térdeit felhúzta, azon támasztotta könyökét, másik kezével még mindig a csuklómat tartotta- De persze nem eröltetem.
       - Meghalt- felelt kis idő eltelte után.
       - Te szent ég, sajnálom- simítottam meg a vállát reflexből- Őszinte részvétem.
       - Nem akarok erről beszélni.
       - Van, amiről én sem akartam, hogy tudomást szerezz- néztem rá sandán, kissé cinikus hanglejtéssel. Nagyot sóhajtott.
       - Jogos- felelte, közben megdörzsölte a szemeit- Az emlék maga, nem az enyém. Vagyis csak az egyik. Hanem Thor-é- kezdett bele- Ő látta, ahogy anyánk meghal. És a temetését is.
       - Te miért nem? - értetlenkedtem- Mármint... Ha nem is voltál ott a halálakor, a temetésén csak meg kellett jelenned. Elvégre az anyádról van szó.
       - Én a cellámban rohadtam, és épp egy regényt olvastam. Odin csak anyám kedvéért nem végeztetett ki. De örök életemre cellarabságra ítélt, mindazért, amit tettem- mosolyodott el gúnyosan- Pedig én csak uralkodni akartam Midgardon, mint istenük. Felszabadítottam volna a szabadság alól. Az emberiség arra teremtetett, hogy szolgák legyenek- a szemembe nézett, tekintetében némi csalódással, de legfőképp haraggal- Egy virágzó birodalmat hozhattam volna létre, ha a Bosszuállók nem álltak volna az utamba.
       - Loki, Manhattan lerombolásával, és emberek megölésével semmi jót nem értél volna el. Az emberek gyűlöltek volna ezért.
       - És Odin? Több millió lelket ölt meg több ezer évnyi uralkodása alatt, mint amennyit én. Őt mindenki imádja, és tiszteli, engem pedig elítélnek. Holott ugyanúgy cselekedtem, mint ő, annak idején.
       - Te ne süllyedj le az ő szintjére- feleltem kimérten- Ha ezt megteszed, ugyanolyanná válsz, mint ő. Semmivel sem leszel jobb nála. De... Édesanyádnál tartottunk- kanyarodtam vissza a kiindulóponthoz- Mi történt vele?
       - Sötét tündérek. Malekith.
       - Mikor?
       - Nem túl rég. Csak mert egy ostoba midgardi lányt védett! - szorított a csuklómon, mire felszisszentem- Bocsánat- engedett el.
       - Látom nehezen beszélsz róla. Esetleg megmutatni nem tudod? Ha az én emlékeim elő tudod hívni, te fordítva nem tudod ezt megcsinálni?
       - De. De igen. Csak hajolj közelebb- nyújtotta felém egyik kezét. Én kérésének eleget téve előrébb hajoltam, ő szintén így cselekedett, végül a kinyújtott kezébe vette az arcom, még közelebb húzva magához, és homlokainkat összeérintette.
       Mindent Thor szemszögéből láttam.