Gondolatok《H.S.》

44. Fejezet

《Norelle Freese szemszöge》

- Nors, te szárnyalsz! - állapította meg Sam, miután 5 perce csak mosolyogva bámultam a reggelimet. - Hogy sikerült az éjszaka? - húzogatta perverzen a szemöldökét. Pontosan ugyanúgy csinált, mint én a faházas randijuk után.

- Hogy? Ja. - ráztam meg a fejem a valóságba való visszatéréshez. - Azt nem mondom, hogy életem legfájdalommentesebb emlékeit fogja idézni, mint fizikai kontaktus, de meghatározó volt és ezt vedd a lehető legjobb értelemben! - sóhajtottam, akár egy tini, mikor meglátja a kiszemeltjét. - Én még soha nem éreztem ilyet. Az egész annyira komplex volt, hogy kifejezni sem tudom. - gesztikuláltam heves kézmozdulatokkal, felelevenítve az emlékezetes estét. Komoly kettősség. A fizikai fájdalom és lelki boldogság kettőssége. Nos, az utóbbi mindenképpen dominált. A folytonosan kínzó, szokatlan fájdalom eltörpülni látszott a védelmező gesztusok és törődő puszik sokaságában, melyre csak hab volt a rekedt suttogások kupaca. A fájdalom intenzitása mellett teljességgel megragadt szeretkezésünk azon momentuma, mikor összekulcsolt ujjaink által vezettem le a szokatlan impulzust, mely ágyékaink találkozásának pillanatában tört elő. Az érzelmi alapon történt behatások sokkal mélyebb nyomokat hagytak bennem a fizikai szúrásoknál, ugyanis a közöttünk kialakult megfoghatatlan kötelék még jó néhány ággal vastagabban fonódott össze egymásba gabalyodott testünk által. Harry végig óvatosan bánt velem, ami méretét illetően igen fontos dolog volt és ez olyasfajta érzéseket kölcsönzött, aminek definiálása merőben meghaladja anyanyelvi készletem. - Én teljesen úgy érzem, hogy a hallottak nagy része túl nyers vagy érzéketlen volt a témával kapcsolatban. Lehet, hogy én vagyok hozzá túl álmodozó lélek, de szerintem ez merőben többről szólt, mint élvezeti forrás. Mármint persze, az is fontos, hogy az ember élvezze az életet, de ha engem kérdezel, a lélek is átél egy eufórikus harmóniát. - közöltem elgondolkodva. - Jó nyilván az, akinek ez a munkája nem így gondolja.

- Oké. - vigyorgott, miközben a reggeli italát kortyolgatta. - Nem csalódtam a költőiségedben, viszont egy pár egybehangzó rímes sorra számítottam. Direkt hegyeztem a füleimet, de látom, hogy hiába. - sóhajtott drámaian.

- Hol a hegyező? - szúrtam közbe a világ egyik legbénább poénját. - Ja várj, ez így kicsit fura, hogy pont témánál voltunk… - kacagtam a tenyereimet a szám elé helyezve, nehogy Samen végezze a kukoricapehely.

- Túl sokat vagy Harryvel. - állapította meg lemondó mosollyal, miközben fejét ingatta. - Lassan már egy szót sem merek szólni, mert teljesen más jut eszedbe. Még inkább, mint eddig. - nevetett.

- Nem is… - néztem rá, bár hangsúlyom és grimaszom elárulta iróniával töltött szavaimat. Gyorsan lapátolni kezdtem a tejes finomságot, viszont a további vádakat nem kerültem el.

- Dehogyisnem. Beteg lelkek vagytok, de egyelőre még bírhatóak. - gonoszkodott szórakozottan.

- Legalább van lelkünk… Ez haladás. - motyogtam teli szájjal, majd egy viccesnek szánt vigyort eresztettem. Igazából már nincsen lelkünk. Én úgy érzem, hogy teljesen eggyé forrtak össze, így lett kerek egész. Mint a nyaklánc, amit kapott tőlem, ugyanis van egy hozzá tartozó kis kör, ami éjjel-nappal a Tőle kapott karkötőmön lóg. Minden ember ilyeneken gondolkozik vagy csak én vagyok ilyen?! - Amúgy meg, nem az én barátom vezetékneve árulkodik a leendő asszonykájáról. Teljesen illik a gonoszságodhoz a Mrs. Black titulus. - gondolkodtam el szemtelenül vigyorogva, legjobb barátnőm vérét szívva. Változást észleltem Samen, ugyanis már nem tűnt teljesen úgy, mint aki itt helyben felgyullad már a puszta gondolattól is. Csak egy kicsit jött elő a gyilkos tekintet is. Rájöttem, hogy mégis mennyire értékes dolog az, ha az ember ténylegesen figyel a szeretteire, ugyanis nagyon jó érzés, ha apró gesztusok miatt már ténymegállapítást tud tenni. Az élet múlandó és, ha nem teszünk semmit a pillanatok érdekében, akkor talán sosem lehetünk igazán boldogok. Az örökös kérdés, hogy miért születünk ebbe a világba egy rendkívül megfontolandó dolog. Szerintem azért, hogy boldogok legyünk. Az élet egy kemény próba arra, hogy érdemesek vagyunk-e a kiváltságos létre vagy sem. Ha megtaláljuk a jót a kis dolgokban is és nem adjuk fel, akkor elég bátrak és kitartóak vagyunk ahhoz, hogy halálunk után egy kivételes ajándékban részesüljünk. - Igazából nem is tudom, Alex is olyan gonosz, mint te? Mondjuk múltkor jól átvertetek, amikor találkoztam Alexszel a folyosón. - néztem rá összehúzott szemekkel, amiért csak jót nevetett rajtam. Aljas tréfát eszeltek ki ellenem, ugyanis amíg én próbáltam bejutni a lakásba, addig Sam folyton bezárta az ajtót belülről, mert a kulcsom valahogy folyton kiesett a zárból. A végén kiderült, hogy Alex lopkodta ki az ajtóból és ejtette a földre a muri kedvéért. 10 percen keresztül gyilkos tekintettel néztem a földön fetrengő alakjukat.