Gondolatok《H.S.》

49. Fejezet

《Harry Styles szemszöge》

Valósággal száguldottunk a sötét utcákon Dakota albérlete felé, ahol állítása szerint az életét készült kioltani. A hívás után a nonverbális kommunikáció nyújtotta lehetőségeket kihasználva döntöttük el, hogy mindenképpen benézünk a hisztérikus lányhoz a helyzet feltérképezése végett. Hangja alapján arra a következtetésre jutottam, hogy vagy megőrült vagy kábítószerek segítségére hagyatkozva vett bátorságot felkeresésemre.

North idegesen vájta körmeit hüvelykujjának vonalába, miközben ajkának belső részét harapdálva meredt a sötét aszfaltra. Hozzá hasonlóan én is az idegességet választottam cselekedeteim kísérőjének, így félő volt, hogy fürtjeim erdejébe merészkedésemkor jó néhány száltól szabadulok meg. Homlokomon minduntalan vonalak jelentek meg a lehetetlen állapotra való tekintettel.

- Szerinted tényleg meg akarja tenni? - érkezett a kétségbeesett hang az oldalamról.

- Nem tudom, North. Ha drogozott, akkor elképzelhető, de máskülönben nem hiszem. Értelmetlen lenne, mondjuk ez az egész az. Már több hónapja külön vagyunk, miért pont most jut az eszébe patáliát csapni?! - bosszankodtam. Felesleges lenne tagadni, dühített, hogy megzavarta a kecsegtető tervekkel fűszerezett estét, amit Szerelmemmel szándékoztam tölteni. Komolyan, ez hihetetlen. Múltkor összevesztem Vele egy ismeretlen személytől kapott rózsa miatt, amit a szerelmesek napján kapott, most meg ez zavar be. Dakotának nem volt elég, hogy egyszer lejáratta magát a pékségben, még most is ezen kell lovagolnia? Még hogy szeret… Nagyon humoros kedvében lehetett.

- Lehet, hogy tényleg összeomlott a szakítás miatt és most ezzel próbálja menteni a helyzetet. Márpedig, ha ő is depressziós, akkor elképzelhető, hogy egy egyszerű mozdulattal ontja ki az életét ezekben a percekben. Bár róla inkább a kamu depressziót tudnám elképzelni. - sóhajtott tanácstalanul. - Elég... gyáva egy ilyen döntéshez? Lássuk csak, Dakotának nem lehetnek olyan nagy problémái, szóval mindenképpen gyáva, hogy inkább az öngyilkosságba menekül a kommunikáció helyett. Tudom, hogy sokféle ezt kiváltó helyzet van, de ha csak bebeszéli magának a depressziót, akkor mindenképpen gyáva. Bátorság volna az, ha valaki kiontja az életét? Nem hiszem.

- Igazad van, de nem láthatunk bele, hogy miket gondol egy érzelmileg labilis ember. Nem tudjuk, hogy mit él át. - gondolataim egyből Emily felé terelődtek. - Nem mindenki áll készen rá, hogy a lelki sérülése után elég erőt gyűjtsön a seb begyógyítására.- mondtam halkan. - Az összetört szív komoly dolgokra képes, hát még a súlyos terhek alatt. - szavaimra North megértően simította a kezét a kormánykereket szorító tagomra. Barna csillagainak ellenőrzésekor feltűnt a sötét szemekből áradó melegség, amit felém címzett.

- Tudom, hogy mire gondolsz és ő túl fiatal volt még ehhez az egészhez. Nem kellett volna megtörténnie, de valamiért így rendelte a sors. Ne ostorozd magad miatta, mert nem tehetsz róla! Ha te nem vagy, akkor is találkoztak volna csak más körülmények között. - mondta szomorúan, arcomra simítva kis kezét. Törődő gesztusa melegséget juttatott szívem legkisebb egységébe is, amit a tenyerébe szórt puszikkal háláltam meg. - Sajnálom, hogy így kellett lennie. De ha Dakota tényleg öngyilkos akar lenni, nem hagyhatjuk, hogy megtegye! Remélem, hogy még nem késő...

- Nem fogjuk, Kicsim! - fogtam meg kezét. - Képtelen lennék tükörbe nézni, ha miattam halna meg valaki. Bármennyire is zavar az egész, nem fogom hagyni, hogy a másvilágra küldje saját magát! - mondtam határozottan. Nem hagyhatom, hogy North is ezt a terhet cipelje!

- Miért kell mostanában egyre több ilyen incidenssel találkoznom? A volt évfolyamtársam is hasonló cselekedetre szánta magát csak őt későn találták meg. - sóhajtott szörnyülködve. - Időben kell érkeznünk!