A bujdosó (Loki ff.)✔️ ~2018~

26.

Tessa

       - Most lelőtte a barátját? - kérdezte Sherlock szemrebbenés nélkül.
       - Igen- nyomtam a kezébe a puskát, és szaladtam Lokihoz- Jól vagy? - kérdezten tőle, miközben a mellkasát vizsgáltam. A kősó átlyuggatta a felsőjét, mellkasából vér szivárgott, de gyorsan helyretettem, és olyan lett, mint volt.
       - Majdnem kilöktél az álomból! Mi a fenét csinálsz? - kérdezte indulatosan- És ki ez a pasi?
       - Ő lenne akkor a mi szellemünk? - érdeklődött tovább a tanácsadó detektív, figyelmen kívül hagyva azt, hogy épp mi milyen szóváltásba vagyunk bonyolodva.
       - Nem, nem ő az- világosítottam fel, mire lentről egy női sikoly hallatszott- Ez volt a mi szellemünk- húztam fel magammal Lokit- Gyertek, menjünk a fiúkhoz.
       - Tessa, magyarázatot követelek. MOST! - kelt ki magából az istenség teljesen.
        - Loki, nyugodj már meg. Ha lent leszünk, mindent szépen elmagyarázok. Tudsz várni plafon kettő percet? - kérdeztem most már én is mérgesen.
        - Oké, de ha nem, nagyon nem leszünk jóban.
        Egy torokköszörülés szakított ki minket a vitából, ugyanis Sherlock kissé kezdte kellemetlenül érezni magát. Elindultunk le a lépcsőn, mögöttem Loki, és Holmes zárta a sort, puskával a kezében. Mikor a pince bejáratához érkeztünk, Sherlockot küldtem előre, hisz nála volt fegyver. Lentről furcsa hangokat lehetett hallani, aztán Nathan kiáltását. Mivel láttam, hogy a detektív nemigen törte össze magát, hogy lesiessen, kikaptam kezéből a fegyvert, és lerohantam a lépcsőn.
       Ahogy leértem, szembetaláltam magam a szellemmel, és teljesen lefagytam. Ő ördögien vicsorgott rám, és hahotában tört ki. A szemem sarkából láttam, hogy Dean nehezen feltápászkodik az ájulatból, Sam eszméletletlenül hevert a padlón, Watson és Lestrade a falhoz szegezve, Nathan pedig a földön reszketett.
       Megpróbáltam Deannek egy kis időt nyerni, így elkezdtem beszélni a szellemhez.
       - Emily- szólítottam meg, mire felüvöltött, a két férfit pedig addig folytogatta az erejével, amíg ők is elájultak, végül elengedte őket, és a falról a földre zuhantak. A fülemhez kaptam a kezeimet, elejtve a fegyvert. Sherlock odarohant hozzám, Loki a másik oldalamra, és egyszerre kérdezték, hogy mégis mi folyik itt. Én a nőre néztem, és felé nyújtottam a kezem- Emily- szólítottam meg ismét, de ezúttal nyugodtabb lett, kitisztult a tekintete.
       - Segítsetek- súgta.
       - Azon vagyunk, hogy segítsünk- mondtam, Dean az utolsó simításokat végezte, és elővett egy papírt.
        - Visszahoztak. Ide bilincseltek... És nem érzek mást, csak gyilkolási kényszert! Fűt a bosszúvágy... És nem tudok neki ellenállni...
        - Semmi baj- egy lépést tettem felé- Segítünk. Dean elvégez egy szertartást, amivel felszabadíthatunk- mosolyogtam- De előbb... Kérem, mutassa meg szkeptikus barátomnak, hogy tényleg szellem- mire ő bólintott, és a körülöttünk lévő tárgyakat megemelte. Majd hirtelen Sherlockot a falhoz vágta, és nem engedte mozdulni.
       - Lenyűgöző - kiáltotta a detektív- Mire képes még?
       Emily egészen a férfi elé lépett, és a mellkasába nyúlt. Sherlock fájdalmasan felkiáltott.
        - Sherlock... - ébredezett Watson.
        - Emily, elég- pillantottam rá szigorúan. Ő mintha meg sem hallotta volna, tovább szorította Sherlock szívét- Emily Svarrow, azonnal fejezze be! - parancsoltam ellentmondást nem tűrően, és a fegyver csövét rá szegeztem.
        - Rá ne lőj- sziszegte Dean. Emily szeme kitisztult, ellépett Holmes-tól, és elengedte. A detektív térdre rogyott, és köhögni kezdett, de tekintetébe csodálat, hitetlenkedés, és még valami költözött, amit nem tudtam volna megmondani, micsoda.
        Közbe Dean elmotyogott valami latin szöveget, Emily egyre inkább megnyugodott, szemeit lehunyta.
       - Köszönöm - mondta, majd eltűnt.
       - Oké, mi a franc volt ez? - törte meg végül Loki a csendet.
       - Kérlek szépen, egy tudat alattim által kreált álom- világosítottam fel- Loki, hadd mutassam be neked Sherlock Holmes-t, és barátját Watsont- segítettem fel épp a férfit a földről- Jól van, John? - kérdeztem tőle.
        - Soha többet nem kételkedem a természetfelettiben- kapaszkodott belém, és állt fel.
        - No meg persze Lestrade felügyelő, akinek Holmes-ék segítenek nyomozni. Ő pedig Nathan- mutattam a fiatal srácra- Nathan, próbáld meg felrázni Greget.
        - Na jó, Csipkerózsika, eleget aludtál- pofozta fel Dean az öccsét - Gyerünk, Sammy, nehogy már egy kis szellem kifogjon rajtad. Megjártad a Poklot is, cseszd meg.
       - Ébren vagyok- nyökögte.
       - Ők pedig a Winchester tesók, Sam és Dean Winchester. Vadászok. Természetfeletti lényeket irtanak. Szellem, démon, vendigo, alakmások, satöbbi.
        - Értem- bólogatott az istenség.
        - Srácok, ő itt Loki, a barátom- mutattam be nekik őt.
        - Loki? Mármint az istenség Loki? - kérdezte Dean.
        - Igen- bólintottam, mire neki több se kellett, előkapta zsebéből a démonpengét, és a torkának szegezte.
        - Ez mondjuk biztos nem nyír ki, de ha bármit merészelsz Tessával tenni, kinyírlak.
       - Hát, barátom, állj be a sorba- vont vállat nemes egyszerűséggel, mire Sam felröhögött.
        - Bírom a pasid.
        Egy kezet éreztem meg a hátamon, mire Sherlockot pillantottam meg a vállam fölött. Egy kicsit szomorúan nézett rám.
        - Baj van? - érdeklődtem.
        - Semmi, csak... Csak tudod...
        - Igen? - vontam fel a szemöldököm, mire sóhajtott egy nagyot.
        - Tudnánk négyszemközt beszélni kicsit? - mutatott az ajtó irányába.
        - Persze- vontam vállat, majd kiindultam- Mindenki itt marad- néztem a többi pasira szigorúan, majd kilépve az ajtón, bezártam magunk után- Figyelek, Sherlock- fordultam vele szembe, mire ő hirtelen felindulásból szorosan átölelt- Jaj, te- viszonoztam az ölelését, megfeledkezve a magázódásunkról.
       - Úgy megcsókolnálak- suttogta a hajamba. Egy hirtelen gondolattól vezérelve behúztam őt a velünk szemben levő szoba ajtaján, majd becsuktam. Sötét volt, egyedül az utcáról beszűrődő lámpa fénye világította meg a kis helységet. Sherlock szemei még így is, tágra nyílt pupillákkal is kéken világított a félhomályban. Csendben a nyaka köré fontam a karjaim, és orrunkat összeérintettem.
        - Nincs semmi akadálya- mondtam.
       - Dehát a pasid...
       - A pasimmal ne foglalkozz, amiről nem tud, az ben is fáj neki- kacsintottam. A fénrfinek több se kellett, ajkait az ajkaimra tapasztotta, és megcsókolt, amibe én belemosolyogtam.
        Csókcsatánk nem tartott sokáig, tekintve, hogy a fiúk bent vártak ránk.
        - Köszönöm, Tessa- vette Sherlock két kezébe az arcom- Mást is szívesen kipróbálnék magával, de... - itt abbahagyta a mondatot. Elgondolkodtam.
       Kilökhetném Lokit az álmomból, ha nagyon akarnám. Hisz korábban majdnem megtettem. És akkor tovább folytathatnám ezt. Hisz ez csak egy álom. De végül elvetettem az ötletet.
        - De ez nem lenne helyes- simítottam meg finom arcélét. Kezemet kezébe vette, és lágy csókot lehelt rá.
       - Köszönöm - ismételte meg magát, kaptam tőle egy gyors szájrapuszit, majd az ajtóhoz lépett, és kinyitotta előttem- Csak maga után.
        - Megtisztel, Mr. Holmes - pukedliztem, ő meghajolt, vékül visszamentünk a szobába.