Gondolatok《H.S.》

12. Fejezet

《Norelle Freese szemszöge》

A parkban sétálgattam már több, mint negyed órája. Miközben az ágyamon ücsörögtem, kaptam egy üzenetet Samtől, hogy menjek át valakihez pár órára tanulni, amíg ő és Alex nálunk folytatják randijukat. Természetesen teljesítettem ezen kérését, de egy séta mellett tettem le voksom. Máshol nem szeretek tanulni, nem szívesen zavarnám meg más teendőit a betoppanásommal, így maradt a kinti környezet. Tiszta volt az égbolt, egyetlen felhő sem csúfította a csillagokkal fényesített horizontot. A hold lágyan mosolygott, megvilágítva a kitévedők útját.

- Szép estét, North! - köszönt egy rekedtes hang. Oldalra fordulva megpillantottam Harryt egy padon ülve.

- Neked is, Harry. Leülhetek? - csak bólintott. - Mit keresel itt ilyenkor?

- Ezt én is kérdezhetném. - pillantott rám. Rövid elmerengését követően halkan folytatta. - Kiszellőztetem a fejem. A szobámban maradásom esetén lehetséges opció volt a felrobbanásom, így hát lejöttem.

- Megint összevesztetek Dakotával? - kérdeztem óvatosan a zavart lelkiállapotú fiút.

- Beletrafáltál, habár mostanság ezt nem nehéz kitalálni. Egyszerűen csak nem értem őt. Nem ilyen volt. Megváltozott. - sóhajtott homlokát dörzsölve.

- Mesélnél róla, hogy milyen volt? - kérdeztem, hátha könnyíthetek a lelkén.

- Ha szeretnéd. - megerősítésre várt, így egy artikulálatlan hang kiadása mellet lendítettem meg óvatosan fejem. - Dakota régen csendesebb és visszafogottabb lány volt. A gimiben ismerkedtünk meg, ahol ő mindig az “okoskákkal” lógott, mert alapvetően intelligens lány. Legalábbis eddig ezt hittem, mostanra már megkérdőjelezem ezen állítás igazságtartalmát. Főleg, mikor azon veszünk össze, hogy találkoztam a barátaimmal. Az értetlenséget el lehet játszani ilyen élethűen? Mindegy. Szóval az elején mindig furcsán nézegettem őt és a társaságát, aztán valami megváltozott. Vonzani kezdett a személyisége. - mesélés közben hangja és mosolya is lágy volt. - Néha, egy-egy adandó alkalommal cukkoltam és valahogy megtetszett, ahogy reagált. Azon alkalmakkor megmutatkozó heves természetét irtó szexinek találtam, szöges ellentéte volt az általában látott szende lánynak. - maga elé meredve eresztett egy félmosolyt. Lassan és megfontoltan beszélt, nosztalgikussá téve szavait. - Úgy látszik, hogy mindezzel tévedtem, ugyanis ez lehet, hogy csupán egy lehetőség volt, amit használt, egy maszk. Most már sokkal közömbösebb és furább. A kirohanásai is újak nekem. Más volt, és negatívan változott. Nem igazán látom benne azt, akit megismertem és megszerettem. A hangjáról ne is beszéljünk, mert mostanában állandóan nyávog. Mostanában? Hónapok óta. - elszomorodott a hangja az utolsó mondat alatt, majd megrázta fejét. - Ne haragudj! Nem szerettelek volna fárasztani. - nézett rám bocsánatkérően.

- Ne kérj bocsánatot, nincs miért és amúgy sem fárasztottál! Érdekelt a történetetek. - mondtam smaragdjaiba nézve. - Remélem, hogy rendbe jönnek a dolgok köztetek! Nem ártana egy vita mentes időszak, mármint én nem ismerlek benneteket régóta, de ez idő alatt volt már “néhány” összezördülésetek. - magyaráztam felfedve rajztudásom a levegő palettáján.

- Ha csak néhány lenne. - ingatta fejét. - Köszönöm. - fogta meg kezem, s szorított rá egy hálás mosoly kísértetében. Szemei arcomat kutatták, majd megállapodtak sajátjaimnál.

- Mégis mit? - kissé elpirultam a hirtelen fizikai kontaktustól, amit a szemeink által megalapozott kapcsolat megszakításával mutattam ki. Akaratlanul.

- Azt, hogy meghallgattál. Kedves tőled. - másodperces kihagyások óta először pislogott és gyorsan eleresztette a kezem.

- Ugyan. - bazsalyogtam visszanyerve az arcom eredeti színét.