Gondolatok《H.S.》

51. Fejezet

《Harry Styles szemszöge》

Üres tekintettel bámultam az előttem heverő tányért, amiben az ebédemet jelentő spagetti árválkodott érintetlenül. Semmi étvágyam nem volt, agyam folyton a megoldás után vágyakozva kattogott az életem folyását megrekesztő problémán. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek az ügyben és ez merőben elvette a kedvem mindentől. Egy percre sem volt kérdés, hogy küzdeni fogok a Szerelmünkért, viszont az a fal, amelyet Ő épített kettőnk közé, folyton megállásra késztetett. Két hét is eltelt már és azóta néhány esdeklő szón és bocsánatkérésen kívül semmit sem beszéltünk, pedig minden nap kerestem, ám Ő nem reagált. Átfutott az agyamon, hogy megutált, viszont amint bánatban úszó sötét csillagjaira tévedt tekintetem, rögtön elvetettem az ötletet. A történtek ellenére nem értettem, hogy miért taszít el magától, hogy miért adja fel ilyen könnyen. Akit én megismertem, nem adná fel ilyen hamar. Ötletem sem volt, hogy mi tántoríthatta meg, ugyanis Dakota személyét magát nem vettem opciónak, mert North nem olyan, aki megijedne pont tőle. Még a kapcsolatunk előtti együtt töltött hónapokban is keményen küzdött egy-egy kitervelt céljáért, amit általában el is ért. Még akkor is, ha a kedvenc csokijáért kellett felkutattunk 5 boltot. Megcsináltuk, együtt.

Nem éreztem teljesnek magam nélküle, ami életem minden terén megmutatkozott. Nem tudtam felhőtlenül beszélgetni a pékségbe tévedt emberekkel, nem tudtam taktikai megbeszélést tartani a fiúkkal és képtelen voltam figyelni Ryan szezonnyitó terveire. Hirtelen minden a fejem felett kezdett lebegni és én nem tudtam rendesen koncentrálni. Egyszer sem fordult még elő velem, hogy egy nő miatt kényszerülök lassítani, de Érte akármit bevállalnék, még ezt is. Hiányzott, őrületesen, de nem tudtam közelebb jutni Hozzá, ugyanis nem engedte. Akárhányszor akartam kopogtatni a kollégiumi lakásuk ajtaján, az eszem nem engedte, hogy megtegyem, mert azt mondta, hogy időt kell adnom, viszont a hívásaimnál a szívem került ki győztesen a csatából. Kínzó hetek voltak és ezt nem is akartam tagadni. Felesleges lett volna, ugyanis a barátaim úgyis mindent levágtak már azon az estén, amikor Szerelmem sírva rohant el a házból.

Nem elég, hogy Dakota az önpusztítási kísérletével sakkban tartott, még vissza is akarta könyörögni magát, viszont mindig leráztam valami átlátszó indokkal, például, hogy ez túl hirtelen lenne. Ettől függetlenül állandóan a nyomoban loholt, egy perc nyugtot sem hagyva, ami kezdett nagyon idegesíteni. Határt szab közém és a Szerelmem közé, emellett még ocsmány módon a képembe is hazudik, miszerint senkivel nem létesített kapcsolatot a hátam mögött, amit nem hittem el, viszont azon elgondolkoztam, hogy Bluewayhez hasonlóan megőrült. A fürdőjében történt incidensre nem tudnám azt mondani, hogy drog hatása alatt cselekedett, ugyanis semmi nyoma nem volt annak, hogy tudatmódosító szerrel tömte volna magát. A srácok szerint ez még nem jelent semmit, mert lehet, hogy újfajta cuccot használt, viszont én ennek nem adnék sok hitet. Egy valami szöget ütött a fejemben. Miért pont most jutott eszébe, hogy szakítottunk és vissza akar kapni? Nincs kit hülyítenie, ezért újra az én életemet nehezíti?

- Hazza! - hallottam meg Liam hangját. - Van valami fejlemény? - ült le a mellettem lévő székre, miközben almát evett a hang és az illat alapján.

- Semmi. - motyogtam a szemébe nézve. - Nem tudom, hogy mit tegyek, Payno. - túrtam a hajamba, mielőtt odébb toltam az érintetlenül hagyott kaját. - Tönkretesz…

- Tönkretenni? - állt meg a rágásban. - Nehogy azt mondd nekem, hogy pont Dakota fogja tönkretenni a kapcsolatotokat. Hazza, biztos vagyok benne, hogy tervez valamit és ez csak az első lépés volt. - hadarta el egy szuszra, továbbra is a szájában tartva a falat almát, amit utolsóként kimondott szava után le is nyelt.

- Jól sikerült az első lépés… - húztam el számat.

- Biztos, hogy képes lenne megölni magát csak azért, hogy szenvedést okozzon nektek? - elmélkedett letéve az almát az asztalra. - Tudom, hogy fura csaj, de akkor is.