Gondolatok《H.S.》

36. Fejezet

《Norelle Freese szemszöge》

Karácsony első napján, mikor már készen voltunk az összes süteménnyel és a karácsonyfa is a helyén állt, örömködve díszítettük fel a majdnem 2 méteres monstrumot, amiből igazán vidám és színes fenyőfa lett. A mézeskalácsok illata körbelengte a szobát, ami egyre türelmetlenebbé tette a lassacskán korgó gyomrokat. Az ebédlőasztalnál különösen ünnepekkor ritka a zavartalan, illetve csendes étkezés, ugyanis valaki mindig beszél valamiről, hogy a jó hangulat megmaradjon és ez most sem volt másképp. Dizzy is csillogó szemekkel figyelte a lakmározásunkat, melyből ő is kapott egy-két csempészett falatot, amit hátsó felének heves rázásával köszönt meg. A nagyszüleinktől kapott ajándékokat a fa alatt helyeztük el, hogy reggel minden bonyodalom nélkül szemügyre vehessük. Vitathatatlanul Dia volt az egyik legboldogabb, ugyanis a nagyszülők közül senki sem húzta a száját az új családtag érkezése miatt, hanem szívből jövően gratuláltak neki. Carn nagyapa még Nicolet sem piszkálta, szóval mindenki boldog volt, még Apa is, aki nem különösebben kedveli ezeket az összejöveteleket. A karácsony tökéletesre sikeredett, egyedül a porrá égett aprósütemény hagyott foltot, amit Dia kívánt elkészíteni, sikertelenül, ám számomra kiegyenlítette a finom itallal, amit ezúttal nem nekem kellett elkészíteni. A halaszthatatlan filmezés közben minden barátomnak írtam egy pár sort, aminek viszonzását nem hagyták ki. Louis még egy őrült fényképet is küldött a szülinapi tortájáról a felköszöntésemre válaszul.

A következő napon az izgalmában dübörgő szívem hangjára keltem, tőlem szokatlanul korán. A családtagjaim is meglepődtek megjelenésemkor, viszont nem méltatták kérdésre a reggeli időpontban való felbukkanásomat. Miután mindenki felkelt, ajándékozás vette kezdetét és legnagyobb örömömre kivétel nélkül láttam az őszinte elégedettséget, amit az általam vásárolt holmik váltottak ki, melyekért Sammel egy egész napot kóvályogtunk. Nővérem gyanakvó pillantásokkal illetett reggeli kávéja mögül, de ő is csupán a csomagbontogatás és reggelink elfogyasztását követően, a szobámban érdeklődött a részletekről.

- Ennyire izgulsz? - lépett be mindenféle előjel nélkül a kékben úszó falak közé, mely a szobámként funkciónált családi házunkban. Egyenesen odasétált hozzám a szekrény elé és karjait nyakam köré fonta, miközben alaposan szemügyre vette ruhatáram maradék tartalmát.

- Amúgy is nemsokára kelnem kellett volna, hogy időben elkészüljek. - nevettem zavartan. Felhúzta szemöldökeit, mire kifújtam az eddig benn tartott levegőt, amit észre sem vettem. - Jó, igen, izgulok, de már szinte mindenkitől meghallgattam a bátorító szöveget, úgy hogy igazán elhalaszthatjuk. Inkább mesélj, mert tegnap nem mondtál semmi a lerohanások miatt! Hogy bírod? - sandítottam arcára, mielőtt kibontakoztam testvéri szorításából és előhalásztam egy inget és egy farmert, amin kivételesen nem voltak lyukak. Fő a jó benyomás.

- Hihetetlen vagy. - nevetett az ágyra telepedve. - Csak segíteni akartam és már a beszédem is megvolt, de látom, hogy feleslegesen gondolkodtam rajta.

- Ne aggódj, még Sam is beállt tegnap a sorba, úgyhogy igazán nem maradok le semmiről! - kacsintottam a ruhadarabokat a székre hajítva. - Nos? Ó, basszus így tiszta gyűrött lesz. - tettem a szék támlájára a holmikat, majd lehuppantam a bútorra.

- Előbb hadd mondjam el, tudtam, hogy előbb-utóbb összegabalyodtok! Csak rátok kellett nézni a múltkor, szinte megégetett az a tűz, amit még a konyhában is éreztem közöttetek. - legyezte magát drámai gesztikulálások közepette. - Harry úgy nézett rád, hogy nem is tudom elmondani. Nagyon összetett dolgok voltak a szemében, ugyanolyanok, mint a tiedben. Már akkor is láttam, mikor róla beszéltél. Talán sosem észleltem ilyen fényes csillogást a szemedben, még a csülök láttán sem. - észrevételétől átváltoztam a Húsvéthoz elengedhetetlen piros tojássá, legalábbis árnyalatban. - A terhességem pedig teljesen oké. Egyszer kétszer émelyegtem, de nem dobtam ki a taccsot a 13. hétben járásom ellenére sem. - mosolygott lágy csillogással a szemében. - Alig várom, hogy leszakadjon a derekam... Oliver biztosított róla, hogy megszívtam, mert tuti egy kis focista lesz, aki le fogja rúgni a vesémet.