A bujdosó (Loki ff.)✔️ ~2018~

28.

Tessa

Miután Loki elment, a morfium teljes mértékben kifejtette a hatását, és mély álomba merültem.

Ismét a tónál voltam, a szokott helyemen. Most nem volt kedvem semmit se csinálni, így ültem a parton, és dobálgattam a vízbe a kavicsokat. Rövid idő múlva egy hatalmas árnyék jelent meg mögöttem, eltakarva a napfényt. Mikor hátrafordultam, egy kétajtós (ha nem három) szekrény méretű, lila bőrszínű alakot pillantottam meg, aki elég gyilkos pillantással vizslatott.
Rémülten felpattantam, és hátrálni kezdtem, viszont nem figyeltem, így belecsúsztam a vízbe. Kapálózni kezdtem.
- Nem... Nem tudok úszni... - próbáltam kiabálni, de nem sikerült, csak motyogni. Úgy tűnik, az illető meghallhatta, mert felém nyújtotta óriási kezét, hogy segítsen. Nekem több se kellett, szorosan megragadtam, és nem engedtem el. Ő kirántott a vízből és maga mellé tett.
- Nem úgy viselkedsz, mint múltkor- jegyezte meg.
- Bocsánat, de találkoztunk már? - intéztem hozzá kérdésemet, amint normalizálódott a légzésem- Ki maga?
- Nem emlékszel rám? - pillantott rám furcsállón.
- Nem. Nem igazán. De meg kell jegyeznem, nagyon is ismerős. Mikor találkoztunk?
- Egy korábbi álmodban. Lokival együtt. Nem rémlik?
- Valami dereng. De nagyon homályosan. Szóval amondó vagyok, kezdjük elölről. Nem tudom, mennyire imsert meg múltkor, a nevem Tessa- nyújtottam felé a kezem, kedvesen mosolyogva.
- Thanos- rázott kezet velem megilletődötten- Tegezz- fűzte még hozzá.
- Rendben. Mitől vagy ennyire meglepve?
- Múltkor egy kést szúrtál a nyakamba. Valami furcsa ruhában voltál, és szárnyaid voltak, és nekem ugrottál.
- Ok nélkül nem ugrok torokra- mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott- Tulajdonképpen hogy is volt ez az egész?
- Lokit kerestem. És a Tér kövét, ami nála van. Tesseracht néven is ismert. Nem tudod véletlenül, hol tartja?
- Sajnálom, nem tudok neked segíteni- mondtam őszintén- Lokit sem tudom, hol lehet, a követ pedig végképp nem. Egyszer mutatta meg, még pár hónappal ezelőtt, de azóta nem láttam. Mi célod van vele?
Kérdésemre Thanos elkezdte mesélni a Végtelen Kövek történetét, és hogy egyseített erejükkel egy csettintés is elég ahhoz, hogy a fél univerzumot kiírtsuk. Elmagyarázta, hogy mindezt azért tenné, hogy véget vessen az éhínségnek, és szegénységnek, és hogy egy jobb világot teremtsen.
- A kannibalizmus lenne a legjobb megoldás az éhezés és a túlnépesedés ellen- jegyeztem meg egy sóhaj kíséretében- De az morálisan nem elfogadott. Meg hogy őszinte legyek, nem lenne gyomrom megenni egy embertársamat- fűztem hozzá mellékesen.
- Okosan gondolkodsz- veregetett vállon finoman- Láthatod, nem a rossz szándék vezérel.
- Persze, de hozzátenném, nem örülnék, ha anya, vagy Molly csak úgy köddé válna egyik pillanatról a másikra. Ennek is van előnye, hátránya.
- Mint minden másnak, ezen a világon. Hidd el, nekem is nehéz volt meghozni ezt a döntést.
- Tudod, most eszembe jutott, amikor múltkor találkoztunk. Loki azt mondta, veszélyes vagy. Hát nem tudom, erre most alaposan rácáfoltál- néztem mosolyogva a szemébe- És ne haragudj, hogy úgy neked támadtam.
- Én meg az előző találkozásunkkor azt hittem, Loki egy harcos amazont csípett fel.
- Nem vagyunk együtt- világosítottam fel.
- Tényleg? Pedig nagyon úgy tűnt. Ahogy rád nézett, és védelmezett, és ahogy te is védted őt.
- Nem tudom, nem emlékszem teljesen. De a lényeg, hogy amit hittél, nem igaz. Egyszer már hátba szúrt, nem fogom hagyni ismét.
- Szabad megkérdeznem, mit tett? Majd ha eljön az ideje, leverem rajta- kuncogott.
Elmeséltem neki, amit annak idején tett. A nagy titán semmit nem szólt, figyelmesen végighallgatott.
- És tulajdonképpen miért az én álmomban vagy? - kérdeztem a történetem végén.
- Hát tudod, a múltkori eset után elhatároztam, hogy megöllek. És mivel álmodban tettem volna, így mindenki azt hitte volna, békés halálod volt, kómából átzuhantál a halálba. De közben itt keserves kínok közt öltelek volna meg- jelentette ki lazán.
- Ó. De ugye meggondoltad magad? - sandítottam rá.
- Persze- veregetett hátba ismét- Ha esetleg megtudnál valamit a Tesseracht-ról, és Lokiról, kérlek szólj.
- Mindenképp- hazudtam. Ő felállt, még utoljára intett nekem, majd eltűnt- Hát ez érdekes beszélgetés volt.

Loki

Most nem látogattam meg Tessát álmában. Szerettem volna egy kicsit pihenni. Az ilyesfajta álmodás eléggé le tud szívni mentálisan.
Másnap a kórházból értesítettek minket, hogy Tessa felébredt. Mindenki ujjongott örömében, John először ölébe kapta Mollyt, megpörgette a levegőben, majd ugyanezt megtette Temppel is. Loki is ugrált a boldogságtól (nem én, a kutya), bár ő nem hiszem, hogy pontosan tudta, gazdái miért ugrálnak.
A hír hallatán azonnal autóba szálltunk, és a kórházba siettünk. A járműből Temp értesítette a testvérpárt is, akik kis idő múlva utánunk indultak.
A kórterembe érve Tessa mellett ott állt Henry. Ökölbe szorult a kezem.
- Üdv- pillantott felénk sugárzó mosollyal az arcán- Szia, Molly.
- Szia, Henry- köszönt vissza.
- Kicsim, hogy vagy? - szaladt oda Temp Tessához- Te jó ég, úgy örülünk, hogy felénbredtél végre!
- Anya ne sírj- csitítgatta őt Tessa- Jól vagyok. Hamarosan felépülök, és minden ugyanolyan lesz, mint régen. És elmegyünk megnézni a Slenderman-t- pillantott sokat mondóan Henryre, mire még jobban elkezdett bennem forrni a féltékenység- Viszont... Spórolhatok jó sokat az új Ninjámra- sóhajtott.
- Később még rád nézek, most mennem kell- lesett a bájgúnár az órájára, majd mindünktől elköszönt. Molly eközben Tessa hajával babrált.
- Nahát, mikor lett hegyes a füled? - kérdezte meglepetten. Basszus! Tessa arcára is hasonló kifejezés ülhetett, mint az enyémre, ugyanis erre hirtelen nem tudott válaszolni. Mégis milyen ésszerű magyarázat lenne erre?
- Hát... Az úgy volt... Hogy... - kezdett bele, de nem talált szavakat. Segélykérően rám nézett. Nagyot sóhajtottam.
- El kell mondanom nektek valamit- szólaltam meg váratlanul. Minden szem rám szegeződött, így vettem egy mély levegőt, kifújtam, majd belekezdtem- Temp, emlékszel, amikor azt kérdeztem tőled, akkor is szeretnétek-e, ha kiderülne rólam sok más, rossz dolog?
- Igen, emlékszem. De Tom, áruld már el, mi folyik itt? - sürgetett.
- Az, hogy én nem vagyok Tom- válaszoltam hűvösen- Tessa pedig nem ember, hanem alfheim-i fényelf.
Egy csattanásra lettünk figyelmesek, mire mind Tessa felé fordultunk. Ő csak feküdt az ágyon, egyik keze a homlokán.
- Amikor segélykédően rád néztem, hogy találj ki valamit, nem éppen erre gondoltam- motyogta.
- Egy pillanat, kisasszony- intézte hozzá az anyja a szavait- Te végig tudtad, ki ő?
- Igen- felelt kissé bátortalanabbul.
- Én is tudtam- szólalt meg ekkor Molly váratlanul.
- Molly! - háborodott fel teljesen.
- Mindenki érdekében hazudtunk. Ha tudtátok volna, ki vagyok, lehetséges, hogy bajba kerültetek volna miattam. Nem kockáztathattam. A bátyám egyszer már így is járt nálatok.
- És meg is teszi ismét- nyitott be hirtelen Thor az ajtón, kezében a Mjölnirrel- Mindenki velem jön most Asgardba.