Gondolatok《H.S.》

18. Fejezet

《Norelle Freese szemszöge》

- Nors, tudod, hogy mi a véleményem Harry-ről. Nem kellene csodálkoznod, hogy ilyeneket mond. - csóválta a fejét Sam, miután elmeséltem neki a tegnapi napot.

- Jó, de...miért hazudna? - játszottam az asztalon pihentetett ujjaimmal. - Nem vagyok Dylan ellen, de valamiért csak mondta.

- Talán megunta Dakota nyavalygását és új áldozatot keres. Nem tudom. - körmei az asztalon kopogtak egy számomra ismeretlen indíttatás okán.

- Ez elég elcsépeltnek hangzik. - húztam a számat. Elbizonytalanít Harry folytonos szónoklata. Végülis ő régebb óta ismeri Dylant… Nem! Ez hülyeség! Dylan teljesen jó ember, a legnagyobb bűne az lehet, hogy rálépett egy hangyára.

- Hagyjuk most Harryt! Azt meséld, hogy milyen volt a “nem randid”! - érdeklődött izgatottan. Elmeséltem neki az estét és a puszis részt a végére tartogattam, aminek meg is lett a hatása. Ugrándozva kezdte kántálni, hogy ő megmondta.

- Oké, Sam, viszont most már abbahagyhatnád, mielőtt a kontinens másik felére is eljut a hír. Örülök, hogy örülsz az igazadnak, amit még nem kellene borítékba tenni, de halkabban. - nevettem őrült barátnőmön, aki annyi energiát kapott, mint egy lábos csilis babtól.

- Jól van, de legközelebb így kételkedj bennem! - villantott egy önelégült mosolyt. Én szemforgatással válaszoltam.

- Ha leszálltál a Föld nevű bolygóra, akkor el is indulhatnánk a cukrászdába. Meg kell kóstolnunk azt az új, Oreo ízesítésű muffint.

- Mehetünk. - termett mellettem felszerelkezve a kabátjával.

A cukrászdában viszonylag sokan voltak, bizonyára a mostanában véget ért műszakok és órák miatt. Az egyik ablaknál foglaltunk helyet a muffinokkal és a zacskó sajtos finomsággal, illetve a csokis keksszel.

- Egyébként azt hittem, hogy Alexszel leszel, de örülök, hogy végre van egy programunk. - haraptam a hatalmas muffinba. - Hm, ez nagyon finom.

- Mennyország. - ízlelgette a süteményt. - A húgáért ugrott el, hogy vásárolni vigye kárpótlásul, amiért nem ment haza a hétvégén.

- Értem. Tudod, Nat minket is elvihetne valahova...mondjuk az állatkertbe. Megnézhetnénk a nemrég született oroszlán és farkas kölyköket. - mondtam cinkos vigyort eresztve.

- Persze… Úgy ismered te a bátyámat? Bevinne a kisállat-kereskedésbe és kész vagy hozná a barátait, akik egész végig csesztetnének. - grimaszolt az emlékek hatására. Egyszer Nat elvitt minket a játszótérre, viszont ahelyett, hogy figyelt volna ránk, az idióta barátaival karöltve piszkáltak minket. Azok a bizonyos barátok sajna még manapság is vele lógnak. - Különben is miért nem Dia? Belőle előbb kinézem.

- Nincs jogsija a buszt meg passzolom. Ha meg csajos program lenne, akkor Olivert ne vigyük. - ráztam fejem.

- Nattel is csajos program lenne? - nevetett Sam az asztalra dőlve.

- Hogyne. - utánoztam az előbbi cselekedetét. - Nem, amúgy vele “legjobb barátnők és az egyikük bátyja” program lenne.

- Hosszabb nem ment? - húzta fel szemöldökeit visszatartva a nevetést.

- Kifogyott a tinta, bocsi. - mondtam bűnbánóan, elővéve színészi tehetségem összes morzsáját.

- Van egy tippem, hogy ki tölthetné fel a tartódat. - nézett sunyin.

- Ó, te! Csak ne legyenek tippjeid, jobban járok. - gyűrögettem a muffin papírját. - Most nem akarsz átmenni egy másik világba, mint múltkor?